Kb. három hét telt el, hogy felelősségteljesen úgy döntöttem, hogy minimálisra csökkentem a távollétet az otthonomtól, azaz önkéntesen karanténba vonulok.
Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány külső kontaktom volt azóta.
Következmény: Pusztulnak az agysejtjeim. No persze ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen pusztulnak (bár ki tudja?), hanem hogy én úgy érzem, hogy a gondolkodási képességem alább adott.
Kicsit olyan ez, mint amikor az első, második, többedik gyerek érkezik és az agy áttér valami egészen más valóságra. Azaz van a gyerkőc és vagyok én. Esténként meg esetleg haza jön a társ és vele csacsogok a nap dolgairól. No de valljuk be őszintén, az az esti csacsogás, már nem hasonlít annyira a korábbi, munkahelyi felnőtt-felnőtt beszélgetésre.
Arról szól legfeljebb, hogy a párom elmondja, mi történt vele bent a munkahelyén én meg elmondom, hogy már megint másfél órán keresztül ordított a gyerek és teljesen kivagyok idegileg. Esetleg arról, hogy nem tudtam dönteni, brokkoli legyen, vagy kelkáposzta ebédre.
Na, de visszatérve. Valami ilyesmi érzésem van most is.
Kikerültek az agyi tevékenységeim közül, hogy beszállok a kocsiba, beírom a GPS-be, hova szeretnék eljutni és odafigyelek 1-1,5 órán keresztül, hogy minden rendben legyen. Sorozatosan döntök, hogy felülbíráljam-e a Waze-t vagy hallgassak rá? Döntök, hogy vonattal menjek, vagy kocsival.
Kikerültek a napi tevékenységek közül azok az elfoglaltságok is, hogy lemegyek a boltba és összefutok néhány barátnővel és hopp, már el is ment néhány óra.
Kikerültek a spontán vásárlások is.
Utoljára március 13-án voltam úgy boltban, hogy nem élelmiszert vettem, hanem egy csinos ruhát.
Igen. Én nem lisztet, olajat, élesztőt és wc-papírt vásároltam, hanem bementem egy ruhaboltba és vettem egy csinos ruhát, mert tudtam, hogy erre egy ideig nem lesz lehetőségem. És igen, azóta már egyszer volt is rajtam.
Tehát ma rájöttem, hogy pusztulnak az agysejtjeim és muszáj foglalkoznom ezzel, hogy mi az, ami újra ingereket továbbít az agyamnak, mert szeretném ép ésszel megúszni ezt az egészet.
Így minden olyan lehetőségen kapva kapok, ami elém kerül.
Voltam már online pilates órán, workshop-on, közös filmvetítésen online és majdnem egy kóruspróbán is. Készülök egy online zumba órára is.
Kipróbálok teljesen új recepteket, hogy más ízeket ismerjek meg és ne rutinból menjen a főzés. Keresem az örömöket és igyekszem meglátni, megtalálni mindenben.
Te hogy őrzöd a lelki békességed, hogy ne legyél teljesen zombi?
(kezdőkép: unspalsh)
