Végre tudom, nekem is járt a szerelem

Pár éve, december 31-én, amikor éjfélkor kortyoltam a pezsgőt és közben az ablakból a tűzijátékot néztem, megfogadtam valamit. Méghozzá azt, hogy a következő szilveszterkor már elvált nő leszek.

Így is lett. De nem volt könnyű…


Gyerekkori szerelmem felesége lettem.

Eldöntöttem, hogy nálunk minden példaértékűen és irigylésre méltóan fog történni. A külvilág és a családunk szemében ilyen is volt a látszat. Fiatalok, sok éve együtt, esküvő, nászút és gyerek. A tökéletes mintacsalád…

Hogy mi zajlott a négy fal között, arról nem tudott senki. Alkohol, hatalommánia, pofonok, rúgások és arcon köpések. Képletesen és szó szerint is.

Egy ideig találtam mindenre magyarázatot. De magamat sosem sikerült hibáztatnom. Pedig még azt is próbáltam.
Egy idő után már csak lehajtott fejjel közlekedtem. Nem akartam látni, hogy mások hogyan tudnak boldogok lenni, nem akartam, hogy mások lássák azt, hogy nem vagyok boldog a monoklimmal, vagy a felszakadt számmal.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mivel érdemeltem ezt vajon? Így kell majd élnem mindig? Nem vagyok még 25…

Magam miatt sosem léptem volna talán, de amikor a gyerekemen nyilvánvalóan láttam azt, hogy szorong, döntöttem.
Válok.
Csak ki kellett találnom miként és hogyan. Mert abban biztos voltam, hogy nem lesz egyszerű, hisz ismertem a férfit, aki akkor már az ellenfelem volt.

A sors, vagy bármi felsőbb erő a segítségemre sietett és jeleket küldött… Azt hiszem.
Történt egy este, hogy az utolsó csepp cseppent a pohárba és másnap reggel “elszöktem” a gyerekemmel. Vissza a szüleimhez.

Két kőkemény év következett az életünkben.  Ezalatt lezajlott a válás, voltunk rendőrségen és megjártuk a kórházat is. De megérte.

Segítségem és támaszom lett egy csodálatos ember. Olyan, akinek bűne az volt, hogy túl jó. Nem hittem neki ezt el.

Rengetegszer bebizonyította és nem adta fel. Nem értettem, miért pont velem van? Annyival könnyebb lehetne neki!
A lehető legkiszolgáltatottabb állapotaimban látott már akkor, amikor alig ismert még. De velünk maradt.

Meggyógyította gyerekemet, akinek Ő méltó példa, mint férfi. És mint Apa is. Gondoskodik róla, aggódik érte, felelősséggel van iránta.
Engem szeret, úgy szeret, ahogy egy férfi csak képes egy nőt szeretni. Tisztel és nem bántana soha.

Nem gondoltam azt néhány éve, hogy ilyen boldog és nyugodt leszek. Hogy nem utálok majd otthon lenni, hogy hiányozni fog a Szerelmem, ha elmegy dolgozni… És még sorolhatnám.
Ma már úgy élünk, mintha mindig minden így lett volna. Két gyerekünk van már. 
Minden jó és együtt mindenre képesek vagyunk.
Minden nap hálát adok azért, hogy így megváltozott az életem. Hogy megismertem az Igazi Szerelmemet!

Ahogy végigmegyek az utcán, figyelem az embereket, mert már nem lehajtott fejjel járok.

Tudom azt, melyik az a nő a szembejövők közül, akit bántanak.

Lányok, asszonyok! Lépjetek! Senki nem érdemli azt! Senki.

 Fogadjátok meg magatoknak.

Olvasói levél

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük