Büntetés

Már megint ez van. Hallom lentről, hogy anyu sír. Apu kiabál. Hallom ahogy dobog a szívem. Már megint itt ülünk a húgom kis szobajában. Odaadtam Rékának a telefonom ahogy ilyenkor szoktam. Az Én kicsi Pónimat nézi, természetesen fülessel. Nem akarom, hogy ő is hallja. 

Apu tegnap jött haza Rómániából. Két-három napra szokott elmenni kamionnal, mindig valami mást szállít. Tavaly nyáron például fát szállított, mikor engem is magával vitt. Szuper kirándulás volt. Mikor vezet sosem iszik, és olyankor nagyon szeretem mikor nem iszik. Az egyik eldugott parkólóban még azt is megengedte, hogy az ölébe üljek és én kormányozzak. És mivel rettenetesen meleg volt akkor, még egy tavacskánál is megálltunk fürdeni. Remélem idén nyáron is elvisz, ha még velünk lesz….

Csörrenés. Anyu sikít. Valami leesett, lehet el is tört, vagy csak apu vágta megint földhöz a poharát. Hallom ahogy ordit: Te rohadt kurva! Ilyenkor mindig így hívja anyut. Anyu ma rossz volt. Elfelejtette kivasalni apu ingjét, és apunak pólóban kellett mennie a munkahelyére. Nem értem ez miért baj, de máskor is veszekedtek már ezen, szóval biztos nagy baj. Anyu tehát rossz volt, és apu most megbünteti. Apu szerint minden rosszaságra büntetés jár. Mint amikor beleittam apu sörébe, és apu jól megvert, pedig szerintem az íze is elég büntetés volt. Vagy mint amikor Réka eltörte az új homokozó vödrét és apu megégette a cigijével. Rosszaságért büntetés jár, fájdalmas büntetés.

Tavaly télen volt, mikor apu megbüntetett a rossz félévi bizonyítványom miatt, hogy a tanárnéni először kérdezte mi az a sok sebem. Anyu azt tanította, hogy azt kell mondjuk ha kérdezik, hogy elestem. Azt is mondtam, de a tanárnéni nem hitt nekem. Akkor hivatták be először anyut. Azóta többször is volt már ilyen, és nem olyan régen egy furcsa nővel kellett beszélgessek, aki apuról és az érzéseimről kérdezett. Nagyon furcsa volt, hiszen én szeretem aput.

Durranás és csattanás. Puff! Ez a szék hangja. Nem is kell látnom, tudom mi történik most odalent. Réka elkezdett remegni, már ő is tudja. Megfogom a kezét és rámosolygok. S-E-M-M-I B-A-J!-formázom a számmal. Bólint. Pedig igenis van baj, a szívem egyre hangosabban dübög, és alig kapok levegőt. Utálom ezt! Utálom, hogy anyunak fáj, utálom, hogy apu sört iszik, és attól gonosz lesz. Utálom, hogy itt kell fent üljek, és semmit, de semmit nem tehetek.

Még emlékszem rá, mikor kicsi voltam és apu büntetni akart anyu mindig megvédett, így őt büntette meg helyettem. Aztán ahogy egyre idősebb lettem, anyu már nem védett meg többet. De nem csak ez múlt el, már nem is nevet annyit mint régen, már dúdolni sem szokott és énekelni sem. Kiskoromban sokat játszott velem. Ovi után minden délután elmentünk a közeli játszótérre, vagy fagyizni. Nyáron strandra jártunk, télen korcsolyázni és szánkózni. Néha apu is eljött, és olyankor még jobb móka volt. Két éve történt, hogy minden megváltozott, nem tudom mi történt. Én és Réka a mamáéknál voltunk egy hétvégét, mire vasárnap hazaértünk anyunak be volt gipszelve a keze, és örökre megváltozott. Soha többé nem volt vidám, mosolygós anyu.

Anyu egyre hangosabban sír. Nem birom ezt tovább. Nem birom tovább! Majd én, majd én lemegyek és megmondom apunak, hogy elég volt. Hogy anyu nem érdemel büntetést, hogy inkább engem büntessen, vagy bármit csak legyen már vége. Ég a szemem, és nagyon fáj a torkom, már semmi mást nem hallok csak a szivem. Igen! Igen most le fogok menni és véget vetek ennek!

Már éppen felállnék, mikor ,meglátom Rékát. Csendben, hangtalanul potyognak a könnyei. A karomba veszem. Én is sírni akarok, de apu azt mondta a fiúk soha nem sírhatnak, így vissztatartom. Butaság volt, nem mehetek le. Anyu rossz volt, megkapja a büntetését és vége lesz. Holna pedig megint boldogok és vidámak leszünk. Holnap jobb nap lesz.

Néha elgondolkozom, vajon mások is így élnek? Az osztálytársaimon is szokott folt vagy seb lenni, bár nem olyan sok mint rajtam. Arról pedig senki sem beszél, hogy náluk otthon mi van. Bár egyszer hallottam, hogy Bence azt mondta, hogy az a büntetése, hogy nem gépezhet egy hétig, és egyszer Hanna arról panaszkodott, hogy büntiből elvették a telefonját. Ezek nem olyan rossz büntetések, nem fájdalmasak. Bárcsak nálunk is így lenne. Talán pont ezért jön majd hozzánk az a nő, az a gyámügyis, akit anyu mondott. Lehet, hogy ő majd változtat ezen. De anyu azt mondta, hogy csak jó dolgokat mondjunk majd, mert másképp baj lehet. Vajon milyen baj? Remélem ő nem ver meg minket, vagy nem fog börtönbe vinni, vagy még rosszabb árvaházba. Nem, jól fogunk viselkedni és semmi baj nem lesz.

Csak most veszem észre, hogy csend van, teljes csend. Ijesztő, nagy csend. Elengedem Rékát, úgy látom kicsit már megnyugodott. Kiveszi a fülest a füléből, és rám néz.

-Minden rendben Dávid?- mindig ezt kérdezi mikor úgy halljuk, hogy vége. Általában azt mondom, hogy igen, menjünk le, de most nem tudom mit mondjak. Túl nagy a csönd. Túl nagy és ez megijeszt. Nem tudom mit tegyek. Azt hiszem jobb lesz, ha most előre megyek, és ha minden rendben, majd vissza jövök érte.

-Igen, biztosan minden rendben. Nézd tovább a mesét, mindjárt jövök.-próbálok egy megnyugtató mosolyt kipréselni magamból, de Réka még mindig rémülten néz rám, így biztos nem sikerült.- Tényleg minden rendben, csak gyorsan lenézek.- elmosolyodik, akkor kicsit legalább megnyugtattam.

Elindulok le a lépcsőn, az ijesztő csenden kívül csak a szívdobogásom hallom. Egyre gyorsabban ver,én pedig egyre lassabban mozgok. Az utolsó lépcsőfok, ha lelépek ls befordulok a boltíven, ott a konyha, ott vannak anyuék. Valami furcsa szagot érzek, valami büdöset, de ez nem apu söre és nem is pálinka. Valahonnan ismerős, de nem tudom honnan. Ettől a csend még ijesztőbb lett. Egy lépcsőfok, és ott vagyok. Hallom ahogy csöpög a csap. Csepp. Csepp. Csepp. Csepp. Nem akarok tovább menni. Érzem, hogy valami nagyon rossz történt. Nem akarok lelépni, de muszáj.

Lelépek az utolsó lépcsőfokon, és befordulok a konyhába. Már nem hallom a szívverésem, már levegőt se veszek, mozdulni se tudok. Minden csupa vörös. Minden ilyen vörös, és apu ott térdel a vörös közepén. Anyu benne fekszik, mozdulatlanul.Apu ott térdel, nem mozog, anyut nézi. Nem a csap csöpögött, hanem a vörös, le az asztalról a fehér padlóra. Minden vörös. A falak, a padló, az asztal, a hűtő, még apu is anyu is. Nem találom a szavakat, nem is tudok gondolkodni. Valahonnan nagyon mélyről rémlik fel ez a szó, nem jön a nyelvemre, nem jut be az agyamba. Majd bevillan. Ahogy eszembe jut, már ki is kiabálom a világba:

-Vér!

***

Három hét telt el azóta, hogy itt volt a gyámügyis nő. Nagyon aranyos volt, de folyton anya balesetéről kérdezett, meg hogy szeretjük e apát, és ő hogyan bánik velünk. Elmondtam az igazat, mindent amit tudok. Anyu megcsúszott a konyhában, beverte a fejét és összeesett. Ezért volt ott olyan ijesztően sok vér, és olyan nagy csend. Azt is elmondtam, hogy előtte apuval veszekedtek, apu földhözvágta a poharát, biztos ezen csúszott el anyu. A nő azt mondta minden pár szokott veszekedni, így megnyugodtam. Aztán apuról kérdezgetett. Én is és Réka is elmondtuk neki, hogy nagyon szeretjük aput, hogyha itthon van sokat játszik velünk, hogy mindig vidám, hogy ő csinálja a világ legfinomabb pizzáját, és ő a legjobb matekból. De én igazán őszinte akartam lenni, így elmondtam, hogy szokott szigorú is lenni, és ha rosszak vagyunk megbüntet minket. Persze nem komolyan, hiszen sosem esett komoly bajunk, csak annyira amennyire muszáj, amit megérdemlünk. A nő elégedett volt.

Azóta már három hét telt el. Minden a megszokott. Anyu ma kapott egy papírt, és azt mondta ügyesek voltunk, ezért el visz minket fagyizni. Már jól van, négy napot töltött kórházban a baleset miatt. Addig apu vigyázott ránk, és nagyon jól szórakoztunk. Még sört se ivott, mintha kicserélték volna. Azóta anyut meg se büntette. Engem viszont igen, mert verekedésbe keveredtem az iskolában, és Rékát is mert sokat hisztizik mostanában.

Minden a legnagyobb rendben maradt. Semmi sem változott, a rosszaságért büntetés jár. De néha elgondolkozom, aput ki bünteti meg?

Tar Vanda

 

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük