A szeretet muzsikája

Ott ült az öreg portás.

A homályos üvegablak mögött kezében egy csavarhúzóval a kis rádiót bűvölte.

Talált egy csavart, tekergetni kezdte, és remélte, hogy lelket lehel az özönvíz előtti szerkezetbe. Óvatosan leemelte a hátlapot, és szemüvegén keresztül aggódva szemlélte a drótkötegeket.
,,Vajon, ha mindet kihúznám, és módszeresen feltekerném, az kiegyenesítené a dalt a kis dobozban?” – Így morfondírozott, miközben tanácstalanul összevonta a szemöldökét.

Amint felnézett, szembetalálta magát egy búzakék szempárral.

– Csókolom, Pista bácsi! – hallotta a kedves hangot. – Mindjárt jönnek értem, addig behúzódhatok?
Anna érkezett, egyik kedvence a lánykollégiumból.
– Persze, gyere csak! – válaszolt, és kinyitotta a fülke ajtaját.

A kislány sietve bújt be, és ránézett a máskor rendezett asztalra.

– Itt mi történt? Egy forgószél kapta le a polcról a kicsikét? Még szerencse, hogy nem tört apró darabokra, így még össze tudja rakni. – mosolygott bátorítóan.
– Hm… Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Te mit tennél a helyemben? – kért tanácsot hirtelen.
– Én? Pista bácsi biztos, hogy sokkal többet tud a szerkentyűkről… Én biztosan megkérdezném a fiúkolesz nagyokosait. Jön is a három jómadár. Hivatalból is érthetnek hozzá, meg… Szóval fiúk, biztos, hogy hasznukat veszi. Már egyáltalán nem szól? Vagy csak „hangyásan”, túl halkan? – folytatta a beszélgetést az idős emberrel, aki belefogott egy végtelen történetbe, a nagypapájától örökölt eszközről.

Anna mindeközben behívta a srácokat, akik hárman négyféleképpen láttak a drótok rendezéséhez. Végül annyira szétszedtek mindent, hogy a kötegek nem is fértek vissza a helyükre. Összepakoltak minden alkatrészt, és nagy lendülettel visszatették az asztal alól előszedett hátlap csavarjait is.

Sűrű elnézéskérések közepette hagyták magára az öreget, aki emlékei között matatva ült a széken. Csendben húzta ki a fiókot és tette összetört szemüvege mellé az immár teljesen elnémult zeneládát.

,,Ki mondja nekem ezután a híreket? Ki énekli azokat a gyönyörű sanzonokat? Hol tudom majd hallgatni az időjárás-jelentést?” – szomorkodott magában, és észre sem vette, hogy a fiúkkal együtt Anna sincs már a kis fülkében.

Aztán hirtelen csattogás-kattogás – visszatért a kedves szerelőtársaság.

– Pista bá, ne szomorkodjon! Bár megjavítani nem tudtuk, de hoztunk helyette valamit. Nem olyan szép, mint a régi, de az időt is mutatja. Nézze csak, itt tudja beállítani, így tudja bekapcsolni! – egymás szavába vágva magyaráztak a végtelenül meghatódott férfinak.
Anna is visszaérkezett, csendben lapult a sarokban, és nézte, amint életre kel a kis gépezet. Egy kis tekerés jobbra, aztán balra, és tisztán megszólalt az örökzöld sláger:

A lányok, a lányok, a lányok angyalok – zengte a férfikórus túlkiabálva a zenét, kissé hamisan, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Besenyi Judit

 

Anna történetének részei itt találhatók. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.