Hajnal Csaba

Lejárt jogosítvány

Ha nem jön egy hónapja az emlékeztető e-mail, elfelejtem. Magyarország pont hu. Újabb tíz év, husss. Fejen csapott. Az első hosszabbításkor mennyi lehettem? Huszonhét? Annyi, pontosan emlékszem. Március, szép napos kora délután. Lizi alig két hónapos. Az apja vigyázott rá. Akkor maradt először kettesben apa és lánya. Mennyire izgult Gábor! Lelkemre kötötte, hogy siessünk vissza. Szinte pánikolt, hátha korábban ébred fel majd a kicsi, sírni kezd és ő nem tud mit kezdeni vele. Jól megetettem Lizit. Elpilledt, édesen, hintőporosan, babaillatúan. Megcsókoltam, aztán anya elvitt a kórházba. Ott dolgozott egy fiatal doktornő, akit jól ismert, nem kellett sorba állnunk. Bekopogtunk, kinyílt a rendelő ajtaja és anya nyakába ugrott a doktornő. Nem vizsgált meg, csak megkérdezte, hogy minden rendben van-e, aztán anyával beszélgetett. Anya tanította neki a biológiát a gimnáziumban, az osztályfőnöke volt, szinte a második anyja. Miatta lett végül orvos, anya bíztatta és hitt benne. A doktornő kiállította az igazolást, miszerint látok, normális a vérnyomásom, egyebek, aztán pecsétet ütött rá. Éppen vált, jó fiatalon. Belekezdett a történetébe, de anya elnézést kért, csecsemő várt bennünket odahaza, otthagytuk a rendelőben.

A második? Egyedül már, a két gyerekkel. Anya kitágította a holtodiglant, apu jobbjára szenderült. Gábor két éve a professzorasszonnyal. Szemét boszorkány. Telebeszélte a fejét. Antropozófia, persze. Kétgyermekes apának. Meg tudnám pofozni! Sohasem tudom megérteni Gábort. Legalább egy fiatalabbért hagyott volna el. Már folyt a gyermekelhelyezési. Korán jöttem el a irodából. A március 15-i zászlók a Tisza-parton lebegtek. Langyos, illatos szél simogatott. Nem sejthettem, hogy még két hónap, és Füreden, azon a konferencián szembejön Gyula, az ajándék, és az a csodás két évünk. Na meg utána az a négy, a nyüglődés, szenvedés, a se így, se úgy. De kéthetente azok a hétvégék… Szabadság, szerelem.

Lizi másodéves volt a fogorvosin, Stefi pedig érettségire készült a harmadiknál. Festettem a hajamat és olvasószemüveget használtam. Gyula csak felkavaró emlék maradt, de nem telt el úgy nap, hogy ne járt volna a fejemben. Azért csak szép volt az a hat év. Pimasz csirkefogó. Mennyi mindent megtett értem az elején! Sohasem hittem volna. Ha nem vetélek el, talán mellettem marad, de az már az utolsó előtti évünkben történt. Pedig az elején nagyon akart mindent. Családot, gyereket, utazásokat. Mekkora egy mocsok a volt felesége. Mindent elvett tőle. Ő is, én is pereskedtünk. Amikor megmondtam neki, hogy úgy vagyok, nem örült, alig volt pénze. Fizette a százhúszezres gyermektartást. Megértem, sokat dolgoztam, ott volt a két lány is, nem foglalkoztam vele. A végén csak ült a tévé előtt, kezében cseresznyebefőttel, és hárított minden beszélgetést. Nem titkolta, akkor már lakást keresett magának. Igaza volt. De nekem azt a rohadt törlesztőt ki kellett hajtanom, ő nem tudott segíteni, vitt mindent a felesége. Gazdaságkór. Ez van. Mindegy. Elmúlt ez is. Mi lehet vele? Azóta biztosan van valakije. Érdekes, megmaradt az a vizsgálóorvos. Jól emlékszem rá. Egy magánpraxisba mentem el, nagyon kifutottam az időből. Ott volt az az ősz, szikár orvos, udvarias és türelmes. Rögtön kijavított, nem jogosítvány, hanem vezető engedély. Alaposan megvizsgált. Hát, tényleg nem egy tébés hozzáállás. Látásvizsgálat, vérnyomásmérés, sok kérdés. Derékig le kellett vetkőznöm, felfektetett a vizsgálóágyra, megnyomkodta a gyomrom felett, meghallgatta a légzésemet. Azt mondta, fogynom kellene legalább tíz kilót. Csak ezt ne! Láttam magamtól is. A pasik nem néztek meg úgy, illetve csak akkor, ha a lányaimmal együtt sétáltam. Pasik! Nyomába sem érhettetek Gyulának. Azok az édes idők. Balatonlelle, az Őrség, Bécs… A közelébe sem jutottatok. Na jó, azért volt az a kettő, egyik így, másik úgy zavaros, de amúgy sem akartak néhány hónapnál többet. Megkérdezte az ősz doktor, hogy allergiás vagyok-e valamire. Igen, sok mindenre. Megkért, soroljam. Belefogtam: allergiás voltam a közhangulatra, a szegénységre, a sok széthullott családra, meg nőként az elsikló időmre. Az orvos félbeszakított, a következő kérdésre ugrott. A harmincas kismacska asszisztensnője szánalommal nézett rám. Megkaptam a papírt, meg egy jókora számlát.

Két hete túlestem a negyedik vizsgálaton. Lizi vitt el. Amíg várakoztunk, kihasználta az időt, húzogatta a társkeresős kínálatot a telefonján. Gyakorló fogorvos. Jól keres, okos, művelt, sportol. Sehol a szülés nyoma. Férfiak jönnek, két-három évig mellette, aztán eltűnnek. Stefinek legalább van ez a Dani, úgy nyolc éve. Utazgatnak, barátokkal lógnak, gyermeteg szelfiket osztogatnak.

Lizi rám vár, készülődök. Stefi vigyáz most Dávidkára, elmentek a játszótérre. Úgyis levitte volna azt a ronda kutyáját, belefér egy kis gyermekvigyázás. Mindjárt indulunk. Négyre megyünk átvenni a kis bordó Opelt. Lesz végre autóm, elkezdek vezetni.