Nagyapa

A parkban alig volt valaki, bár délután három is elmúlt.
Kérte, hogy kísérjem el. Hiába vettem elő a járókeretet, ő ragaszkodott a piros gombos botjához. Furcsálltam is egy pillanatra, mert azt csak ünnepekkor szokta elővenni, de nem szóltam. Ahogy megérkeztünk számolni kezdte a padokat.

  • Egy, kettő, három… — hirtelen megállt.
  • Jó lesz itt?
  • Kérd meg az úriembert, hogy hagyja nekem szabadon azt a padot! — mutatott a szám szerinti negyedik padra.

Felhúztam a szemöldököm. Miért nem jó ez, vagy az előző? Csak úgy küldjem el, mert az én nagyapám… Ránéztem, de nem volt mit tenni. A fiatalember mosolyogva átadta a helyet, így mindenki boldog volt. Nagyapa megállt a pad előtt.

  • Leülünk? – kérdeztem.
  • Várj drágám, le kell porolni!
  • Nagyapa…

Nem tudtam őt meggyőzni, így látványosan leporoltuk, majd miután újra ellenőrizte, leültünk.

  • A másik oldalamra ülj! — jött az utasítás.
  • Ma különösen házsártos vagy — mosolyodtam el.

A fák hatalmas lombkoronái kellemes árnyékot adtak. A másik padon a fiatalember néha felénk sandított. Mosolyában volt valami. Nem is tudom, valami titokzatosság. Nagyapa két kezét piros gombos botjára helyezve, kihúzta magát és hol jobbra, hol balra tekingetett.  Ünneplő öltönyében igyekezett egyenes tartással ülni.

  • Vársz valakit? — kérdeztem viccesen.
  • Semmi közöd hozzá! — mordult rám.

Meglepett ez a hangnem. Kétség nem fért hozzá, ma különösen bogaras.

Már egy hete, hogy anyáék elutaztak, én itthon maradtam nagyapával. Nem bántam meg, mert irtó jókat tudtunk beszélgetni. Kiváló partner volt a sakkhoz, és a filmek terén, kifejezetten jó ízléssel rendelkezett.

Percek teltek el csendben. Eltelt az első óra.

  • Meddig szeretnél maradni?

A fiatalember még mindig a szomszéd padon ült. Világos vászon nadrágjában és sötétkék ingében jól festett. A napszemüveg pedig még macsóssá is tette.

Megszólalt a mobilja. Igyekeztem fülelni, bár tudom, nem illik, de én mégis kíváncsi lettem. Mintha azt mondta volna, hogy igen itt van és vár rá. Randira készült? Elhúztam picit a számat, és inkább nagyapára néztem. Egyenes tartás, kezek a boton, és tekingetés hol jobbra, hol balra.

  • Nagyapa…
  • Csak még egy kicsit.
  • Várunk valakit?

Engedett feszes tartásán, és egy mélyet lélegzett.

  • Úgysem jön el… — mondta elcsukló hangon.

Keze a piros gombról lecsúszni készült.

  • Jól vagy? — fordultam felé aggódva.
  • Persze drágám, csak még pár percet kérek.

Kismamák sétáltak el előttünk, pici totyogó gyermekekkel, ő észre se vette őket. Máskor mindig megmosolyogja, vagy beszélget velük.

A szomszéd padhoz megérkezett a várva várt hölgy. Földig érő vajszínű szoknyája azonnal feltűnt. Apró gyöngyök díszítették, amik a napfényben kristályként csillogtak. Elmosolyodtam. Ha csak a füledet használod, bizony jobban érzékeled a körülötted zajló világot. A kismamák beszélgettek, egy kisgyermek éktelen sírásba kezdett, majd az édesanyja nyugtató hanggal csitította. A szomszéd padon egy megbeszélt randevú. Csendélet a parkban. Csak nagyapa szomorú tekintete nem illett ide.

  • Elnézést, szabad ez a hely?

Egyszerre kaptuk fel a fejünket. Ott állt a vajszínű földig érő gyöngyös szoknya előttünk. Kezében piros gombos bot.

Már épp szólni akartam, mikor nagyapa megmozdult. Mit mozdult, ugrott. Szó szerint. Botját jobb oldalára húzta, kiegyenesedett, de a könnycseppet a szeméből nem tudta elrejteni.

  • Ágika… – suttogta. — Hát mégis eljöttél?

Homlokán a ráncok összegyűltek, szája szélesre nyílt és szemei úgy ragyogtak, mint a vajszínű szoknyán a gyöngyök. Percek múlva száműzve lettem a hármas számú padról. De édes száműzetés volt. Láttam, ahogy nagyapa valami olyat él át, ami talán évek óta nem adatott meg neki. Kezében pihent a gyöngyökkel díszített szoknya tulajdonosa, Ágika egészen apró keze. Tekintetük összefonódva kalandozott valahol a múltban.

A parki csendéletben talán hallani lehetett, ahogy szívük egyszerre dobban.

Hudra-László Mária

 

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük