Üveggolyó

Ez a reggel sem különb a többinél.

A kávé forró és erős, a rádió a megszokott, unalmas slágereket pörgeti, a mérleg nyelve pedig ugyanúgy nem moccan a gyűlölt számról.


Viola lelép az örök ellenségként definiált eszközről, melyet minden bizonnyal a nők csendes gyilkosának alkotott meg a feltalálója. Már jó ideje elfogadta, hogy ha eszik, ha nem, képtelen lefogyni.
A buszmegálló felé haladva illemtudóan odaköszön a szomszéd néninek, és megígéri, hogy a hétvégén elviszi a kismacskát, aminek Ilonka néni elvállalta az ideiglenes felügyeletét.

– Tudom, hogy elviszed! A kis foxi, amit a múlt héten hoztál haza, ő hova került?
– Egy szenvedélybetegek otthonába terápiás kutyának.
– Nem szabad ilyen jószívűnek lenned aranyoskám, ebben a világban keménynek kell lenni.
– Tudom. Azért nőttem ilyen nagyra, hogy elviseljem a sok igazságtalanságot – odabiccentett a magányos nőnek, majd folytatta az útját a buszmegálló felé.

Az ócska, sárga járgányon a sofőr a szokásos rezzenéstelen arccal üdvözli, ahogy minden reggel. Viola a busz középső fele előtt pár sorral megáll. Annál tovább soha nem merészkedik, hiszen ott szoktak ülni azok a lányok, akinek a parfümjétől fulladozik az összes utas. Ők azok a lányok, akikbe minden fiú szerelmes a környéken, de még a másik faluból is. És ők azok a lányok, akik egyszer gúnyosan végigmérték, és az egyikből még a nevetés is kitört.

A negyedik sornál beül a kisfiú mellé. Szinte már barátok. Akkor ismerkedett meg vele, amikor még gyakornok volt a Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálatnál. Tomi szülei alkoholisták, így a nagymamához került a kicsi. Amikor a kisfiú ezt megtudta, akkor annyit súgott Viola fülébe: Köszönöm, hogy megmentettél!

Tomi ma reggel is elmeséli, hogy mit tanult, hogy nem szereti a matekot, mert a tanító néni soha nem mosolyog, viszont Zsófi néni milyen aranyos, mert ő mindig nevet, hiába fáj a lába, de még focizni is szokott velük, pedig nem olyan “giliszta testű”, hanem szép gömb, mint a mama.
– A gömb szép? – Viola kérdése hallatán a nagy barna szempár élénken felcsillan.
– Persze, hogy szép, mert olyan színes, mint az üveggolyó.

Viola megkönnyebbülten felsóhajt, és arra gondol, hogy milyen jó, hogy ő is üveggolyó.

Mosolyogva áll fel, és közben erőt vesz magán. Ismét el kell mennie a tökéletes lányok mellett. Lehajtott fejjel ballag az ajtó felé, amikor egy éles mondat üti meg a fülét.
– Végre, innentől már gyorsabban tud menni a busz.

Már a munkahelye előtt jár, amikor örömmel konstatálja, hogy az élet szép, és attól, hogy neki nincs olyan teste, mint Krisztinek, akivel egy irodában dolgozik, még ő is nő.
Éles fájdalom nyilall bele a térdébe, ami egy pillanatra megbénítja. Ösztönösen odakap, és miután elmúlt a rossz érzés, belép a munkahelyére, ahol a kollégái, élükön a szakmai vezetővel, szinte megrohamozzák.

– Drága Viola, mivel nekem ezt a kisbabát nagyon hamar meg kell szülnöm, így új szakmai vezetőre van szüksége az intézménynek. Majd lesz hivatalos kinevezésed is, de mi szeretnénk elsőként gratulálni neked! – Viola azt hiszi, hogy rosszul hall. Az lehetetlen, hogy ő legyen a szakmai vezető, ez biztos csak egy szép álom. Ő mindig azt hitte, hogy a lányok kinevetik a háta mögött, amiért kövér, és most mégis itt állnak előtte, és mindegyiknek milyen őszinte a mosolya. Ők választották meg szakmai vezetőnek. Ezek a gyönyörű lányok.

Miután mindenki gratulál neki, bemegy az irodába. Nem is tudja pontosan, hogy mennyi idő telik el, mikor észbe kap, hogy telefonálnia kell. Már fejből tudja a számot. A vonal túlsó végén, öblös, meleg hangú férfi szólal meg.
– Ahogy megbeszéltük, hívtál – a lány kicsit furcsának találja a férfi zavart reakcióját, de nem gyanakszik, elvégre még korán van, biztos álmos. – Az lesz a legjobb, ha most bejössz hozzám, és akkor személyesen beszélünk.
– Délután 4-ig dolgozom.
– Most kell. – A lány zavartan felnevet.
– Dolgoznom kell. Képzelje doki, pont most neveztek ki – meglepődik, hogy a férfi nem örül vele, pedig gyerekkora óta ismeri, és a család jóbarátja – Csak nincs valami baj?- kérdezi viccelődve, mire egy sóhaj a válasz.

Viola hirtelen távolinak érzi a külvilágot, a szíve mélyen mintha valami rosszat sejtene.
– Most mondja. Tárgyalásra kell mennem. Nem hagyhatom cserben a kis kliensemet.

Hosszú percek telnek el, mire képes letenni a mobilját. Lassan, bénultan néz körül a szobában. Még soha nem nézte meg ezt a helységet. Meg kell néznie. Igen, minden egyes apró részletét alaposan szemügyre kell vennie. Mostantól mindent megfigyel.
– Örülsz?- észre sem vette, hogy Kriszti bejött. Némán bólint.
– Nem látszik – mondja Kriszti, majd megveregeti a vállát – Nem kell félni, belejössz, bőven van még időd. – Viola hallgat, és finoman masszírozni kezdi a térdét. A fájdalom most mintha sokkal erősebb és kegyetlenebb lenne.

Érzi, ahogy a sok bántó szó, mint savval átitatott rongydarab, kígyózva a csontjai köré tekeredik, hogy kimarják belőle az élet lüktető erejét, mialatt egyetlen szó kering a fejében: csontrák.

Ibolya emlékére

Hegyi László
Férfi titkok

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük