Nyári délután

– Hiába próbáltalak hívni! Azt hiszem, rosszul mentettem el a számodat!

– a fiatalember kissé zavartan mosolygott, ahogy a kávéház teraszán ücsörgő két csinos nő előtt állt.

Az egyik érdeklődve várta a folytatást, a másik elmosolyodott, lassan levette a napszemüvegét, és kedvesen válaszolt a férfinak.

– Ó, sajnálom. Tudod, mit? Majd én hívlak!

– Hát, erre számítottam, de hiába várom már hetek óta…

Beállt némi fura kis szünet a társalgásban, majd a nő vett egy nagy levegőt, mélyen a fiú szemébe nézett, és továbbra is kedves hangon folytatta.

– Nézd…. Nem akarlak lebegtetni…. szóval az az igazság, hogy nagyon kellemesen éreztem magam veled, jó volt elsőre, és szerintem ne is rontsuk el egy másodikkal!

A férfi zavartan nézett először a kávéját továbbra is egykedvűen kevergető másik nőre, majd hebegve hajolt beszélgetőtársa aranybarnára sült vállai fölé.

– De… mi a probléma? Azt hittem… még találkozunk! Én szeretnék még …

– Tudom, de hidd el, így lesz a legjobb. Én is jól éreztem magam, de nem akarok folytatást.

– Miért nem? – a fiú teljesen összezavarodott, és már az sem érdekelte, hogy a másik asztalnál ülő pár is őket nézi.

– Őszintén? Mert nem akarok ilyen jeleneteket…

A fiú felegyenesedett, és kissé hátralépett, de továbbra is a nőre bámult.

– … és nem akarok reggelenként kávét főzni és reggelit készíteni, búcsúzkodni a lépcsőházban…. de azért megbántani sem akarlak. Szóval egyszer nagyszerű volt, és maradjon is így.

– De mi a bajod egy kapcsolattal? – a fiú végre megértette a lényeget, és erőt vett magán. Úgy döntött, tesz még egy tétova kísérletet. – Nekem komolyan tetszel… tudom, hogy kicsit fiatalabb vagyok, de ez önmagában még nem ok arra, hogy csak úgy lepattints. Nem is ismersz.

– Na jó, rátapintottál a lényegre. Fiatalabb vagy. És nem egy kicsit…

– De hát legfeljebb öt vagy hat év lehet köztünk, nem? Az még nem a világ! Manapság ez kit érdekel? Én szeretem az érett nőket!

– Én meg kedvelem a korodbeli férfiakat, de nem járok velük.

– Bocsáss meg, de mégis…. hány…- nyelt egyet, majd folytatta – hány év van közöttünk?

– Hát, ahogy elnézlek, felteszem, már javában randiztam, amikor megszülettél!

– Mi? Én… én harminckettő vagyok, nem vagyok már gyerek!

– Maradjunk annyiban, hogy amikor serdülni kezdtél, én már férjnél voltam!

A fiú elkerekedett szemmel nézett a nőre, aztán a barátnőjére – aki továbbra is zavartalanul kevergette a kávéja maradékát -, és már nem zavart volt, hanem megsemmisült.  Végül összeszedte minden lélekjelenlétét.

– Hát, jól van, nem…. nem akarom rád erőszakolni magam… ha mégis meggondolnád magad, hívj…  további jó időtöltést!

Kábán indult el a napsütötte utcán, és mielőtt befordult a sarkon, még visszanézett a két nőre, akik a székükben hátradőlve folytatták a beszélgetést ott, ahol a fiú érkezésekor abbahagyták.

Vitális Ágnes

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.