Többre vágyom

Fülsüketítő a csend.

A hotelben csak a jelzőfények égnek. Sehol egy lélek.

Mezítláb rohanok le a lépcsőn. Mr. 10 év meg se rezzent arra, hogy eltűntem. Nem mintha akartam volna. A kabócák persze észrevesznek. Ha hazaérek, megnézem Googliéknál, kik is ők.

Chipkártya be, ajtó nyílik. 4 óra 10 perc. Még van időm.

A gondolataim cikáznak. Várom, hogy érezzem a víz simogatását a bőrömön. Talán ettől várom a megtisztulást. Megtisztulás… A saját kéjes nevetésemet hallom visszhangozni. A Pokolra kerülök. Drága Édesanyám biztosan dobálná rám a kereszteket, de rajtam már az sem segít.

Hideg van. Mr. Kétely biztos azt mondaná, hogy a hőmérséklet nem éri el a nekem szánt 28 fokot. Ha tudná… Jelenlétében a vérem 300 fokon pezseg. Végig a fügefák mellett, egy jobbos vagy balos; fene se tudja: születési rendellenesség. Majd a következő életemben, úgyis már csak a reinkarnációban bízhatok.

Persze a tengerparti kapu zárva. Mintha nem lehetne egy mozdulattal kikerülni. Nem is akarom megérteni. Csak az nem tud tőle lemenni, aki nem akar.
Papucs le, majd visszafelé összeszedem, már ha megtalálom. Imádok mezítláb lenni. Egyfajta szabadságot ad. És mostanában másra nem is vágyom, csak a szabadságra.

Időben vagyok. Sehol egy kósza sugár. Adok az élvezeteknek. Napok óta nem gyújtottam rá. Dugicigi elő…. Atya-úr-Isten!!! Huhhh, de hiányzott. Kaparja a füst a torkom, de hat az érzékeimre; és jelen pillanatban más nem számít. Élni és élvezni akarok. Láttam már napfelkeltét. Ma valami másra vágyom. Adrenalint akarok. Élményt.

A rohadt életbe! Arról nem volt szó, hogy más is itt lesz, arról meg főleg nem, hogy zseblámpával. Milyenek az olasz börtönök? Megfojtom, ha belevilágít a fényeimbe. Olaszul hablatyol, de semmit nem értek. Mutatom neki a gépet, hogy fogja már fel, hogy nem a tengervizét akarom ellopni. Otthagy. Én is így gondoltam. Azért beljebb futok az öbölben, ahol biztosan senki nem lát.

Mégsem kellett volna elhagyni azt a papucsot, a kövek vágják a talpam. Egy utolsó ugrás és újra a homokot érzem a talpam alatt. Leülök, minden kéznél, várom a pillanatot. Ujjaim a telefonon önkéntelenül is kikeresnek egy nevet a Facen. Megkeresem a kedvenc képem. Tudom, hogy nekem készült. Nyelem vissza a kitörni készülő zokogást… Nem, ez nem mehet így tovább! Én ennél sokkal keményebb csaj vagyok. Gyorsan vissza kell építeni azt a falat.

És itt a pillanatom. Pillanat, amit meg kell, éljek! A pillanat, amitől várom a csodát. Gyönyörű, mint mindig. Sorozatképek, videók, tengerzúgás.

De valami hiányzik. Már ez sem elégít ki. Többre vágyom. Hív a tenger. Érezni akarom a hideg víz érintését a bőrömön. Másodpercek alatt mindent ledobok magamról. Ha gyilkosságért nem csuktak le, akkor majd közszeméremsértésért. Zsibbad minden részem, de gondolkodás nélkül lebukok. Simogat, pont úgy, ahogy szeretném… Ennyit a megtisztulásról. Az érintésének nyomai a bőrömbe égtek. Forr a víz a bőröm melegétől és a felvillanó képektől: kéz, csók, ajkak,illat…

Még mélyebbre merészkedem. Veszélyes vizeken evezek. Túl veszélyeseken. Jóleső borzongás fut végig rajtam. Vissza kell mennem, mielőtt Mr. 10 év az egész olasz flottát a nyomomba küldi.

Felkapkodom a ruháimat, összeszedem a dolgaim és irányba veszem a szállodát… Kedvenc biztonsági őröm kaján vigyorral integet. Azt hiszem, többet kapott, mint amiért fizetett. Ugyanott vissza, fel a lépcsőn. De most nem sikerül nesztelennek lenni. Mr. 10 év felébred az ajtóra.
– Nem gondoltam, hogy tényleg kimész.

Sok mindent nem gondolsz rólam, pedig tegnap 10 éve csattant el az első csók. Nem is tudom, hogy akarsz-e ismerni, vagy valaha ismertél-e. Talán, amikor még gyerekként a nyakadba kerültem.

Visszabújok mellé. Monotonszerűen megölelem, megpuszilom a hátát… Semmi reakció. Már megszoktam. Azt gondolom, én vagyok a legjobb barátja, csak még egyikünk sem merte ezt kimondani.

Pár óra múlva megébredek és első mozdulatommal a telefonhoz nyúlok. 1 perce kaptam Viber üzenetet. Csak egy ember lehet.

A gyomrom görcsbe rándul és a pulzusom az egekbe. Tuti, hogy egyszer miatta fogok infarktust kapni. Pedig alig ismerem.

Mégis többet tudok róla, mint Ő saját magáról…

Éva

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.