Ördög

Mikor végre, hazaért az ördög, az ágyra dobta ezüstös irháját és kényelmesen elhevert a háromlábú pamlagon. Olybá tűnt, éjszakára megint elragadják gondolatait a doktrínák és a képzetek, hiszen mivel is foglalkozhatna esténként, ha úgysem alszik.

Az elernyedt szemhéja alatt azonban más dolgokon morfondírozott. Olyan régen látta már Budapestet, talán a forradalom után csámborgott arra felé utoljára. Bizony… sosem tagadta, hogy oda van a vöröses nüánszokért. Magára húzta hát maskaráját és útnak indult a felszín felé, a nyolcszögletű Oktogonhoz. Nincs ma már egy élemedett korú polgár sem, aki elmesélhetné, milyen is volt egy évszázada a tér kiállása. Nem volt ott más akkor, csak egy hatalmas gödör, amit betemettek a sugárút építésének okán. A behantolt vájat más világok kapujául szolgált az idők kezdete óta, de aki ismerte a járást, még így is könnyedén átléphetett a túloldalára.

Feljött hát az ördög a metró felől és befordult az első sarkon. Mindig ámulatba ejtette a habarcs és a tégla időállósága, a házfalak ránctalan ábrázata. Néhány lépést követően felfigyel a város dallamos morajlására, mely a legszebb szólamokat harsogta a sötétedés előtti órákban. A gyalogúton ácsorgó emberfalkák, apró szigeteket alkottak, a fodrozódó gondok és a háborgó mámor elegyében. Nem vérük által váltak testvérekké a körbeölelt törzsek, az érdekek fonták egybe a kezeiket. Néhány pillanatra megállt a vén patás, majd azon tanakodott magában, hogy egy maroknyi semmiség a világmenetében igencsak megváltozott utolsó látogatása óta, noha az ember természeténél fogva eléggé makacs kreáció. Kelendő lett a rongyos ruha, nem varrják már meg a szakadt öltözékeket. A varrodák nagyésze már régen bezárt. A tűt és a hiúságot szolgáló kezek, maradandóbb fércelni valót találtak maguknak: melleket, arcokat, embereket.  Nem tisztesség már az öregség, de nem is tisztességtelen állapot, csak illendő lett eltakarni. Senki sincs abban a korban, amit az időszámlapja igazságosan rámért, legalábbis tanácsos elrejteni ezt a billogot. Ettől kínos minden somolygás, ezért szégyellnivaló minden út, melynek a vége, egy újabb álságos találkozás. Hamis lett az arc, a mell, az izom, a leomló tincsek összes színe, hamis lett az ember. Bár túl őszinte sosem volt.

A napkorong lassan alámerül a rendezett téglapagony mögött, árnyékot rajzolva a faragott erkélyek alá. Sietve fordult le az égről, találkozója volt egy másik várossal. Az ördögnek sem kellett jobb végszó, mint a jóleső félhomály. Hátrasimította szarvait, felhajtotta az ingujját, miközben tovább lépdelt a Nagytemplom felé. Váratlanul dudálásra lett figyelmes, de a megvetés bűzére kapta csak fel igazán a fejét. Egy hajléktalant látott a kocsisorok között cammogni, lábait vasmacskaként húzta maga után az aszfalttengeren. A sorban álló autók ablakai kivétel nélkül félárbocra eresztve engedték be az este szurkos frissességét. A gépkocsikban zakatoló dugattyúk ütemes rezgését eltanulták az ablaküvegek is. A koldus közeledése azonban megzavarta az alkatrészek remek harmóniáját, egymás után húzódtak fel az ajtókba szerelt üveglapokat.

– Nem fogok piára pénzt adni! – Gondolta magában az egyik…

– Bérkoldusok…nem vagyok hajlandó a maffiát támogatni! – Bölcselkedett a másik…

– Nekem se ad senki! – Győzködte magát a harmadik.

Végül az öreg nincstelent, lezavarta az útról a lámpa zöldre váltó fénye, ő pedig járdasziget felé vette az irányt. Lassú cammogással közeledett a kifent patáshoz, aki magában azon merenget, honnan olyan ismerős neki a vénember? Talán licitált egykor a lelkére, vagy már túl is adott rajta? Mire odaért hozzá a kaporszakállas vénség már biztos volt benne hogy ismerik egymást valahonnan. Az öreg felemelte jobb kezét és finoman megveregette az ördög vállát miközben elcsoszogott mellette.

Úgy látszik ez ma a Te napod! – mondta halkan a vénember, majd lassacskán eltűnt a templomkertnél. Az ördög tovább indult a kocsmák irányába, miközben a fejét csóválva felismerte az öregapót:

-Istenem… – sóhajtott bele a semmibe.

Majd befordult az első csapszék felé.

Vaskó Márton Péter

 

A novella magazinunk idei novellapályázatán továbbjutott a döntősök közé, melyek kivétel nélkül megjelennek magazinunk oldalán. A megjelenő novellák alatt legtöbb like-ot kapó pályamű a közönségszavazatok alapján, három további pedig szakmai zsűri döntése alapján kerül kiválasztásra 2019. június 28-án. Minden pályázónak sok sikert kívánunk!

A novellára itt, az oldal alján, a like gomb megnyomásával szavazhat:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük