Elefántbika a gardróbban

Varga Henrietta

Elefántbika a gardróbban

 

Ma szatyorba pakolok egy darab elefánt mintázatú törölközőt, egy darab elefánt mintázatú paplanhuzatot, egy darab elefánt mintázatú alvós pólót, egy darab csontmedáll elefánt nyakláncot és egy darab mezei fogkefét. Gardróbszekrényem legfelső polcára teszem a szatyrot. – Dobd ki nyugodtan a cuccaimat– üzente két héttel korábban a tetovált gépész aki félt a szeretettől…

Szabó Magda írja a Megmaradt Szobotkának című regényében: „…van az úgy, hogy az ember előtt letérdel a fehér elefánt, azaz eljön egy olyan pillanat, amikor valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg örökre megszab az életünkben valamit, ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell dönteni, különben ég tudja, meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk.” És ahogy a kocsmapult előtt elefánt mintázatú sálját igazgatta, vonzalom és borzalom borult rám. Hét hónap múlva összejöttünk. A tetovált gépész és a kotnyeles álmodozó. Világéletemben kordbársony zakót viselő férfiak udvaroltak nekem így berzenkedtem szegecses bőrdzsekijétől. Tapasztalatom szerint néha a bársony anyag szőrös szívet takar, tudnom kellett volna hogy a szeretetig vezető út is lehet szegecsekkel kikövezett. Minden lében kanál voltam, víz alá merültem. Ült kádam szélén. Nem nézett meztelenségemre. – Lassan kell az ajándékot csomagolni – mondta és úgy tűnt bámulja a szemközti falon függő mályva színű köntösömet amit csak hetekkel később simogatott le rólam. Fokozatosan, érzéssel. Érintettem bal karjának markáns tigriskarmolás tetoválását. Halkan kérdezgetett és én az Igen. Nagyon jó. Finom. mondatok egyikét súgtam vagy nyögtem. Hátára új tetkót varrtam. Nyolc napon túl sem gyógyult. Épp úgy mint ez a fura seb lelkemen – gondolom miközben helyet szorítok a szatyornak gardróbszekrényem legfelső polcán, világjáró bőröndöm és karácsonyi díszeim között. Anyám azt tanította nem szabad kidobni semmit és egyszer minden jó lesz valamire. Csak azt nem tudom van-e értelme gyűjtögetni Mindent és mikor jön az Egyszer…

Voltunk mint elefántok porcelánboltban. Utáltam hogy burokba zárta önmagát és imádtam amikor éjszakába nyúlóan Jungot olvastunk és elemeztünk. Utáltam hogy helyettem haverjait választotta születésnapomon és imádtam amikor sötétség leple alatt kézen fogva kóboroltunk kanyargós utcácskákon. Utáltam hogy félt szeretni és imádtam amikor múltbéli szerelmekről szólott egy-egy romantikus mondatot:
– Kabátom belső zsebében vittem virágot a lánynak – mondta a kertészetben egy délután.
Balkonomra kerestem dísznövényt és könnyezett szemem a dzsekije szegecseire kacsintó napsugártól.
– Mi történt azzal a lánnyal? – kérdeztem.
– Átbaszott – felelte és kezébe vett egy kaspót. – Jó lesz?
Tekertem fejemet.
– Szomorú színű.
Hazáig csendben maradtunk….

Dagadt szatyor ez. Benne a túlélés arzenálja. Bennem csak túlélés. Túlélni fegyvertár nélkül kell. Lövésem sincs miként kezdjem. – Engedd el – hangoztatta minap barátnőm. – Engedd el a kötődést. Még mindig a fürdőszobádban lóg a törölközője és gondolom az ő elefántos huzatját használod. Ma már nem. Ma már nem. Kimegyek a gardróbból. Leülök a kanapéra. Gitározott ezen a kanapén. Gesztenyét sütöttünk szabad ég alatt. Autóztunk hóesésben. Borozgattunk teraszon. Limp Bizkitet hallgatunk megosztott fülhallgatóval. Mosogattam és mögém somfordált. – Te vagy a nő akire mindig vágytam. Fontos vagy nekem, Te, Te kotnyeles álmodozó.
Habzott a mosogatószivacs…
Több időt akartam vele tölteni. Közös életteret akartam. Közös célokat. Közös gyereket. Készítettem munkahelyre szendvicseket, együttléthez vacsorákat. Programokat szerveztem. Vágyakoztam, aggódtam, sírtam. Végül is fogkeféje már nálam lakott és – gondoltam – ez nekem jogot ad arra hogy elefántot csináljak bolhából. Krúdy is megmondta hogy a nők vágyai és a szerelmi kívánságai elefánt nagyságúak a férfiérzéshez képest. És a tetovált gépész betojt.

– Rendesen betojtam. Senkitől nem kaptam még ennyi törődést és szeretetet. Hozzád képest egy érzéketlen állat vagyok.
– Soha nem köszönöd meg a szendvicseket.
– Nem tudom mi van velem. Kiegyensúlyozatlan vagyok.
– Vártam az üzenetedre. Vártam hogy megkérdezed sikerült-e a vizsgám.
– Nem értem rá. Dolgoztam.
– Azt mondtad fontos vagyok neked. Mindig tudunk időt szánni arra az emberre aki fontos nekünk. Nem?
– Utálom az ilyen beszélgetéseket!
– Nyisd ki végre a szívedet!
– Te csak azt hallod és látod amit látni és hallani akarsz!

Felugrott a kanapéról. Nyúlcipőt húzott és másnap üzente dobjam ki nyugodtan cuccait. Olvastam hogy az afrikai elefánthordákban a családot csupán tehenek és csemetéik alkotják. Az ivaréretté vált bikákat kizárják a családból és csak akkor fogadják maguk közé átmeneti időre ha a csoportban egy tehén épp termékeny állapotban van. Máskülönben a bika egyedül él és vándorol a szavannán. Az én elefántjaim gardróbszekrényem legfelső polcára vándoroltak és várják a termékeny Egyszert hogy jók legyenek Valamire…

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük