Használj ki

A zene hangjai elhalkultak.

Egy mosollyal megköszöntem a tapsot és számolás nélkül eltettem a tokban összegyűlt pénzt. Csak egy italra vágytam.

Szándékosan nem néztem a szemközti kávézó teraszára. Nem akartam tudni, ott van-e még. Nem akartam tudni, engem néz-e. Nem akartam látni a vágy csillogását a sötét szemeiben. És nem akartam tudomást venni arról, hogyan reagál az én testem arra a vágyra.

Csak egy átkozott italt akartam.

A csellót óvatosan a kocsim csomagtartójába raktam. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy hazamegyek, de aztán az italt választottam. Majd hazasétálok. Kellemes a nyári este.

A pultnál a csapostól egy sört kértem. Jó illett a hangulatomhoz a kesernyés íze, és a forró nap után a hűvössége is jól esett. Mikor kérdés nélkül a második korsó is elém csúszott, tudtam, megérkezett. Nem is néztem rá, mikor mellém ült a pulthoz. Percekig nem vettem róla tudomást. De az éhsége perzselte a testem.

– Szépen szólt a cselló. Még mindig hihetetlenül játszol, egész nap tudnálak hallgatni.
– Menj el! – nem néztem rá. Nem akartam, hogy ott legyen, nem akartam sem látni, sem beszélni vele.
– Tudod, hogy nem fogok.
– Tudod, hogy hiába vagy itt. A válaszom nem. – csak ekkor néztem rá.
– Még nem is kérdeztem semmit. – mosolyodott el. Azzal a szexis félmosollyal, amivel annak idején levett a lábamról. Most sem volt teljesen hatástalan, de higgadt maradtam.

– Férjhez mentem. Részemről vége köztünk.
– Elváltál. – meglepetten kaptam fel a fejem – Azt hitted, nem tudom?
– A tényeken nem változtat. Menj el. – visszafordultam a sörömhöz, felhörpintettem, majd lecsúszva a bárszékről, a kijárat felé indultam.

Csendesen lépkedtünk egy ideig a langyos nyári estében. Idegesített, felizgatott. Hol magamhoz rántottam volna, hol meg sikítva löktem volna el. Küzdött bennem a józan ész, a keserű emlékek és a színtiszta, elemi erejű vágy. Ez utóbbi állt győzelemre, hisz még mindig mellettem sétált.
Mikor erre rádöbbentem, mérges toppantással fordultam felé.

– Mi a fenét akarsz?
– Azt hittem, ez világos. – simított végig a vállamon egyetlen ujjal, cirógatva. – Játssz úgy rajtam, mint a csellón ma délután. Fonj át szorosan a lábaiddal.
– Ugyan, hagyj! Ezt a dumát soha nem vettem be. Még egyszer kérdem, mit akarsz?
Elkomolyodott. A bájgúnár-maszk eltűntével előkerült a férfi, aki ezerszer veszélyesebb volt. Szinte már bántam, hogy felszólítottam.

– Azt hittem, ez világos. – ismételte meg, ezúttal minden kacér viccelődés nélkül. A hangjától azonban minden idegszálam végén felszikrázott a vágy, sutba dobva a keserű emlékeket, és nagyon mélyre elnyomva a józan ész szavát. A bájgúnárt le bírtam volna rázni. A férfi elvarázsolt.

Belekapaszkodtam, ahogy a falnak szorított. Aztán fejemmel a közelben lévő lakásom felé intettem.
– Most illene megkérdeznem, akarsz-e inni egy italt. De azt hiszem, ezt a kört is kihagyhatjuk.
– Azért elfogadom az italt. Ma már nem szándékozom vezetni. – csípőjét egy pillanatra hozzám szorította, aztán a lakás felé kezdett húzni.

Minden lépéssel fogyott az ellenállásom, majd végképp elveszett, ahogy beléptünk a lakásba.

– Rendben, használj csak ki! – súgtam a szájába, mikor az ajtó becsapódott mögöttünk. – De ettől még ugyanúgy gyűlöllek.

És magamat is.

Ez utóbbit már csak gondoltam, aztán végleg magukkal ragadtak a forró nyár és a bolond vágy ellenállhatatlan karmai.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.