-Vajon az a maradék májacska több, mint fél kiló? – töprengett Éva hangosan a kisvárosi hentesüzlet pultja előtt.

-Pontosan 78 dekagramm, drága Hölgyem – válaszolta meglepő határozottsággal az idős eladó férfi.

-Komoly? – mosolyogta el magát Éva, és kíváncsian várta, mit mutat majd a mérleg.

-78,5 dkg. A fél dekát írjuk a zacskó számlájára – nevette el magát a férfi.

-Ez nem igaz! Azta! Ez fantasztikus! Így legyen hetese a skandináv lottón! – Éva nem tudta visszatartani a csodálkozásából fakadó gyermeki örömét. – De hát, hogyan? Ja, a tapasztalat. És hát egy isteni szemmérték!

-Véletlen volt, hölgyem. Fogjuk fel egyfajta csodának. Mert csodák vannak. Elhiszi? – váltott át titokzatossá a férfi.

-Elhiggyem? – kacérkodott kissé Éva.

-64 és félévesen talált rám a szerelem. Az igaz szerelem. Ez nem csoda?

-De az – gondolkodott el Éva. Ez tényleg egy valódi csoda. Szívből gratulálok, és sok boldogságot kívánok!

-Nagyon köszönöm! S ne feledje, csodák márpedig vannak.

Hazafele Éva azon töprengett, hogy vajon mit láthatott benne ez az ember. Miért osztotta meg vele ezt a felismerését? Hajlamos spirituális magyarázatot keresni az ilyen élményekhez. Most azonban ez nem sikerült. Hiszen Éva is boldog és szerelmes. Talán ezt érezte és látta meg az eladó benne. Hogy neki is sikerült. 50 évesen.

-Cinkostársat látott bennem. Észrevette, hogy ragyogok. – summázta magában elégedetten.

Otthon szépen letisztította, aztán beáztatta a csirkemájat fokhagymás tejbe. Mióta Károlyt ismeri, újra szeret főzni. A válása után évekig nem készített semmilyen ételt sem. Ha tehette, messziről kerülte a konyhát. Menzán étkezett, hétvégente pedig, éttermekbe ment, vagy vásárolt valamilyen készételt.

Megpucolta a zöldségeket, szalonnával, kevés vajjal tepsibe tette, és betolta a sültőbe.  Károly kedvéért petrezselymes krumplit is készített a vacsorához.

Szereti, hogy a férfi nem tud főzni. Szereti, ahogyan jóízűen fogyasztja az ételét. Igaz, sokszor viccelődött vele, hogy inkább öltöztetné, mint etetné, mert képes 3-4-szer is meríteni a fogára való ételből. S eddig Éva főztje mindig fogára való volt.

Károly egyszerű ember. Nem kell gondolkozni, hogy a kimondott szavai és a tettei mögött mi állhat. Nyers, fizikai ereje elbűvölte a könyvtáros nőt. Eddig azt gondolta, hogy a férfiasság ismertetőjele az okosság, a műveltség. Mindig olyan férfiakkal volt dolga, akik okosabbak voltak nála. Csakis rájuk tudott felnézni. Károly olyat tud, amit eddigi partnerei nem igazán tudtak. Meg tud mindent szerelni, ami valósággal lenyűgözi Évát. Ezen túl Károly nem kombinál. Egyszerűen csak szeret. S ezt minden percben képes kimutatni is.

-Károly nem érzelmi fogyatékos entellektüel- hangoztatja Éva egy hónapja a barátnőinek. –Egészséges lelkületű egyszerű férfi. Hogy is tudtam én eddig érzelmi nyomorékokkal kapcsolatban lenni!

Az utolsó fázisban, 6 előtt két perccel, a felhevített vajra dobja rá a tejből kiemelt májakat, hogy pontosan 6 órakor, teljesen frissen tálalhassa az ételt szerelmének.

-Nem, nem nyúlok a telefonhoz. Pár perc késés még belefér – nyugtatta magát Éva.

Mert Károly sosem késett még el. Ezt a tulajdonságát is nagyon szerette. Rá mindig lehetett számítani.

Fél hétkor úgy döntött, hogy rátelefonál, mert már kezdett aggódni, hátha történt vele valami.

-Nem veszi fel. Lehet, balesete volt – hasított fájdalmasan Évába a gondolat.

Bár Károly mellett Éva mindig biztonságban érezte magát a kocsiban. Dicsekedett fűnek-fának, hogy ilyen jól szerinte egyetlen egy ismerőse sem vezet. Főleg nem az értelmiségi exei.

A hívást megismételte még jó párszor. Sikertelenül.

-Biztos van valami baja, mert különben már rég visszahívott volna. – aggodalmaskodott.

Károly sosem engedte, hogy Éva számláján telefonozzanak. Ő sosem engedte, hogy Éva bárhol is fizessen.

7 órakor már remegett az idegességtől. Folyamatosan csörgetett. S egyszer csak foglaltat jelzett a vonal. Éva megkönnyebbült.

Él. Hála Istennek él. Nincs semmi baja. Telefonál. Lehet, éppen engem próbál visszahívni. Jaj, le is teszem. Milyen kis csacsi vagyok – mosolyogta el magát, és már lelki szemei előtt látta, ahogy Károly egy csokor rózsával megáll az ajtaja előtt, s valami egyszerű magyarázatot ad a késésére. S persze gyengéden magához húzza, meg is csókolja, s a vacsorát talán majd csak holnap reggel fogyasztják el.

Károly vonala azonban még 8 órakor is foglalt volt. Éva egyre türelmetlenebb lett, de bízott benne, hogy egyszer csak véget ér az a biztosan nagyon fontos hívás, és akkor visszahívja őt.

Miért ne tenné meg? – tette fel magának a kérdést.

Hirtelen elképesztő vágyakozás fogta el a férfi iránt.  Amikor megismerte levette a képeket magáról a társkeresőről. Nem törölte magát, mert Károly sem tette meg. Sőt, Károly még a képeit is fent hagyta, mondván teljesen mindegy, hogy fent vannak vagy sem. Úgysem válaszolnak senkinek sem.

A társkeresős képei között van a kedvence Károlyról, melyet ennek ellenére sosem mentett le a gépére.

-Megnézem. Megnyugtatnak a barátságos szemei – mosolyodott el szerelmesen.

Rákattintott a férfi oldalára, s a kicsi zöld pötty, mely azt hivatott jelezni, hogy a használója online van, belesütötte magát Éva szemeibe.

Újra próbálta hívni a férfit. Már nem volt foglalt. De nem vette fel senki sem.

-Csodák márpedig vannak. Csodák márpedig vannak. – ismételte sírós hangon az eladótól hallott mondatot.

-Kisvártatva felállt, és nagyot sóhajtott.

– Igen, vannak. 64 és félévesen. Addig még van 14 és fél évem – röhögött bele végül a tükörbe.

Zapletál Márta

 

A novella magazinunk 2019-es novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán.