Jó tett helyébe… Mint a mesében

Szokatlanul enyhe, párás novemberi reggel volt. A kis köz ilyenkor szokatlanul hosszúnak és rejtélyesnek tűnt. Gyuri még hajnali álmán tűnődött, miközben útra kelt.


– Különleges kedd… – mormolta maga elé, miközben egy apró árny suhant át előtte. Megrázta a fejét, és csendben elmosolyodott. Süni volt, a sün, akit meg lehetett simogatni – gondolt kedvenc meséjére. – Kár, hogy nincs időm, most a nyomába erednék. Sebaj, hátha hazafelé is látom majd – gondolta.

A közeledő villamos zajára nekiiramodott. 

-Hú, csak le ne késsem! – futni kezdett.

A belső zsebébe nyúlt, hogy bemutathassa bérletét és ekkor vette észre, hogy testvére kabátját kapta magára. Az igazolvány pontosan ott volt, ahol kereste. Arcképe teljesen olyan, mint bátyjáé… A név nem stimmelt csupán, de ez most nem zavarta.

Ahogy továbblépett, nekiment egy idős asszonynak, kis híján felborította őt, annak almái pedig a kosarából szerteszét gurultak. Gyuri hangtalanul szedte össze a gyümölcsöket, mire a néni nem győzött hálálkodni.
– Maga igazán rendes fiatalember! Hiába, mindig mondom, hogy ezek a mai gyerekek, ha széllelbéleltek is, azért lehet rájuk számítani. Látja kedves, a piacra megyek, hogy el tudjam adni kis kertem terméseit. – A fiú ekkor pillantotta meg a ládákat, bennük az őszi veteményes jóféle kincseivel.

Egy percig sem gondolkodott, mikor felajánlotta segítségét.
A közeli piactér sarkánál állt meg a csilingelő. A vezető és a hajnali utasok együtt várták, hogy az önkéntes cipekedő visszatérjen, majd szinte száguldva jutottak el a végállomásig.

Gyurinak az almákról is a süni jutott eszébe, meg a mese, amit úgy szeretett.

Így ülte végig a korai előadást, majd az egész napot. Közben összefutott kissé ideges fivérével, aki ferdén nézett rá az ártatlan kabátcsere miatt. Lackó ügyet sem vetett az ikrek civódására: alig egy hónapja ugyanez történt, csak akkor Andris volt a koránkelő.

Hazafelé Annával találkoztak a kis közben.

A mesesün történetét neki is meg kellett hallgatnia, aztán a csodás, elguruló almák is említésre kerültek, meg a türelmesen várakozó villamos.

– Naná, és még vörös szőnyeget is terítettek eléd, drágám! – ugratta Anna az átszellemülten beszélő srácot. Gyuri ekkor értette meg, hogy barátai hiszik is, meg nem is, amit elbeszélt.

Ahogy befordultak a kollégium elé, Pista bácsi már várta őket.

– Kishaver, nem is tudtam, hogy újabban az idősebb korosztálynak is teszed a szépet! – szólította meg őket. – Néhány órája itt járt egy fejkendős –egyébként nagyon kedves– hölgy, és minden bizonnyal téged keresett. Hm, vagy téged – nézett egy kicsit bizonytalanul az egyforma arcokra.

– Magyarázott valamit a segítségről, az udvariasságról, egy fura, türelmes villamosvezetőről, szóval lehet, hogy csak álmodott valamit és aztán idejött, és kirakta ezeket a fonott kosarából.

A portás asztalán néhány piros alma mosolygott az érkezőkre, Gyuri pedig diadalmasan nézett a többiekre. Ugye, mondtam, hogy nem csak kitaláltam!

A bocsánatkérő pillantások kereszttüzében Gyuri szétosztotta jutalmát és hirtelen kiszaladt a kis közbe.

Besenyi Judit

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük