Kaland Luxembourgban – 2. rész

Befordultak a szűk trieri utcába és Marthe leparkolta a Minit a ház előtt.

A lakás ajtajában kulcsaival játszva megszólalt:

– Nem szoktam pár órányi ismeretség után férfiakat hazahozni.

– Nem szoktam pár órányi ismeretség után nők lakására menni – mondta mosolyogva Carlos.

De a lakásajtó csattanása után olyan hevesen kezdtek el csókolózni, hogy Marthe szinte elvesztette az eszméletét. A feszültség, amely egész délután motoszkált benne, ezzel a csókkal egyszerre szabadult ki.

Nem tudta megmagyarázni, hogy miért teszi ezt a rá olyannyira nem jellemző dolgot, de úgy érezte, hogy ez a férfi minden, ami neki kell.
Carlos keze megindult a blúza alá, elérte a melltartóját, amelyből pillanatok alatt előteremtette melleit. Ez egy pár másodpercre visszahozta Marthét a valóságba, és a férfi fülébe súgta, hogy nem szeretné, ha ma beléhatolna, szerezzenek egymásnak más módon örömet.

Carlos nyugtázta a kérést, s csókok között juttatta el Marthét a csúcsra. Marthe úgy érezte, hogy nem kap levegőt, amikor az orgazmus végigfutott a testén, de pillanatok alatt magához tért, és semmire sem vágyott annyira, mint hogy megragadja Carlos hímvesszőjét, szájába vegye és így juttassa el a férfit a testi érzések csúcsára. Ajkai közt érezte, amikor az aprócska hímivarsejtek egységgé álltak össze és elindultak a barlang bejárata felé, hogy azután gejzírként törjenek elő.

Carlos teste remegett, és Marthe csak csókolta az ágyékát, amíg a nyugalom el nem öntötte a férfit. Olyan gyönyörű volt így, hogy Marthe ismét nedvesedni érezte magát, amit valószínűleg Carlos is megérzett, és kezét a szeméremajkak közé elbújtatva keresgélte a csiklója legérzékibb pontját. Megtalálta, s Marthe most kevésbé visszafogottan kiáltott fel. Pillanatok alatt történtek orgazmusai, még soha ilyen érzést nem váltott ki belőle senki.
Órákig beszélgettek a lány nappalijának szőnyegén szexről, szexuális élményekről, s mindenről, ami eszükbe jutott, korlátok és fenntartások nélkül.

Hajnal felé Carlos elszundított. Marthe még sokáig nézte, és azon gondolkodott, hogy vajon e különleges vonzalom meddig fog tartani.

Reggel Carlos megkérdezte Marthét, hogy lenne-e kedve a hétvégét vele tölteni. Elmehetnének egy-két szép helyre Luxemburgban, s tud egy csendes kis házat, ahol szombaton éjjel alhatnának. Marthe szinte gondolkodás nélkül egyezett bele.

Szombaton reggel kilenckor Carlos autója, egy bordó Jaguar XK állt meg Marthe lakása előtt. A lány még mindig nem hitte el, hogy ez vele történik, nem voltak benne kérdések, mint megannyiszor más férfiak esetében. Carlos egy fantasztikus férfi, aki elkényezteti. Egy hullámhosszon járt az agyuk, a testük és a lelkük. Feltétel nélkül bízott benne, s azonnal követte volna bárhová.

A férfi nem árulta el Marthénak, hogy hová mennek, de a lány rövid időn belül megsejtette, hogy az első állomás Vianden. Vianden Luxemburg északnyugati határán álló varázslatos vár, amely néhány évszázadig a nagyherceg családjának tulajdonában volt, ma az államé. Olyannyira felújított, hogy szinte néhány napja felavatottnak gondolná a szemlélő. Az autót leparkolták a városka szívében, és macskaköves hídfőn, panziók és éttermek között sétáltak fel a várba. Marthe élvezte Carlossal körbejárni a berendezett szobákat, a tornyokban pedig hercegnőset játszani, ahol végül jött a herceg és megmentette őt.

Carlos régi történeteket mesélt a várról, a bizánci galériáról, a korhűen berendezett konyháról, a Szent Antal-kápolnáról, a lovagteremről, s nem utolsósorban a csodás kilátásról az Ardennekre. Marthe csodálkozott, hogy ilyen sokat tud, holott ezeket ő maga is tudta édesapjától és tanulmányaiból, de a férfit olyan jó volt hallgatni. Azt azonban Carlos nem tudta, hogy a városban lakott Victor Hugo, amikor száműzetésbe kényszerült, erről Marthe mesélt a férfinak.

Viandenből erdőben kanyargó hegyi utakon mentek tovább Bourscheid várához. Luxemburgot meghazudtoló időjárás volt. A májusi nap sugarai már elég meleget adtak ahhoz, hogy lenyitott tetővel autózzanak, és magukba szívják a fenyvesek illatát. Miután Bourscheid kövei és történelme is már részükké vált, elindultak szállásukra. Az egyik völgyben, egy kis település közelében állt a villaszerű ház. Carlos azt mondta, hogy egy barátjáé, aki most nem tartózkodik Luxemburgban, ezért itt tölthetnek egy éjszakát.

Útközben vettek néhány sajtot, füstölt lazacot, ciabattát és egy üveg proseccót. A ház konyhájában hatalmas faasztal állt. Marthe keresett egy terítőt, szépen elrendezte az asztalon az evőeszközöket, Carlos pedig látványos tálat varázsolt a beszerzett finomságokból. Vacsora után tüzet csiholtak a kandallóba és felolvasást tartottak a polcokon talált könyvekből. Marthe rátalált Ken Follett egyik regényére, amelyből a főhős és főhősnő szeretkezését olvasta fel a férfinak, felkorbácsolva ezzel az ő és a saját vágyait. Romantikus filmek kliséjébe illően szeretkeztek a kandalló előtt, majd birtokba vették az egyik hálószobát az emeleten.

Reggel, vagy talán inkább már délelőtt Marthe arra ébredt, hogy rettentően szomjas. Belebújt hálóingébe, s elindult a földszintre. A nappaliból zajokat hallott, s az ajtóhoz érve csak azt látta, hogy a fotelben ül valaki, akinek Aubercy cipője van. Visszahőkölt és megrémült. Csak nem a tulajdonos jött meg időközben, aki ráadásul a parkban látott férfi?! Gyorsan visszasuhant az emeletre és felébresztette Carlost. Együtt mentek le a diófa lépcsőn a nappaliba, ahol az Aubercy cipő még mindig ugyanúgy hevert valakinek a lábán, aki a fotelben ült.

Carlos belépett, s ekkor egy idősebb nő kimondta a nevét:

– Carlos, te mit keresel itt?

– Anya, s ti mit kerestek itt?

Marthét rettegés fogta el, hogy Carlos apja az Aubercy cipő és a gyönyörű barna szempár tulajdonosa; a férfi felállt a fotelből, s Marthe lélegzetét is visszafojtva nézte.

Dr. Bagó Tünde

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.