Imádom, mikor azt mondod: sárkány vagy. Elsárkányosodtál.
Mikor azzal ugratsz mások jelenlétében: nekem is van egy sárkányom. Előadod, mekkora hős lovag vagy, akinek minden nap szembe kell néznie a gonosz, tűzokádó hüllővel. Csakhogy hadd mondjam el: te ebben a mesében nem a lovag vagy, hanem a gonosz boszorkány, aki sárkánnyá változtatott.
Egy nő nem magától lesz sárkány. Soha.
Nem hárítani akarok és a férfiakra kenni mindent. De tetszik vagy sem: elég nagy szerepük van abban, ha egy nő sárkány lesz.
Te is azt mondtad: megváltoztál.
Régen más voltál. Sokkal kedvesebb, aranyosabb, türelmesebb, megértőbb, ciki-cuki meg álomasszony voltam. Aztán tessék-lássék a tündérkirálynőből, a mesebeli hercegnőből, „hirtelen” sárkány lettem. Eltűnt az angyalka feleség, a mindent megadok nő, az érted élek és hadd teljesítsem minden vágyadat uram és parancsolóm.
Pedig te igazán nem tettél semmit. Mindig is jó voltál. Fogalmad sincs, mi történhetett.
Bármi is történt, te mosod kezeidet,
egy csalódott és szomorú Pilátus vagy, aki „váratlanul” egy reggelen, egy sárkányt talált maga mellett. Azóta életed csupa bú és bánat, állandóak a veszekedések, a nézeteltérések, semmi sem jó az asszonynak, holott te annyira igyekszel, majd belegebedsz…
Vagy ezer sebből vérzik ez a mese. Már eleve ott sántít a sztori, hogy a nő sosem alakul át egyik napról a másikra háromfejű rémmé. Ez egy nagyon-nagyon hosszú folyamat. Akár évtizedekig is eltart, mert vannak kivételes – vagy éppen bolond – hölgyek, akik képesek addig tűrni.
Mindig a férfi tudtára adja azonban, hogy
valami nem működik és változtatásra lenne szükség.
Nyugodj, meg te is kaptál jeleket. Finom jelzéseket. Gyengéd célzásokat. Aztán kicsit ékesebb megmozdulásokat, konkrét felszólalásokat. Miután úgy éreztem, nem működik a finom női kommunikáció, hát megpróbáltam férfiasan, erélyesen fellépni. Miután egyre inkább azt éreztem: vak vagy a jelekre, süket vagy a panaszaimra, a kéréseimre, egyre inkább kétségbeestem. A türelmem és a reményem napról-napra fogyott. Nem láttam a változás, a fejlődés jeleit, így egyre rosszabb eszközökhöz nyúltam. Igen, belátom, ebben én is hibás vagyok.
Hiszen erőszakosan léptem fel. A tehetetlenség és félelem irányított, mikor már minden áldott nap próbáltam lenyomni a torkodon a vágyaimat. Változz meg. Tegyél valamit. Tedd ezt. Tedd azt. Valóban, átmentem parancsolgatós asszonyba, mert már a végét járta eszköztáram.
Mikor azt tapasztaltam, ez sem működik, hát feladtam. Elengedtem a dolgot.
Mivel szeretlek, és elengedni nem akartalak,
felkészültem a csendes boldogtalanságra.
Elvonultam lelkem legmélyebb barlangjába, így akarván megóvni szívemet a további csalódástól és azt reméltem: hátha észreveszed, hogy baj van. Neked talán fel sem tűnt, bele is mentél az elhanyagolásba. Örültél, hogy végre csend és béke van. Fogalmad sem volt arról, miszerint ez a legrosszabb, ami történhet. Ha nincs több tüzes hiszti, csak hűvös közöny, az annyit tesz: múlóban a szerelem.
Abban reménykedtem: talán megváltozol. Ámde, amíg a sötét veremben vártam, ahová száműztem magamat a túlélés reményében:
én változtam meg.
Tanúja voltam a folyamatnak. Láttam, mi történik, de nem volt erőm megállítani. Egy szép napon csakugyan engem is sokkolt a felismerés: egy sárkány néz vissza a tükörből.
A sárkány pedig nem cicózik. Hirtelen gerjed haragra, ha valami nem tetszik neki. Tüzet okád minden apróságért, és vita helyett egyszerűen leharapja az ember fejét. Mindennapos a segélykiáltása: a beszólás, csipkelődés, kritizálás, kiabálás, csapkodás.
De elhiheted: egyetlen sárkány sem boldog.
Csak képtelen már másképp viselkedni.
Nem marad lelki ereje, motiváló szerelem az életében, ami visszaváltoztathatná. Az sem segít, amikor az olyanok, mint te, azt hiszitek, hogy az a megoldás: páncélt öltötök, kardot rántotok és harcba indultok. Ha lemészárolod a sárkányt, azzal a szerelmet is végleg megölöd.
Az egyetlen módja annak, hogy a sárkány visszaváltozzon, ha elmondod az ellenvarázslatot. Hiszen te tettél sárkánnyá. Részem volt benne nekem is, de bizony neked is!
Ne karddal, hanem gyengéd szavakkal „harcolj.”
Most neked kell kedvesnek, türelmesnek, megértőnek és kitartónak lenned. A szavakkal megtörheted az átkot, míg a tettekkel szeretetteljesen lehúzhatod a sárkánybőrt. Időbe fog telni, de az igaz szerelem csakugyan győzedelmeskedhet. Hozd helyre a hibáidat, keresd meg az utat a szívemhez.
Építsd újjá a hidat, gyógyíts meg, törődj velem, ápold a lelkemet.
Segíts abban, hogy visszaváltozzak.
Mert a sárkány legmélyén még mindig ott van a te tündérkirálynőd.
Wadolowski-Balogh Orsolya
(kezdőkép: Pexels)
