Útikalauz stopposoknak, Olaszországhoz

Ezt a fejezetet egy szerfelett figyelemre méltó könyv, egy fantasztikus regény – mind átvitt, mind szó szerinti értelmezésben – ihlette, Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak című műve.

És bár stílusában szeretné megütni a mércét, azért bevallom:  tele lehet hézaggal vagy kétes, üvöltően pontatlan leírással.

Azonban hadd szolgáljak némi tényszerű felvilágosítással: ha nem érted a mondanivalóm, egyszerűen

NE ESS PÁNIKBA! Csak olvass tovább!

Az események valós történésen alapulnak, egy kalandos utazásról szólnak.

Repülőúttal indult az egész…

Azok az emberek, akik az A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltűnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy annyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból?

A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszer s mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen.

Szerintem mindenki ott akar lenni, ahol éppen nincs.

Mi egyértelműen Olaszországban akartunk lenni, de a gépünk késett. A sok várakozásban pedig úgy éreztük, hogy annak a valószínűsége, hogy egyszer oda is érünk: kettő a kétszázhatvanhétezer-hétszázkilencedik hatványon, az eggyel szemben.

Az Útikalauz stopposoknak, Olaszországhoz feltétlenül ajánl egy mindenképpen szükséges kelléket, ami a leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet egy valamirevaló kalandvágyó turista. Ez a tárgy pedig, minden kétséget kizárólag, egy hátizsák.

Az Útikalauz kifejti, hogy miért is van rá szükségünk.
Egyrészt, komoly gyakorlati értéke van, hisz végtelen mennyiségű csilingelő eurót spórolhatunk meg, ha kész túlélőkészlet van a hátunkon. Váltóruha a hűvös reggeltől, a kellemes délelőtti időjáráson át, a perzselő napsugarakig kora délután, ami után újra egyre több ruhadarab kerül a turistára.

Másrészt, az sem árt, ha akad valami fogunkra való, amelyet egy hangulatos helyen (értsd: tengeröböl, kikötő, lankás narancsültetvény) mindenféle coperto (pofátlanul kiszámlázott, igen magas szervizdíj, értsd: a mosogatófiút is ki kell fizetni valahogy) megfizetése nélkül elfogyaszthatunk.

A legcélravezetőbb, ha a helyi termékekből tankolunk fel. Ne felejtsük el a vegyszereket sem, hiszen egy naptejre minden igazi klufinak (értsd: nagyszerű, belevaló turistanép) szüksége van.

Azonban egy hátizsáknak roppant pszichológiai jelentősége is van. Azon kívül, hogy a túlélőfelszerelésed csigaházként hordod a hátadon, a szabadság érzését kelti, hiszen azt csinálsz, amit csak akarsz, hirdeti a kalandvágyó mivoltod, aki komolyan veszi a felfedezést.

Az Útikalauz kitér arra is, hogy ne legyél nagyigényű, ne felejtsd el, Te akartad megismerni az olasz életet!

A szálloda a város szélén állt egy enyhe emelkedőn, nomeg egy félelmetes sziklaszirt tetején. Viszont a szobánk egy magányos épület volt pár házzal és pár üres házhellyel lejjebb. Az égvilágon semmi feltűnő se volt rajta, ha eltekintünk a szélesen elterülő, csodaszép, kék tengertől, és a ténytől, hogy méretei és berendezése többé-kevésbé megbízhatóan kivívta szinte mindenki nemtetszését.

Noha rázósnak indult a reggel, kezdtük összeszedni magunkat az utazás okozta sokkos állapotból, de ha őszinte akarok lenni, akkor úgy is fogalmazhatok, hogy a túlélésért folytatott harcban nyertünk.

Ehhez azért a valószínűségi mérőszámnak is köze volt, hiszen a kettő a kétszázhatvanhétezer-hétszázkilencedik hatványon, az eggyel szemben, csökkent.

Soha ne becsüld alá a földrajzi távolságokat: lehet 800 km repülőút kevesebb idő, mint 30 km szerpentin a kalózparton, ahol olyan rosszul lettünk, hogy a nyaralás iránti lelkesedésünk is megingott.

Jut eszembe, kék. Akarom mondani, KÉK. Kábán ébredtünk, kibújtunk az ágyból, bávatagon kóvályogtunk a szobában, elhúztuk a sötétítő függönyt, ablakot nyitottunk, és kék. A sötét szobából a napsütéses reggelbe érkezve csak hunyorogtunk. Kék. Megborzongtunk. Teljesen érthetetlen érzés töltött el minket.

A Földön senki sem kerülhet tizenhatezer mérföldnél távolabb a szülőhelyétől.

A mi általunk megtett távolság valóban így jelentéktelennek tűnik, hiszen csak két országgal másztunk lejjebb a bolygón, mégis tisztelettel, csaknem áhítattal néztünk a felfoghatatlant, és beszippantott minket a döbbenetes távolság érzése, az elénk táruló végtelen tenger látványa.

Kék. Már éberebben átcsoszogtam a fürdőszobába és fogmosás közben a tükörben felvillant valami. Kék. A szobában is gyönyörű volt a kilátás, de hogy egy fürdőszobából ilyen panoráma kilátás nyíljon… Megálltam és elgondolkoztam. Kék. Hűha!

90 perccel később már egy cseppfolyós állagú, sótartalommal letesztelt, tehát szájba vett, megízlelt, hullámzó, hideg és kavicsos folyadékban pacsáltunk, ami KÉK volt.

Rábukkantunk az olasz kávéra. A csészében található fekete lé csaknem mindenben, ám mégsem teljes egészében különbözött az általunk ismert, és fogyasztott kávétól.

A kávégépre egy csodaként néztünk, a pincér által felszolgált kávé ízvilága pedig beindította a fantáziánkat. A kávégép működését érdekesen képzeltük el, de másképp nem is lehetett volna megfejteni a talányt, hogy hogyan kerül a méz állagú, aranybarna habos ital abba a pici csészébe.

A pincér csak megnyomta az „egy igazi olasz kávét a messziről jött turistának” gombot, és a készülék villámgyors, mégis roppant részletes vizsgálatnak vetette alá vendége ízlelőbimbóit, spektroszkópiásan analizálta a metabolizmusát, s idegpályáin parányi kísérleti jelzéseket küldött végig az agy ízlelő centrumába, hogy megtudja, mi fog ízleni.

Hogy is lehetett volna ez másképp?

Valójában ez a pizzára is igaz. Ha a stopposnak Olaszországban a fejébe mászik a gondolat, hogy mi sem lenne most jobb, mint egy étkezés, akkor mindenképpen pizzát kell enni.

Ezután aki megeszi az első olasz pizzát, Gombóc Artúrrá válik. Szeretni fogja a kerek pizzát, a félbehajtott pizzát, a kevés feltétes pizzát, a sok feltétes pizzát, a vékony tésztás pizzát, a lángos tésztás pizzát, a felszeletelt pizzát, az egyben felszolgált pizzát, az étteremben fogyasztott pizzát, az elvitelre kért pizzát, a tengerparti mólón elmajszolt pizzát, illetve minden olyan pizzát, amit csak készítenek Olaszországban. Az ezerféle feltét csak hab a tortán.

Sajnos az ilyenfajta gasztronómiai élményhez egy mellékhatást is el kell fogadni, mégpedig az erőszakos pincér fogalmát. Ilyenkor vedd elő az Útikönyvet és olvasd el a borítót: NE ESS PÁNIKBA! Majd keresd ki az „erőszakos pincér” szócikket.

Erőszakos pincér: nem kifejezetten gonosz, de modortalan, bolondul vigyorgó, marketinget nyomó, fontoskodó és érzéketlen, aki a kisujját se mozdítaná érted, mégis a legnagyobb kedvességgel invitál be az étterembe, ahol még a szabad választás jogától is megfoszt, a ház legfinomabb (és természetesen legdrágább) fogását ajánlja és kajánul csillog a szeme a kövér borravaló reményében. Ha fel akarod bosszantani, akkor ne rendelj italt!

Véleményem szerint mindenképpen biztonságérzetet ad, ha van egy kis hazai vésztartalék a hátizsákodban. Mi, magyarok, szeretünk egy szelet rántott húst tartani a farzsebünkben, ha esetleg vészhelyzet lenne.

Eme bizonytalanság kiküszöbölésére egy újabb szócikk elolvasása ajánlott. C.I.C.A., azaz cica: egy papírtölcsérbe pakolt, lábakból, szemekből, feldarabolt testrészekből, kitines farkakból álló street food.

Az árusító hely körül szállongó bűz menekülésre késztet majd, ezek azonban mind megtévesztő ingerek. Bátorságpróbát kell végrehajtani, turista mixet kell kérni, és miután az első falatot lenyeled, a rabjává válsz, befalod az egész tölcsér tengeri herkentyűt.

A gasztro cikkelynél akkor nem szalasztanék szót ejteni az alkoholról sem. Az alkohol, mint tudjuk, színtelen, illékony folyadék, amelyet cukrok erjesztésével nyernek és a megjegyzés mindenképpen kitér arra, hogy intoxikáló hatása van, egyes szénalapú létformák esetében.

Az olaszok ezen alkoholja vetekszik a Pángalaktikus Gégepukkasztóval és egyszerűen csak limoncellonak hívják. Rendkívüli ízletessége ne tévesszen meg, mert hatása elérheti az érzést, amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek. Szó szerint és átvitt értelemben is. Hiszen az italban az olasz citromültetvények lédús gyümölcse a meghatározó, a többi hozzávaló csak polgárpukkasztás.

Az olasz ember figurája is külön teremtmény, de ebben az Útikalauzban sokkal fontosabb megemlíteni, illetve megmagyarázni: az olasz motoros jelenségét.

Robogóval jár.

A legfőbb követelmény, melynek eleget kell tennie, nem a vezetői rátermettség, hanem a finoman mérlegelt közbotrány. Nem akar hatalmat gyakorolni, nem azért dudál és előz egyfolytában, minden körülmények között, hanem, hogy felhívja magára a figyelmet.

Valóban ellentmondásos személyiség: egyszerre tenyérbemászó és bájos. Kalandor, életművész (gazember?-minden bizonnyal), mániákus önreklámozó, kapcsolatteremtésben használhatatlan, akiről sokan vélik, hogy egyszer és mindenkorra az életével játszik és magán kívül van. Pedig csak egyszerűen elsőbbsége van minden körülmények között. KRESZ ide vagy oda.

Boldog-boldogtalannak meséltünk és végtelen sok fényképet mutattunk: gyanítható, hogy hosszasan meséltük mindenkinek, mert a legtisztább vizuális emlékeink a többi ember arcára fagyott üveges pillantásokra vonatkoznak.

Vagy némi irigységre adtak okot.

Vagy motivációként hatott és már a saját álomnyaralásuk tervezésénél jártak gondolatban.

Ez az én útikalauzom, de a könyvek elavulnak. Az új, átdolgozott kiadás számára végezzetek ti is terepkutatást!

Kirizs Kornélia

 

One thought on “Útikalauz stopposoknak, Olaszországhoz

  1. … már ott lennék, hogy várhassam, hogy a helyi pincér megnyomja azt a gombot: „egy igazi olasz kávét a messziről jött turistának” 🙂
    Nagyon tetszett a cikk, humoros, gondolatébresztően elgondolkodtató és nyaralós hangulatba hozós!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.