Lopott órák emléke

A nő teste reszketett.

Mindig kimért, hűvös magatartása egy pillanat alatt foszlott le róla. Pedig csak egy férfit látott, akin nem volt semmi különös.

Mégis, lelki nyugalmából úgy kibillentette a látomás, hogy a kávéja a nadrágjára ömlött.

A forró ital kirángatta mélázásából, s lelke visszakanyarodott a testébe. Szíve még mindig hevesen kalimpált, ahogy nézte az alakot eltűnni a messzeségben. Egy múltbeli árny volt az, aki valaha sokat jelentett neki. Valaki olyan, aki miatt a föld megindult a lába alatt, s aki minden egyes nap eszébe jutott, pedig már évek óta nem volt közük egymáshoz.

– Nem vett észre, talán jobb is így. – gondolta magában – Annyi év eltelt, nincs már semmi, amit mondhatnánk egymásnak. Mégis, a férfi, a szíve mélyére eltemetett emlékeket juttatott eszébe. Egy kis lakás jelent meg lelki szemei előtt, amelynek falai, ha beszélni tudnának, sok titkot árulhatnának el.

Három évet töltöttek együtt egy kis kuckóban, elbújva a világ elől. Hétfőn, szerdán, pénteken délután 5 és este 11 óra között úgy tettek, mintha együtt élnének, s mindennap oda térnének haza egymáshoz. Persze mindez csak egy játék része volt, mert hivatalosan sosem tartoztak össze. Csupán meg nem élt álmokat játszottak el a négy fal között, amiket a vágy oltárára vittek.

Gondosan felépített életük volt, amiben ők csupán felszínes ismerősök voltak a világ szemében. Két ember, aki köszön, néhány szót vált egymással a sarki közértben. Legalábbis ők azt hitték, nem süt róluk kettejük szenvedélyes kapcsolata. Persze csak magukat álltatták amikor azt remélték, senki sem látja, hogy közük van egymáshoz.

Akkoriban mindketten kerülni akarták a végzetet. Ezért letagadták egymás iránt fellobbanó szerelmüket. Hiszen csak szenvedélyt akartak csempészni szürke életükbe, másra nem volt igényük. Gyerek, család mellett a válás szóba sem jöhetett. Pedig nem voltak boldogok, gyűlöltek hazudni maguknak és a párjuknak is.

Mégsem léptek, nem volt merszük, inkább mindent a gyerek iránti szeretetre fogtak.

Aztán a szenvedélyben mégis egyre több lett a szerelem, s szülőkből szerelmesekké váltak. Aggódni kezdtek, vajon a másik észreveszi-e, hogy nem csak a testük éhes? Titkolózni, hazudni kezdtek egymásnak, mert azt nem vették észre nagy igyekezetükben, hogy érzéseik kölcsönösek.

– Rendbe akarom hozni a házasságom. – mondta a nő a férfinak az utolsó alkalom után. Majd becsukta az ajtaját annak a kis kuckónak, s a kulcsot bedobta a postaládába. Azt hitte, ha visszafordul félúton, ha dolgozik a régin, elfelejtetheti az újat, s jobb életet alakíthat ki magának. A terv nem vált be, s végül beadta a válási papírokat, de szerelmének nem szólt róla.

A férfi egy pillanatra megállt, s visszafordult.
– Anna volt az. – gondolta, és a lába elindult a nő irányába. Aztán megállt, majd újra megfordult. Emlékek elevenedtek meg lelki szemei előtt, miközben egy másik nő lakása felé tartott.

Az ajtóban már várta egy barna szépség, kinek illata, haja is más volt, de most Annát látta benne. A nevét suttogta a nő fülébe akkor is, mikor magáévá tette.

Kielégült testtel, de tipródó lélekkel lépett ki egy óra múlva az utcára. – Még mindig szeretem Annát. – állapította meg végül.

A kávézó felé indult, de a nő már nem volt ott.
– Legközelebb megállok. – gondolta a férfi.

Majd hazaindult, ahol egy harmadik, elgyötört asszony várta. Egy nő, aki mindig más illatát érezte férjén, mikor heti háromszor munka után csak késő este került mellé az ágyba…

Zoé

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.