Szívemmel látlak

Az előbb megéreztem illatod, s az érzékeim magukkal ragadtak.

Talán az árnyékodat is láttam, ahogyan a Nap beragyogta alakod…

Legszívesebben az árny után futnék, hogy megbizonyosodjam róla, tényleg tiéd volt-e… 

De valami visszatart.

Régen volt már, s azt sem tudom, mit mondanék neked, ha tényleg te lennél az.

Persze kérdezhetnélek a hogyléted felől, beszélhetnénk általános dolgokról, az életünkről… De hiányozna az a meghitt, bizalmas viszony, ami kettőnk kapcsolatát jellemezte.

Fájdalmas lenne szembesülni a ténnyel, hogy szívedet már nem töltöm ki szeretettel. Elmélázva haladok tovább…

Szemeim már csak a múltat látják.

Egy pillanatra úgy tűnik, hangodat hallom, körülnézek, de nem vagy sehol.

Jön egy autó, egy pillanatra azt hiszem, te ülsz benne…

Aztán rájövök, a szemem helyett csak a szívemmel láttalak.

A partra visznek lábaim, azt remélem a víz látványa majd megnyugtat.

Leülök egy padra, várlak. Persze nem jössz, hiszen azt sem tudod, hogy itt vagyok.

Egy biciklis halad el a hátam mögött, mintha az illatod érezném… Utánanézek, de csak egy ismeretlen alak suhan el a távolban…

Akármerre megyek, téged kereslek.

Mindenkiben meglátlak, aztán rájövök, érzékeim megtévesztenek.

Már ezer éve nem találkoztunk,

ezért csak a szívemmel látlak.

Csak impulzusok keltik fel lelkemből emléked lábnyomát…

Zoé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.