Önző, akaratos nő voltam – az utolsó pillanatban méregtelenítettem

Az élet rohanás, kapkodás…

…olykor olyan dolgok mellett is elhaladunk, melyekre később bánjuk, hogy nem fordítottunk nagyobb figyelmet.

Az idő senkit és semmit nem kímélve rohan. Ennek tudatában jöttem rá, mennyi változás kell, hogy még időben megtaláljuk és jó helyre pozicionáljuk magunkat!

Egykor én is, mint a legtöbb ember, elégedetlen voltam.

Boldogtalan. Semminek nem tudtam örülni. Nekem a pohár mindig félig üres volt.

Nem láttam a napot, csak hogy meleg van. Nem láttam a tavaszt, csak hogy fúj a szél. Nem láttam a telet, csak hogy csúszik az út.

Nem láttam semmit, semmit, ami szép, ami pozitív.

Nem hittem a csodákban, nem hittem a varázslatban.

Nem hittem semmiben, amit addig nem kaphattam meg. Nem hittem magamban sem.

Kerestem a jobbat, az igazit, de sosem találtam igazat. A hibákat mindig mindenben észrevettem. Negatív voltam. Akaratos. Önző és gyerekes. Naiv. Céltalan álmaim mindezt tükrözték.
A virágokat leszedni szerettem, az állatokat simogatni, a gyerekeket kikerülni, a többi embert kihasználni.

Igen, mindez voltam.

Tele szenvedéllyel, akaratossággal, harciassággal, lelkiismeret furdalással, kétellyel, félelemmel, elégedetlenséggel, gúnyos mosollyal, iróniával. Sok embernek ez tetszett, mert így szoktak meg.

Mert így ismertek meg. Mert így fogadtak el.

Észre sem vettem, mennyivel több barátom lehetne, mennyivel hasznosabb lehetnék, mennyivel többet tudnék tenni a saját boldogságom érdekében.
Csak én. Kizárólagosan én.

Önzésem és elégedetlenségem nyomorba döntött. Éppen időben. Így meg kellett változnom.

Észrevettem a napot, a fényt, a virágokat, a tájat, a kedvességet, az emberek jóságát és szeretetét, és azt, hogy élek, élek és ami eddig volt, az nem élet volt. Csak panaszkodás és nyomorgás.
Kinyílt a szemem.

Hiszek a csodákban.

A szeretet erejében. A változásban. A pozitív gondolatok erejében.

Hiszek önmagamban.

Astrid

 

2 thoughts on “Önző, akaratos nő voltam – az utolsó pillanatban méregtelenítettem

  1. Ez maximálisan ismerős. Nagyon jó ez a cikk, h leírja, h van ilyen, de mi a megoldás? Hogy kell, hogy lehet ezen változtatni, ebből “kigyógyulni”?

    1. Köszönöm, 7 évembe telt mire leírtam ezeket a sorokat. Nagyon hosszú folyamat a kigyógyulás, mint minden az életben, türelmesnek kell lenni saját magaddal szemben. Nyitottnak a változásra, és nekem sokat segített egy kineziológus (lélekgyógyászattal foglalkozik), egyedül nem ment volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük