Nem tudod te még, mire képes egy nő, ha kiáll magáért

Késő este van, szörnyen fáradt vagyok, és egy rémesen szoros éjfekete tűsarkúban topogtam egész nap az irodában. Kiélt férfiak ócska bókjait söpröm le magamról, végre.

Egész úton hazafelé a kocsiban azon gondolkoztam: miért éltetem magamban annyira az emléked. Szánalmasan próbálom megmagyarázni magamnak, miért kegyes hazugság a naivitásom, és miért hajt annyira a bosszúra szomjas énem. Úgy dörömböl a lelkem, mint a kalitkába zárt múltam.

Emlékszel még? Csak ültél velem szemben, bele – bele kortyoltál a borodba, és nem vetted le rólam a szemed. Olyan voltál, mint egy tökéletesen kidolgozott festmény, egy meg nem írt történet, egy igazi ballépés. És én léptem, balul.

A macskám igazán jó szolgálatot tesz, mindig vár. Veled ellentétben.

23:23, azt hiszem, épp a feleséged karjaiban térsz nyugovóra… én pedig csak átadom magam annak az undorító érzésnek, amit hagytál magad után.

Minden este a tükörbe nézve értetlenül állok magam előtt, nézem az ősz hajszálaim és kitépkedem, mert az tetszett neked.

A szemem sarkában lévő ráncokat is számolom, és csak nézem magam…  újra lakkozom a körmöm is, hogy bátran karmolhassam majd a hátad, ha esetleg úgy döntenél, hogy mégis mellettem kötnél ki egyik éjszaka, és még mindig körüljár a szánalom valóságos szele…

Csak nézem magam a tükörben és nézem azt a nőt ,akivé váltam. Akit te teremtettél, akit te annyiszor hitegettél, és akit én már annyira nem akarok viselni, akit én már annyira nem tudok elviselni.

Már egy teljes éve éltetlek magamban. Egy teljes éve készülök rád.

Egy teljes éve készülök arra az egyetlenegy éjszakára, amit sosem fogsz elfelejteni.

Ami után az undorító érzés már a tiéd lesz és nem az enyém, és én úgy adom át ezt neked, mint egy gondosan becsomagolt ajándékot.

Annyira éltetlek magamban, hogy felvillan a telefonom kijelzője… nem is a feleséged karjaiban térsz nyugovóra, hanem az enyémbe kéredzkednél. Egy év után, van pofád. Még szerencse, hogy mindent elcsomagoltam már a szívemmel együtt.

Bevallom, téged újra látni azt hiszem mindig is egy felejthetetlen érzés lesz. Olyan jó lehetett volna ez, ha a gerincedet nem hagyod el valakinél valamelyik ágyban. Te sosem voltál a szavak embere, csak ittál egy keveset, hogy ellazulj, és az ágyamba feküdtél, majd rezzenéstelen arccal a feleséged gondoskodó ölelésébe menekültél.

Forog a gyomrom…

Csak álltam a tükör előtt készen állva rád, és tudtam, ez az utolsó közös együtt eltöltött éjszakánk. Úgy tettem, mintha semmi sem változott volna, közben minden más lett.

Gondoltam játszunk most kivételesen. Kikötöztelek. És életed legnagyobb hibáját követted el azzal, hogy ezt mindenféle hátsó szándék nélkül megengedted nekem.

Kedvesen hívtam fel a feleséged, míg te megpróbáltál kiszabadulni, és megadtam a címet, ahonnan a meztelen, egóból felépített férjét elviheti. Túlnőttem rajtad, nekem nem kellesz, már nem.

Már nem hagyom, hogy eltaposs, hogy kényed-kedved szerint szórakozz, hogy hitegess.

Nem tudod te még, mire képes egy nő, ha beleáll abba, ami igazán ő.

Legyen okod szemen köpni magad, és bocs, de nincs matracom a segged alá, amikor rájössz, hogy két szék közül a földre ültél.

Emlékszel még arra a vörös hajszálra a nyakadra ragadva, amivel utoljára érkeztél hozzám? Pont úgy semmisültél meg számomra, mint ahogy a végighazudott életed számodra.

Utóirat: a macskám etesd meg, ő lehet az egyetlen a közeledben, aki még képes a lábaid előtt heverni.

Musa Dóri

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük