You are currently viewing Szeress vagy engedj el

Szeress vagy engedj el

Szeretni valakit… Melegséget, megnyugvást adó érzés, azt mutatja tartozol valakihez.

Amikor a te és én egyszer csak mi leszünk, amikor már minden közös. Amikor egyszerre dobban a szív, amikor elindul egy közös út.

De nekem most a tőr, melyet a szívemben forgatnak.

Emlékszel, volt idő, mikor bármit megtettél volna
azért, hogy a magadénak tudhass?

Meg akartál hódítani, engem akartál, nem csak egy nőt, engem.

Boldogságot adó érzés volt a tudat, hogy valaki ennyire vágyik rám, hogy te ennyire velem akarsz lenni.
Valami megváltozott, de már nem most.

Mindig is féltettem a világunkat,

hogy egyszer már nem fog tudni minket megvédeni, hogy már nem lesz elég, ami ott vár rám, ahol te vagy. Mindig is féltem, hogy eljön ez a perc.

Itt ülök veled szemben, fogod a kezem és én csak arra tudok gondolni, hogy

ma minden véget ér.

Megcsaltál, sokszor. Szerelmed tárgya helyettem a közöny, az önzőség, az álszentség volt. Még most  is azt kívánom, hogy bárcsak inkább hús-vér nőkkel tetted volna, velük talán fel tudnám venni a harcot.

Ma magamba szívom utoljára az illatod, elraktározom a hangod, hogy rosszabb időkben előhívhassam magamban, az arcod, a szemed csillogását, vagy ahogy rám nézel.

Nem akarlak elfelejteni, nem akarlak csak úgy kitörölni,
nem is tudnálak.

Csak nézlek, és egyre csak azon gondolkodom, hol rontottuk el.
Talán, ha többet kellett volna küzdened értem, talán, ha nem olyan gyorsan történik minden, másként alakultak volna a dolgok. De így azt érzem, már azelőtt halálra ítélted, ami köztünk volt, mielőtt elkezdődött volna. A hóhérom vagy, én pedig beleszerettem a gyilkosomba. Ezért ma meghalok kicsit, mert ma kisétálok az ajtódon végleg.

Ebben a pillanatban érzem a földbe gyökerezik a lábam.

Azt kívánom, vedd észre, lásd meg azt,
amit eddig sosem akartál, és próbálj itt tartani,

próbálj megtartani, ígérj, esküdözz. Ha megtennéd, én még mindig hinnék neked.
Tegyél bármit, csak ne engedj elmenni, nézlek kérlően, szinte könyörgöm:

Szeress vagy engedj el.

– suttogom neked.

Aztán csak azt kívánom, ha valaha is jelentettem neked valamit, ha te nem tudsz úgy szeretni, ahogy szeretned kéne, akkor most engedj el. Csak nézlek, várom mit teszel, egyáltalán teszel-e bármit is.

Nem bántam meg semmit. Akkor emeltél fel, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, visszaadtad a hitem, még ha csak oly rövid ideig is sütött a nap.

Hálás vagyok neked, mert szerettél.

Hálás vagyok neked, mert fogtad a kezem, hálás vagyok, mert akkor öleltél, amikor más eltaszított. Hálás vagyok, mert olyankor is megnevettettél, amikor fájt a mosolygás is. Ugyanakkor fájdalmat okoztál, nem egyszer, és ilyenkor senki nem tudta kicsalogatni a mosolyt sem. Tőled vártam a napfényt, tőled vártam az esőt, a vihart, majd a szivárványt.

Tőled vártam a Mindent,
de tudom, nem tudsz adni semmit.

Miután minden millimétered elraktároztam magamban, felállok és az ajtóhoz indulok. Felpattansz, utánam sietsz, rám mosolyogsz: „Mikor látlak?” Én csak annyit tudok kinyögni, miközben már a könnyeimmel küzdök: „Vigyázz magadra”

Ahogy távolodom tőled, csak azon jár az eszem, vajon látlak-e még. Mire a sarokra érek, tisztán látok:

Elengedtél…

Ányecs

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?