Ébredés

Anna csukott szemek mögött „félálmodott”.

Nem fájt semmi. Érzett mindent, ami körülötte zajlott, de nem volt ereje, hogy időről időre ránézzen a karórájára. Gyűjtögette a bátorságot ahhoz, hogy kinyissa szemeit és szóljon néhány szót a körülötte ülőkhöz.

Látta a leletet, olvasta az irkafirka kézírást és szinte mosolygott azon, hogy mennyire rejtélyes is volt az…

Öccsére gondolt, aki nyáron arra kérte: tanítsa meg őt olvasni… Mennyi vita volt, veszekedés: naponta változtatták helyüket a családi asztal körül: konokul és tüntetően csak szemük sarkából figyelték, mit csinál a másik… Aztán késő délutánra megint egymás mellett ültek. Marci mindig magával hozta Ramazuri cicát a békítő tárgyalásra.

– Figyelj csak, valami baja van… – kezdte félénk hangon. A némaságot fogadott haragvó lány lassan a kis nyávogóra nézett, aki kiválóan játszotta szerepét és vigasztalhatatlanul szirénázott.

Az asztalra letett kis állat elhallgatott, Marci pedig könnyes szemmel nézett nővérére:

– Megtanítod nekem, hogy hogyan írjam le a cicu nevét? Még ezt az egyet, kérlek, most az egyszer? – a lány befelé kacagott egy óriásit, hangosan meg annyit mondott:

– Hát lehet neked ellenállni, de miniatűr méregzsák? Persze, hozd csak a füzetedet!  – a padon pedig oldalra csúszott, hogy visszatérő öccsének elég hely jusson mellette.

Nyár végére az utca összes háziállatának nevét le tudta írni és el is tudta olvasni a kisfiú. Miért nem a családtagokkal akart gyakorolni? Ez a kérdés mostanáig eszébe sem jutott. Valahogy fontosabb volt megszólítani a kutyákat, macskákat és az összes madarat a környéken. Talán máshogy kellett volna?

Nem volt jó válasz a fejében, így inkább tovább gondolkodott. Hogyan meséljen a kapott leletről úgy a kisfiúnak, hogy megértesse vele, hogy mi lesz ezután? Talán jobb lett volna, ha érzéseket tanít neki? Hogyha azt meséli el neki ezernyi árnyalattal, hogy mennyire szereti?

Egy pillanatra megijedt: a fiúk – ők vajon tudják? Hiszen sosem mondtam nekik…

Az intenzív osztály zöld falának minden repedését ismerték már és folyamatosan várták, hogy mikor szakad rájuk a plafon.

Ott ültek Pista bával, Nusi nénivel az ágy körül és úgy érezték, mintha évek teltek volna el, pedig csak négy napja történt…

Mintha egyszerre érte volna őket áramütés: Anna kinyitotta a szemét.

Mondani is akart valamit, de nem sikerült, így csak nézett egyik arcról a másikra, körbemosolyogtatta a kis szobát.

Besenyi Judit

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.