Szeretném tudni, mit jelentek számodra. Mennyire vagyok fontos vagy éppen nélkülözhető.

Kincsnek vagy eldobható tömegkacatnak tartasz-e a szíved mélyén? Kíváncsi lennék, hogy hajlandó lennél-e áldozatokat hozni értem – ha kellene – vagy inkább a könnyebb utat választva: sarkon fordulnál.

Nem azért vágyom erre a tudásra, mert ez határozza meg az önbizalmamat. Nem ez alapján fogok értékbecslést végezni magamon.

Minden nő szereti tudni: mennyit ér.

Főleg azok, akiket sokszor törtek össze. Akikben a lomot, mintsem a drágaságot látták.

Még egy önbizalommal teli nő aurája is szikrázóbbá válhat, ha tudja: nélkülözhetetlen a kedvesének. Mert bár az arany is érték, amíg a földben van, piszkos és formátlan, de még ragyogóbb és értékesebb, amikor valakinek az ujján díszeleg. A nő is olyan, mint az arany. Tudja magáról, mennyit ér, de ha megdicsérik vagy tettekkel fényezik, még fényesebbé válik. Ha vajon a gyémánt dönthetne arról, miszerint egy bársonydobozkában tartsák vagy egy nyakon lógva szeretne lenni, mit választana? Jó neki a dobozban, mert úgyis tudja, milyen értékes? Vagy inkább valakin csillogna?

Szóval, egy egészséges önbecsüléssel rendelkező nő megtudja állapítani a saját értékét, de azt is tudnia kell, hogy egy kapcsolatban milyen jelentéssel bír. Ugyanis ebből fogja tudni, van-e jövője a kapcsolatnak vagy nincs. Csakugyan két egyféle ember találkozott vagy csupán két utazó, akik a világ egymástól ellentétes szegletébe tartanak.

Szeretnék neked elég lenni. Nem tökéletes. Arra van egy egész életünk, ha úgy tetszik, hogy formálódjunk, összecsiszolódjunk, tökéletesedjünk egymás mellett. Csupán

szükségem van a tudatra:
nem egy megálló, hanem az út vagyok számodra, amin kész vagy kitartóan végigmenni.

Ugyanakkor az elég alatt nem az értem, hogy amolyan beéremveledvalónak tartasz. Nem a szamarad kívánok lenni, amíg nincs meg a ló.

Azt kérded, miként tudathatnád velem, mit jelentek neked? Hidd el, nem kellenek hozzá nagy szavak! Még csak szavak sem. Nem attól fogom többnek vagy kevesebbnek érezni magam, hogy azt mondod: kérj bármit és megkapod. Te vagy nekem a legfontosabb. Érted megvívnék egy sárkánnyal, de akár egy zombisereggel is. Ezek kétségkívül szép szavak, és sok nőt tennének boldoggá. Ám tudjuk jól, sokszor könnyebb mondani, mint csinálni. Akkor válik számomra nyilvánvalóvá az értékem a szívedben, ha megmutatod nekem.

Ha betartod, amit ígérsz. Segítesz nekem az evezésben szerelmünk csónakjában és nem hagyod, hogy egyedül csináljam. Mindig őszinte és egyenes vagy velem. Nem menekülsz el, amikor probléma üti fel a fejét, hanem mellém állsz és vállvetve küzdesz velem. Amennyiben összezörrenünk, nem az lesz az első dolgod, hogy rám vágod az ajtót, hanem leülsz megtárgyalni a gondjainkat. De amikor csak engem sújt a sors, te akkor is ott vagy és ha nem is szavakkal, akkor a jelenléteddel támogatsz ahelyett, hogy inkább elszelelnél. Elfogadsz olyannak, amilyen vagyok és nem próbálsz belőlem a szemedre való és szád íze szerinti mesterművet faragni.

Ezekből fogom tudni: értékes vagyok számodra.

Becses neked a szeretetem, a tudásom, a tetteim, az egész lényem és az, amit adhatok. Olyan sokat érő kincs, amiért érdemes küzdeni, dolgozni, megtartani, aminek ragyogása örömmel tölt és hiányozna, ha nem lenne az életed része.

Az, hogy tudom, mit jelentek számodra, erővel és boldogsággal tölt el. Felemel engem, ezáltal képes leszek a kapcsolatunk fényét és minőségét is tovább növelni.

Tudni fogom: megéri. Van közös jövőnk. Van értelme együtt lennünk.

Szerintem a könyv is akkor boldog, ha olvassák és nem csak a polcon tárolják.

Úgy gondolom, mindannyian kincsek vagyunk. De mi a kincs? Valami, aminek értéke van, ami valahogy szebbé, jobbá teheti az életünket. Viszont csak annak adhatunk, azzal oszthatjuk meg, amink van, – márpedig ez a kincs célja – ha valaki felismeri: kinccsel van dolga. Szeretnék a te kincsed lenni, hogy nyugodt szívvel adhassak. Ha tudom, lelkem kincsei nem vesznek kárba, boldogan osztom meg őket veled.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Pexels)