Démon

Kavics kavics hátán, száll a por, a hőmérséklet valahol 30 fok fölött tetőzik. Árnyék sehol, a nap pedig kíméletlen erősséggel süt. Koptatom a túracipőmet, bámulom a földet, izzadok, mint egy ló, közben pedig iszonyatosan fájnak a vállaim a közel 10 kilós túrazsáktól. Érzem, hogy gyűlik bennem a düh. Ismét.

Megállok. Felemelem a fejem. Előttem csak a portól sárgálló út, aminek nincs vége. Valahol a távolban látni vélek valamiféle falut, de az még legalább 10 kilométer. Alapvetően nem sok, de a tűző napon, már megtett 15 kilométer után végtelennek tűnik.

  • Mi a jó büdös francot keresek én itt?! – kiabálom magamból kikelve.

Az ég egy adta világon semmi nincs körülöttem. Vagyis csak a semmi vesz körül, mintha a sivatagban lennék. Kibírhatatlan.

Hárman indultunk el az Úton. A párom, én és a démonom. Már megtettük a felét, “csak” körülbelül 400 km volt hátra. A párom jól bírja, én kevésbé, a démon pedig a legkevésbé. Folyton éhes, etetni kell, és teljesen kiszipolyoz.

  • Gyaloglunk a tűző napon, ami rohadt veszélyes, hallod?!

A párom nagyot sóhajt. Már tudja, mi következik. A mögöttünk lévő tizenpár nap alatt bőven hozzászokott.

A démonom rombolni akar. Szétfeszít belülről. Lemarja a húsomat, szétnyitja a bordáimat és kiterít minden mocskot, ami bennem van. Nem akarom, hogy a párom megint végignézze, de nem tudok harcolni a démon ellen. Megint ő fog győzni.

Földhöz vágom a túrabotom, és rátaposok. Addig taposom, amíg meg nem görbül. A párom szelíden mögém lép és megpróbál lenyugtatni.

  • Inkább engem üss, de a botot még használnunk kell – győzköd.

Gyűlölöm ezt. A démont. Magamat. A viselkedésemet. Az Utat, amire már nem emlékszem, miért is léptem. Kínlódás az egész.

Szomorúan fordulok el az üres pusztaság felé. Ledobom a zsákom, és leülök a porba. Már nem érdekel semmi. Szinte fáj ez az üresség. Néhány zarándok halad el mellettünk, vidáman kurjantják oda nekünk a már megszokott “buen camino” üdvözletet. Utánuk nézek, és nem értem, hogyan tudnak ilyen vidámak maradni. A démon ekkor újra felmordul. Csikorgatja a fogát, kezét a porba túrja, és egy marék követ markol meg. A kövek nagy ívben indulnak meg a már kellő távolságban lévő gyaloglók felé, hogy aztán dühösen érjenek földet az út közepén.

A döbbenet megbénít. Mi a fene történik? Bámulom a kezem, ami olyan, mintha nem is hozzám tartozna.

Kavicsokat hajigáltam emberek után. Éreztem a démon gyűlöletét, amiért nem találtunk el senkit. Ő akarta…én nem. Vagyis már nem is vagyok biztos benne…

Elöntött a szégyen. Ezután fogalmazódik meg a gondolat: el kellene hagynom a démont. Nem mehet így tovább.

Azonban nem tudok vele szembenézni. Tenyerembe temetem az arcom, hogy ne is lássak semmit. A párom nyugodt hangon megkérdezi, mehetünk-e tovább. A fejemet rázom.

  • Így nem megy…indulj el nélkülem, majd megyek utánad.

Ő pedig elindul. Figyelem, ahogy szép lassan távolodik tőlem. És a démontól. Megfordul a fejemben, mennyivel jobb lenne neki nélkülem. Azonban mielőtt még tovább mehetnék a gondolatmenetben, a démon felordít:

  • Neked rohadt könnyű, hallod?! Csak mész, hátra se nézel…nem hagyhatsz csak úgy itt!

Potyognak a könnyeim. Nem akarom már ezt tovább csinálni, elfáradtam. A démon minden erőmet kiszívta, az önutálat teljesen maga alá gyűrt.

Talán élni sincs értelme.

Minek jöttem ide?

Kavics kavics hátán, száll a por, a hőmérséklet valahol 30 fok fölött tetőzik. Árnyék sehol, a nap pedig kíméletlen erősséggel süt. Koptatom a túracipőmet, bámulom a földet, izzadok, mint egy ló, közben pedig iszonyatosan fájnak a vállaim a közel 10 kilós túrazsáktól. Az ég egy adta világon semmi nincs körülöttem. Vagyis csak a semmi vesz körül, mintha a sivatagban lennék.

Üres vagyok belül is. Mellettem a démonom. Fogom a kezét.

Megyünk tovább.

Magasházi Virág

 

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük