Szeretnék visszamenni az időben

Bárcsak a rendelkezésemre állna egy masina, amely kedvem szerint visszarepítene a múltba, amikor csak akarom. Áttörnék a múltat elválasztó sűrű ködben, fellebbenteném a mágikus fátylat, hogy átírjam a szerepeimet.

Szeretném életem filmjének egyes jeleneteit újraírni. Annyi mindent csinálnék másképp. Annyi mindent mondanék más szavakkal vagy tartanám meg őket magamnak. Szeretnék egy varázslatos ecsettel színeket vinni életem legsötétebb foltjaira.

Ha ma a kezembe nyomnának egy ilyen bűvös távkapcsolót, szentül megfogadnám: nem élek vissza vele. Nem azt akarom helyrehozni, hogy lyukas nadrágban mászkáltam egész nap és mindenki látta a bugyimat. Ezek az apró bosszúságok csak arra jók, hogy megtanuljak nevetni magamon. Nem, a meeting közben kicsúszott böfi, sem a baráti találkozón lezabált fehér blúz emészti lelkemet. Csak néha megidéződnek múltam démonai és kísértenek.

Szeretnék nevelő célzattal lekenni magamnak egy pofont, amiért nem az angyalokra,

hanem a démonokra hallgattam.

Olykor szeretném megragadni az akkori énemet és addig rázni, amíg észhez nem tér vagy ki nem zuhan a lelke a porhüvelyből. Olyan jó volna elmagyarázni neki: az a sok hülyeség, amit elkövetett fiatalkorában, hová vezetett. Sokkal több nemet kellett volna mondania azoknak, akik az évek során csak kirabolták a lelkének kincseit és annyi szenvedést okoztak neki.

És jóval több igent kellett volna mondania azoknak, akik segítő kezet nyújtottak vagy legalább megmutatták: merre van a kijárat a szabad, boldog élet irányába. Annyi Morpheust küldött a sors a piros meg kék bogyóival, de túl gyáva volta ahhoz, hogy a pirosat válassza és szembenézzen a valósággal.

Miután pedig jól felpofoztam és kiordítoztam magamat azzal a hebrencs, léha, lelki beteg, szolgalelkű lánnyal: magamhoz ölelném. És sírnék. Sosem volt rossz ember, csupán rossz döntéseket hozott. Sokszor élte vakon az életét a jó szerencsében bízva. Még mindig mosolyt csal arcomra a naivitása és beteges optimizmusa. Ahogy eszembe jut a fiatalkori énem, azaz elárvult, szeretetéhes, magára maradt, álmokkal teli gyermek, így felnőtt fejjel ösztönösen meg akarom védeni.

Megkímélni a sok fájdalomtól és kíntól.

Belegondolni is rossz: annyi, de annyi elszalasztott dobásom volt. Kaptam mentőöveket, meghívókat a Mennyországba tartó vonatra, de én mégis csökönyösen – vagy inkább vakon – a Pokolba tartó járatra ültem fel. Bánom, hogy gyerekesen viselkedtem. Sajnálom, mikor engedtem a félelmeimnek és hagytam magamat megbéklyózni. Meg kell bocsátanom magamnak, mert nem volt őszinte, fair másokkal és nem hittem eléggé a saját képességeimben.

Aztán áldást mondanék minden időben arra a lányra, akit előtte megcibáltam és akinek a vállán kisírtam a szememet. Megsimogatnám arcát és tudatnám vele: szép jövő vár rá. De baromi rögös úton. Valószínűleg a vargabetűk felére nem is lett volna szükség, ha előbb leli meg a bátorságát. Hogyha belátta volna a hibáit és előbb mert volna kilépni belőlük. Ám nem tette. Felmerül a kérdés: így kellett lennie? Ez lenne a sors? Minden okkal történt?

Azt hiszem, igen. Nem azért, mert hiszek az eleve elrendelésben. Csak ha jobban belegondolok – mert ugye felnőtt fejjel könnyű okosnak lenni – ha ezek az események nem történnek meg: én sem az lennék, aki. Rengeteg hibát követtem el és mindegyik tanulságát rendre meg is tanultam. Nem mondom, hogy szörnyen bölcs lettem – bár őszhajszálakból gazdag vagyok – ám ezek a tapasztalások nagyban hozzájárultak a jelenemhez. És ha még mélyebbre ások, rájövök: vékony a határ a sötétség és a fény között.  Honnan tudhatnám, nem az angyalok súgtak-e nekem, hogy kövessem el azokat a tetteket, mert ők előre tudták, ki lesz majd azok által belőlem.

Mégis, néha elfog a nosztalgia és szeretnék felülni a múltba tartó vonatra. De attól tartok, mire odaérnék,  át akarom írni a múltam, lángjai kialudnának bennem és békésen pislákoló, elfogadó parázzsá lennének.

Mire ott teremnék a múltban: már semmin sem akarnék változtatni.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük