Zsóka naplója – Mr. Big

Ismerős az a jelenet, amikor a Szex és New York című mozifilmben Carrie meg akarja győzni Big-et, hogy menjen el vele egy puccos partira, ahelyett, hogy otthon ül, nézve a TV-t és kínait eszik?

Valamelyik nap rájöttem, hogy én olyan vagyok, mint Bradshaw, és a párom pedig Mr. Big.

Egy hétköznap este a fővárosban vettem részt egy eseményen, ahova egyáltalán nem szeretett volna velem jönni. Én pedig már alig vártam az aznapot,

hogy kamerák kereszttüzében, sejtelmes fényben érdekes emberekkel beszélgethessek, átjárjon a hely miliője, és a halk, finom zene bekússzon a bőröm alá, amíg a kényelmetlen cipő töri a lábam, de nem érdekes, mert csinosnak és élőnek érzem magam.

Egyébként sem volt soha kedve olyan programhoz, ahol kettőnél több ember lesz jelen. Szerintem,
ha tehetné, és nem lenne olyan túlságosan hideg, az Északi- Sarkra költözne.

Én pedig valahol a kettő egyvelegét szeretem. Nagyon jól szuperál a szervezetem, ha otthon lehetek egy kicsit a magányomban, nem beszélek senkihez, gondolkodom, írok, főzök, vagy csak úgy vagyok.

De kellenek olyan napok vagy esték, amikor kellemes társaság, finom bor és ízletes falatkák vesznek
körül, kiöltözhetek nőcis ruhába, pirosra rúzsozhatom a számat, és belőhetem a hajam, ami úgyis
szétjön majd, ha levegő éri, de az érzés legalább megvan…

Amikor megismertem a párom, már akkor is ilyen volt: kissé magának való. Nem nyílt meg rögtön, de ahogy ő szokta mondogatni: beszéltem én kettőnk helyett is!

Mindenesetre ebből arra következtettem, hogy nincs humora, nem fogok vele tudni igazán semmiről
sem beszélgetni, és eljárni sem fogunk sehova.

Mint kiderült, ez egy hatalmas nagy butaság volt, ugyanis minden egyes nap megnevettet, és az
összes gondolatomat, érzésemet megoszthatom vele.

Igen, valóban nem szeret társasági eseményeken részt venni. Levegőért kapkod a bevásárlóközpontokban, utána pedig legalább húsz percig nem szólhatok hozzá, hogy feldolgozhassa, élnek még emberek rajta kívül.

A kapcsolatunk elején ez nagyon zavaró volt, arra gondoltam, miért nem kísér el?
Én vele szeretnék menni! Azt akarom, hogy megmutathassam mindenkinek a jóképű, fanyar humorú szerelmemet, hogy fogja a kezemet és élvezze velem az egészet.

Ám rá kellett jönnöm, hogy nem erőltethetem ezt, hiszen ő sem várja el tőlem, hogy otthon nézzem
vele mindig a fekete-fehér filmeket.

Rá kellett jönnöm, hogy ami nekem feltöltődés, ami nekem lételemem, ami engem megmozgat, az őt nem biztos. Ami pedig őt kapcsolja ki, az engem nem feltétlenül hoz lázba.

Mert Ő ilyen, és én pedig amolyan. Nem vagyunk egyformák.

De ez nem vesz el a kapcsolatunkból! Sőt, megfűszerezi!

Hagyjuk egymást levegőzni, a saját üdvünkért, és tudom, ha kedvem van kikapcsolódni, akkor ott fog várni engem, ahol mindig: az otthon melegében.

Ha pedig neki támad kedve egyedül lenni, akkor hagynom kell, távolságot adni, engedni, hogy
elmélyüljön a gondolataiban.

Közös kiruccanásoknak pedig ott lesznek a kirándulások, nyaralások (persze olyan helyen, ahol lehetőség szerint nem igazán lehet emberi lénybe botlani) és ennyi éppen elég.

Szerintem ahhoz, hogy két ember szerethesse egymást, és jól érezzék magukat egymással, nem
mindig kell ugyanolyannak lenniük, ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezniük.

Lehet egy Nőnek élete szerelme egy Mr. Big típusú férfi, ha ő Carrie Bradshaw.

Agárdi Zsóka

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük