Finoman megérintette az arcom és végig simított rajta.
Puha tenyere egy jól ismert érzést váltott ki belőlem, amit már éveknek tűnő idő óta nem éreztem.
Bizsergett egy picit, ahol a két bőrréteg súrlódott egymáson, lehunytam a szemem, és csak élveztem a tapintást. Kicsit feljebb csúsztatta ujjait a szemem alá, hogy óvatosan végig húzhassa az orrom irányába, majd vissza.
Bőrének finom illata van, egy utánozhatatlan illat, ami csak neki van.
Pár percig még simogatott, majd magához ölelt.
– Gyere, segítek kimenni – fogta meg a kezem, amivel a botot tartottam. Átment a másik felemre, belé karoltam és a fehérbotom segítségével, kimentünk a pályaudvarról.
Jáger Dorottya
(kezdőkép: Unsplash)