Nem akarok szerető lenni

Már lassan egy éve vagyunk együtt. Van, hogy hetente háromszor is jelentkezik, van, hogy két hétig nem látom, csak néha rám ír egy-egy rövid üzenetet.

Hiszen nős.

Ha nincs velem, mást ölel.

Gondoltam rá, hogy véget vetek ennek az állapotnak, de nem bírok.

Tudom, hogy ez nem jó nekem. Tudom, hogy tönkretesz engem, de nem bírok változtatni.

Gyűlölök egyedül lenni…

Sokat sírok. 

Igazi párkapcsolatra vágyom.

Olyanra, ahol a társam velem van jóban, rosszban,

ünnepeken és hétköznapokban is.

Egy közös karácsonyra vágyom, közös nyaralásra,

sima vasárnapi ebédre, esti összebújásra.

El kellene kezdenem újra randizgatni, párkereső oldalakat böngészni, de ahhoz le kéne zárnom a mostani ,,kapcsolatomat”.

De nem bírom, mert akkor megint egyedül maradok.

Ördögi kör ez.

Lassan nem bírok a tükörbe nézni, mert legszívesebben

leköpném a nőt, aki visszanéz rám.

Gyengének érzem magam. Szánalmas pótléknak. 

Oda az önbizalmam, az önbecsülésem.
Romokban vagyok.

Tisztább, erősebb napjaimon tudom, hogy minél tovább húzódik ez az állapot,

annál rosszabb lesz minden.

És nem is akarok szerető lenni. Társat akarok.

Csak nincs erőm előröl kezdeni a keresést.

Olvasói levél

 

2 thoughts on “Nem akarok szerető lenni

  1. Nagyon sok gondolat cikázik benne. Hogyan is mehet egy nő ebbe bele hogy másodiként rész vegyünk egy férj életébe és ezzel eláruljunk egy másik nőt. Aki csak egy felesség kodnéven létezik az életünkben. Akit megvetünk, talán még sajnáljuk is mert hozzánk menekül a férje. De irigyeljük is mivel végtére is ő az igazi társa annak a férfinak akit mi lopva kapunk csak meg. Más részről ha mind felesség gondolom ezt végig akkor az ötlik fel bennem hogy hány olyan mérgező kapcsolat van ahol csak a külsőség miatt marad együtt egy pár, a megszokás miatt. Más részről meg sok kapcsolat azért megy tönkre mert nem harcolnak, nem tanulnak meg együtt elni működni a párok és gyorsan ki is lépnek. Az árulásnak annyi formája van egy kapcsolatban. Szerintem előbb önmagunkkal kell megtanulnunk együtt élni és csak utána tudunk párban is élni valakivel. A szerető szerep egy ördögi kör amiben hárman vesztek részt három olyan ember aki nem szereti eléggé önmagát ezért mást sem tud.

  2. Igen, a legnagyobb ok az a dominó effktus…. valakit elhagytak, egyedül maradt … és egyszerűen nem bírja a magányt, vagy bosszút akar állni, meg akarja mutatni… és válaszol az addig is feléje intézett kihívó tekintetre, elfogadja a flörtöt, amit addig észre se vett… s nem számít, hogy az illető épp kikacsintgat valahonnan, vagy épp szintén párt keres egy szakítás után. Csak legyen valaki.

    Egész világunk ebben megy tönkre, sajnos.

    Itt vagyunk mi is, egy harmadik tábor. Egyedül lakunk, vagy a gyerekeinkkel. Várunk arra, hogy visszajön, hogy újra átölel, mellénk áll. Teljes vállal, teljes szívvel, ahogyan az jó volt. Hogy újra azt mondja “itthon”, nem azt, hogy “nálad”. Tudja ő jól, hogy itt az érték, és itt az otthon. De tudja azt is, hogy ennek az ára az elkötelezettség kellene, hogy legyen, amit nem akar. Hisz könnyen kaphat pár órára partnert, akivel csak kacagni és csacsogni kell, akit csak ölelni kell, akit ott lehet hagyni 3-4 napra, és aki nem kérdezi meg, hogy “mikor jössz haza?”…..

    Imádkozom azért, hogy váljon végre divattá a hazatérés. Legyen a haveri körökben a téma a “mit mondok majd először is kedvest, szépet neki….”. Barátnői körökben a szeretetteljes visszafogadásról beszélgessünk…. Lássuk be, hogy a gyermekeinknek az apja csakis az apjuk lehet. Mindenki más csak pótapa lehet. Még akkor is, ha a gyermekek már felnőttek.

    Legyen végre vége az uszításnak, a “mutasd meg neki…” meg “ne hagyd magad…” formájú biztatásoknak …. Tegyük népszerűvé a “szeresd újra, mert…”, a “fogadd szeretettel és türelemmel…” kezdeteket, mutassuk meg, hogy ha a világ folytonosan változik is körülöttünk, megpihenhetünk egy állandó helyen, ahol otthon vagyunk, ahol mindig szeretnek minket, mindig ugyanúgy…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük