Figyelj rám. Nem feszített figyelemmel, minden lépésemet, de tartsd rajtam a szemedet és ne veszíts el egészen a látókörödből.

Fordulj felém értő figyelemmel, megértéssel, légy kíváncsi rám, légy velem a jelenben. Legyen meg az óra, a nap, amikor minőségi időt töltesz velem. Mert ha nem teszed és elhanyagolsz, azzal megölöd a szerelmünket.

Nem azért, mert gyerek vagyok és nem tudok egyedül lenni. Nem is a bennem rejlő sztár kívánja a tündöklést és az állandó figyelmet. Az érzelmekkel teli nő kéri azt:

törődj velem.

Ha értő figyelemmel fordulsz felém, szeretettel telve, őszinte gondoskodni vágyással: fontosnak érzem magam.
Egy értékes, becses személynek, aki jelentős pozíciót tölt be a szívedben. Nem vagyok egy eltűnő arc az utcán, a századik kollégád vagy valaki, aki jelen van az életedben, de nem jelent számodra semmit. Olyan akarok lenni, akinek érzelmi értéke van, mivel beírta magát a lelkedbe és az elmédbe.

Hogyha fontos vagyok neked, azt jelenti:
szeretsz.

Ha szeretsz, odafigyelsz az igényeimre és boldoggá akarsz tenni. Számítok neked és tudni akarod, boldog és elégedett vagyok. Erőfeszítéseket teszel értem, értünk és nem csak ölbe tett kézzel kívánod élvezni kapcsolatunk összes ajándékát. Képes vagy adni és nem csak kapni. Amikor pedig létrejön ez a szent kör, akkor fogom azt érezni: biztonságban vagyok. Minden ember erre vágyik a kapcsolatában.

Mikor elhanyagolsz, megölöd a közöttünk lévő szerelmet. Olyankor szép lassan aprítani kezded szerelmünk élettel teli, dús lombkoronájú fáját. Alkalomról alkalomra sújtasz le az érdektelenség baltájával és előbb vagy utóbb, keresztülvágod a törzsét és kidől. Nem egy nap alatt érsz majd el egyik végből a másikba, de ott fogod találni magad.

Egy napon értetlenül fogsz állni a halott fa mellett és nem értesz majd semmit. Felébredsz a révületből, amelyben addig éltél, ám addigra jóvátehetetlenül is azt érted el: kihűlt a drága szív. A meleg, biztonságot, végtelen szeretet sugárzó szív többé nem dobog érted.

Elhiheted: voltak jelek.

Mindig vannak. Apró megjegyzésmorzsák, meghívók tömkelege romantikus estére, finom célzások és végül a kétségbeesett: látványos és hangos kirohanások. Számtalan módon igyekeztem a tudtodra adni: figyelj rám.

Aki szeret, az figyel.
Aki pedig figyel, az cselekszik.
Ilyen egyszerű.

Persze, könnyű és kényelmes lenne az élet, ha csak levéltetű módjára kellene süttetned a hasadat a biztonságot nyújtó, vágyaidat kiszolgáló levélen, amiből kedved szerint falatozhatnál. Csakhogy, ha szüntelenül elveszel és nem adsz, előbb-utóbb kirágod magad alól a fekhelyet. Nagy csattanással a földön végzed, ahol a fenekedet fogva, nagyokat pillázva azt kérded: mégis, hogy kerültem ide?

Mikor azt veszed észre: egy kihűlt otthon és egy jeges szívű, közönyös nő vár haza, ugyanígy fogsz értetlenkedni. Vagy az ajtóban találkozunk a kilincset váltva, bőrönddel a kezemben.

Ha nem akarsz magadra maradni: adnod kell.

A szívedet, az idődet, a figyelmedet, az energiádat, mindenedet.
Ahogy én is beleadok mindent ebbe a kapcsolatba, nem sajnálva semmit tőled. Aki szeret, akinek fontos a kapcsolata, az törődik vele és ápolja. Törekszik a boldogságra, a harmóniára, arra, hogy fejlődjön és jobbá váljon maga a kapcsolat, illetve ő maga is benne.

Tudom, azt hiszed, te mindent megteszel a részedről. De az egy perc nekem szánt figyelem, majd az egy óra törődés veled, nem áll egyensúlyban. Szívesen meghallgatlak, boldogan törődöm testeddel és lelkeddel, ám nekem ugyanúgy szükségem van erre. Ez nem verseny, kinek van rá nagyobb szüksége. Ez így lenne természetes.

Nem kell megfeszülnöd és vért izzadnod. Nem várok csodákat, nem kérem, hogy hozd el nekem a sárkány fejét.

Csupán kedvességre,
figyelemre,
odaadásra,
szeretetre vágyom.

Mindarra, amit te magad is megkapsz és annyira élvezel. Halld meg a hangomat, vedd észre a nyilvánvaló kéréseket és jeleket. Segíts egyensúlyban tartani a kapcsolatot és ne engedd, hogy az érzelmi mérleg felém billenjen.

Talán azt gondolod, ez egy újabb hiszti vagy segélykiáltás. Meglehet. De jobb kiabálni a süllyedő hajóról, és erőfeszítést tenni a megmentéséért, mintsem némán megvárni, amíg elsüllyed. Örökre.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Pexels)