You are currently viewing Van még olyan, hogy jó férj! Én tudom.

Van még olyan, hogy jó férj! Én tudom.

 

Nem, a jó férjnek való pasik nem haltak még ki.

Nem igaz, hogy kivertük belőlük a hagyományos szerepeket

a nagy önmegvalósításunkkal.

Hogy mitől ,,jó” egy férj? 

Például szeret, méghozzá úgy, ahogyan ezt érzem is. Amitől biztos vagyok benne, hogy a legfontosabb nő vagyok neki a világon. Mi több, az egyetlen.

Az egyik (nőnemű) ismerősünk például megdöbbenten újságolta a nyáron, hogy

figyelte a férjemet a strandon és feltűnt neki, hogy nem nézi a csajokat.

Nem csak direktbe nem, de még azon az önkéntelen módon sem, ahogyan a pasik felkapják a fejüket, ha egy kellemesen ringatózó, ruhátlan testrész ellibeg az arcuk előtt. És ezen ma már meg kell döbbenni és nem gond, ha hangosan ki is mondja ezt az ember.

Én pedig arra döbbentem rá, hogy ez nekem sem természetes már. Hogy, amikor kissé anyukássá válok a szülések után, még el is nézném neki, ha odapillantana… De nem teszi! Ahogyan én sem nézem a pasikat, de ez ugye más tészta: én nő vagyok.

Az sem természetes, de nekem jól esik, hogy ha egymás mellé keveredünk az utcán (és pont nem furakodnak közénk a gyerekek), biztos, hogy megérzem a kezét, ahogyan a kezem felé nyúl és addig motoz, míg úgy nem kulcsoljuk össze az ujjaink, ahogyan mindig is szoktuk. 

Attól is jó érzésem van, ha eszembe jut, hogy a szüléseket sem hagyta egyedül végigcsinálnom. Hogy végig ott volt velem, minden alkalommal. Hogy megnyugtatóan nézett rám, akkor is, mikor utólag kiderült, hogy pedig nagy baj volt és ő ezt pontosan tudta.

Attól is, hogy ő talál rajtam valami szépet olyankor is,

amikor nekem erőm sincs még keresni sem.

Hogy elmondja, mennyire becsüli, amit teszek érte és a családért olyankor, amikor pont egy reménytelen csődtömegnek érzem magam.

Hogy a legnagyobb szomorúságomat is megérti. Hogy nem idegesíti, ha huszadjára öntöm rá ugyanazt a gondomat és végül valahogy mindig képes elérni, hogy könnyes szemmel nevetni is tudjak a nyomorúságos időkön.

Hogy, ha valaki engem megbánt, vagy csak éppen a hangszíne egy árnyalatnyit negatívba fordul velem szemben, ő azonnal belép közénk a védelmemre, legyen bárki az illető. Nem azért, mert nekem lenne igazam, hanem mert képtelen tétlenül nézni, hogy engem bántsanak.

Estig sorolhatnám. A lényeg, hogy nem, nincsenek még kihalva azok a pasik, akik jó férjei valakinek azon az egyszerű és magától értetődő módon, ahogyan az egy nőt boldoggá tehet.

Úgyhogy a nagy női egyenjogúság, az önmegvalósítás, a szerepek teljes felborulása mellett is, igenis vannak még kapcsolatok, ahol rendben mennek a dolgok.

 

Persze nem habos-rózsaszín, csillámos, instásan-tökéletes módon…

Hanem igazi, nyugodt, tartós szerelemben, amit eszedbe sem jut naponta fotózgatni,

hogy az ismerősök szeme elé nyomd a neten.

GYH

(kezdőkép: Unsplash)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?