Nélküled elveszettnek érzem magam

Nélküled elveszett vagyok. Olyan, mint aki eltévedt az erdőben. Együtt mentünk be, de aztán valahogy elveszítettük egymást.

Amikor befelé mentünk, még szorosan fogtuk egymás kezét. De aztán ez a kézfogás lazult. Minden nappal egy picit.

Mert mind a ketten már biztonságban éreztük magunkat a másik mellett. Egy ideig még összeértek a tenyereink, de már egyre ritkábban.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem fogjuk egymás kezét.

És elkezdtem nagyon félni. Hideg van és sötét az erdőben nélküled. Próbáltam bátran előre menni, és erősítgetni magam, hogy fog ez menni anélkül,hogy fognád a kezem. De rövid idő után rájöttem, hogy nem.

Fogalmam sincs, mihez kezdjek egyedül…

Nyilván tudnék egyedül is élni. El is tudnám magam tartani, meg tudnám oldani a napi dolgokat.

De rájöttem, hogy nem akarok nélküled élni!

Menne persze… de sokkal több élet volt bennem addig, míg szorosan fogtuk egymás kezét.

Akkor színes és kellemesen bizsergető volt minden, most pedig fekete és szürke és hideg. Mintha lekapcsolták volna a napsütést. A lelkemben.

És hiányzik. Mert én napelemes vagyok…

Visszamegyek oda, ahol még tudom, hogy fogtuk egymás kezét. Megkereslek. Remélem rád találok.

Talán éppen te is kétségbeesve keresel engem.

Remélem.

Csillag

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük