Szerelmes vers – amitől elalélunk, mert sokkal kifejezőbb vallomás

A szerelem, csodás téma, ódákat lehet zengeni róla, tőle, érte, miatta…

Ódákat, verseket, mert ott nem szerepel ő, aki miatt, akiért zengnek a sorok. Mert az bárkire ráruházható, holott én pontosan tudom, kinek, mikor és miért írtam.
A versek jók, képekben beszélnek. Mesélnek, elringatnak abba a tudatállapotba, ahol ezeknek az érzéseknek van helyük, létjogosultságuk, értelmük.

De amint az egészet őszintén, naplószerűen akarom megfogalmazni, máris ott a kétségbeesés: ilyet nem írunk, még csak nem is gondolunk!!

Jó, tegyük fel, hogy leírom, kendőzetlenül, ahogyan jön, akiről szól, amire gondolok akár helyes, akár nem… és utána?

Mi van, ha nem a megfelelő ember olvassa el? Őt hogyan érinti?

Mi van, ha a megfelelő ember olvassa, és meg is érti, vajon mihez kezd vele?

Egy versbe bele lehet látni irodalmi értéket is akár, utókornak megmaradót, de egy próza esetén mit csinálsz?

„Szeretném, ha órákig beszélgetnénk,

Karodba zárnál, magadnál tartanál.”

Ez egy versem két sora, némi költői túlzással ugyan, de igaz minden betűje. Hogyan is hangzana ez prózában?

Annyira szeretek veled beszélgetni, egyszerűen lesem csak, ahogyan kifolynak a szádon a szavak, ahogyan megformálod őket, a hangod, a hangszíned elbűvöl teljesen. Van, amikor egyszerűen csak a hangod dallamára figyelek, és nehéz válaszolni, amikor nem tudom, mit kérdeztél, mert olyan mélyen megérintett a dallam, hogy a szöveget nem is figyeltem.

Lehetnék figyelmesebb, ezért is vágyom annyira a sok együtt töltött időre, hogy hozzászokjam a gyönyörűséghez, amit a hangod jelent, hogy megszokjam a mosolyod, hogy hétköznapi lehessen a szemed színe, mélysége, és ne legyek rabja a tekintetednek annyira, hogy kifusson az agyamból minden gondolat, ha rám nézel…”

Ez volt az első sor, a másodiknak nem tudom, érdemes-e nekilátnom…

„A meleg baráti hangnemhez szeretném, ha meleg baráti ölelés is járna. Igen ezt szeretném, még akkor is, ha vékony a jég, amin egyensúlyozok. Százszor elképzeltem már, 24 órás együttlétre vágyom. Arra, hogy mindig ott lehessek, ahol te vagy, hogy árnyékként kísérhesselek, bárhová is mégy, hogy nézhesselek csendben, gyönyörűségtől eltelve, hogy ne csak lopott perceim legyenek rád, tőled, veled.. hogy mindig, bármikor és örökké.”

Mennyivel egyszerűbb mindezt egy versben leírni…

Mems

(kezdőkép: Unsplash)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük