Utam a napos oldalra

Balla Éva

Utam a napos oldalra

 

A vonat begurul az állomásra, leszáll a szerelvényről, majd a várótermen áthaladva kisétál az utcára.

Megáll, beleszippant a levegőbe, majd fürkészőn körülnéz és elindul előre, úgy ahogy álmában látta…

Hónapok óta készült visszatérni Vácra, hogy elkezdhesse keresni az okokat.

Mi az, ami ennyire megfogta ebben a városban?

Előre eltervezte otthon az útvonalat, de megfogadta, ha netán az érzések magukkal ragadják, átadja nekik az irányítást.

Emlékezete szerint tíz perc sétával eléri a városközpontot.

-Oda kell mennem először, ahol a metamorfózisban láttam magam…

A tértől kicsit jobbra, a Duna felöli oldalon, egy sárga homlokzatú, régi épület, közvetlen utcai ablakokkal, talán ajtó is nyílik az utcára… pontosan nem emlékszem, de mintha egy üzlet lenne és ki volt írva, hogy KIADÓ !

Valóban létezik vagy csak a képzeletem szüleménye? –

Gyors léptekkel halad befelé a városba, egyre izgatottabb. Pár perc alatt a térre ér, a sarkon a cukrászda. Elindul jobbra, ahogy az álmában látta. Kicsit feljebb, valóban ott van a ház. Sárgára festett, fehér gipszstukkókkal, kicsit megkezdte már az idő vasfoga, de létezik! Egy ajtó és egy ablak nyílik az utcára és valóban ott a KIADÓ felirat és egy telefonszám.

Bizsergés járja át a minden porcikáját. A közelben egy pad, le kell ülnie, hagyni, hogy átjárják a testét és a lelkét az érzések.

-Mi dolgom van itt? Valóban éltem itt előző életemben?

Kellemes nyárvégi időjárás van, jól esik a napfürdő a szabadban.

Lecsukott szemmel ül a padon, lelki szemei előtt képek jelennek meg.

Ismét látja az elképzelt üzletet, majd a belső kertet, ami jelen állapotában dzsungelhez hasonlít.

Nem tudja, mennyi ideje ül a padon, az idő mintha megállt volna.

Rendbe szedi gondolatait, feláll, odasétál a házhoz és tárcsázza az ajtón látható telefonszámot.

A szíve a torkában dobog!

Néhány csörgés után, női hang jelentkezik. Pár mondatot váltanak, megtudja, hogy régóta üresen áll az üzlet, egy előre egyeztetett időpontban majd megnézheti.

Megállapodnak, hogy a későbbiekben keresni fogja, majd elköszön.

Bíztató volt, amit hallott.

Heves szívverése lassan csendesedik, szinte úgy érzi, hazaérkezett.

Nincsenek véletlenek!

A hely mágnesként vonzza. Ismét leül a padra, telefonjával készít néhány fényképet és azonnal posztolja a Facebook-on, és megjegyzésként melléírja: De Ja Vu.

Nem kell sokat várnia az első Like-ra, a kedvesétől érkezik.

Ismét bizsereg az egész teste. Nem mondta Neki, hogy ide jön, mégis átragadt rá is az érzés.

Egyre izgatottabbá válik, telefonján kikeresi a könyvtár címét, majd elindul felfedezni a múltat.

A könyvtáros hölgy segítőkész, egy várostörténeti kiadványt ad a kezébe.

Leül egy csendes zugba, lapozni kezdi a könyvet:

-Majd ezer éves történeti múltra tekint vissza a város.

Tatárjárás, török hódítás, majd 1731-ben tűzvész, szinte az összes ház leégett.

A püspök betelepítő munkájának köszönhetően szlovákok, szerbek, horvátok, franciák és olaszok is érkeztek.

Nápolyból építőmunkások, köztük Alois Cacciari mester és Giulia nevű lánya.

A város főterén állt a házuk, édesanyja halála után a lány vezette a háztartást.

A kertben különféle növényeket és fűszereket termesztett és a közeli erdők és rétek gyógynövényeit is gyűjtötte, melyekből teát főzött maguknak.

Először csak maguk és édesapja munkásai fogyasztották az általa készített étkeket és italokat, majd később a munkások családtagjai is kipróbálták.

Lassan elterjedt a híre, hogy Cacciari mester lánya főztjeivel meggyógyítja az embereket.

Egyre többen keresték fel Giuliát.

A lány mindenkinek türelmesen elmagyarázta, mit és hogyan készítsenek el, hogy bajuk enyhüljön vagy megszűnjön.

Kezdetben csak a szegényebbek keresték fel, akiknek nem volt pénzük orvosra.

Az évek alatt azonban egyre több, tehetős polgári család is a páciense lett.

Giulia önzetlenül segített a rászorulókon. Nem fogadott el pénzt, ezért a betegek hálájuk jeléül ajándékokkal halmozták el. Volt, aki egy tál gyümölcsöt vitt, volt, aki értékes porcelánt, ruhákat.

Az orvosok nem nézték jó szemmel ténykedését, de történt egyszer, hogy a Püspöknek igen erős és csillapíthatatlannak vélt köhögési rohama lett és az egyik szolgáló a püspöki palotába becsempészte Giulia teakeverékét, amitől a Méltóságos úr meggyógyult

Innentől a Püspök, – aki köhögési rohamai alatt az életéért küzdve beleegyezett a furcsa színű és illatú kotyvalék elfogyasztásába –védelmébe vette a lányt s így az ellenségeskedő orvosok is kénytelenek voltak segítőjükként elfogadni.

A betegek egymásnak adták a kilincset, Giulia egyre gyarapította tudását, a házuk szomszédságában lévő Irgalmas Rendi Kórház egyik idősebb orvosa anatómiai ismeretekre tanította és a betegein elsőként próbálta ki a gyógyító készítményeket.

A fiatal nő egész napját kitöltötte a szolgálat, édesapja továbbra is sokat dolgozott, s egy napon az egyik építkezésen egy vétlen baleset folytán az életét veszítette.

Giulia egyedül maradt, napjait kitöltötte mások életének segítése, saját boldogságára nem gondolt.

Hosszú, betegségtől mentes életet élt, idős korában is járta a környéket és készítette teáit.

Tudását azonban nem adta át senkinek. Amikor eltávozott az élők sorából, nem volt senki, aki folytatta volna az általa megkezdett küldetést. A ház üresen maradt, a kert, ami addig színes és dúsan virágzó, burjánzó növényekkel volt tele, átláthatatlan dzsungellé változott, majd néhány év alatt teljesen felvetette a gaz. Leszármazottjuk nem volt, így a ház hosszú évekig üres maradt.

Cacciari mester által gondosan megtervezett és megépített, díszes épület romlásnak indult.

Amikor sok-sok évvel később az új tulajdonosok birtokukba vették, már nyoma sem volt a hajdani színes, illatos és hangulatos életnek, mely a falak közt zajlott évtizedeken keresztül.

Letette a könyvet, borzongás futott át az egész testén.

Eszébe jutottak Angéla szavai… azért vonzódik annyira a városhoz, mert korábban élt már itt és amolyan füvesasszonyként ténykedett…

-Giulia Cacciari lennék, XXI. századi élettel?

-Mit kell tennem? Hagyjam ott eddigi életem és folytassam az álmot?

Csak úgy zúdultak a kérdések a fejében. Eltelt némi idő, mire visszazökkent a valóságba.

Megköszönte a segítséget, visszaadta a könyvet és távozott a könyvtárból.

Nem tudta mit fog tenni, a megérzéseire hagyatkozva elindul és néz, figyel, érez…

Ennél többet nem tehet most.

A hónapokkal korábban felbukkanó vízió szinte szóról-szóra ott állt a könyvben.

Gondolataiból az éhség ébresztette fel.

Az utazás, a séta, a könyvtár… szinte egész nap nem evett.

Délután volt már, a közelben talált egy éttermet, rendelt egy könnyű salátát, leült a teraszra, hogy a kellemes napsütésben megmártózva kicsit rendbe szedje a gondolatait.

-Tudja-e kedves Éva, milyen eredetű a neve?- kérdezte Zoli bácsi, a magyar tanárja.

Nem tudom- felelte.

Olasz jelentése van, la balla azt jelenti, táncolni.

Harminc éve zajlott ez a beszélgetés, sokszor jutott eszébe azóta is, hogy utána jár kik és mik voltak az ősök, de mindig elmaradt ez is.

Megint feléledt benne a kíváncsiság, honnan lehetne megtudni, honnan származnak az apai ősök.

Elővette a jegyzetfüzetét és elkezdte írni a kérdéseit, melyek a könyvtárban olvasottak hatására cikáztak a fejében.

Kérdések, kételyek, emlékek, feladatok… Egyik generálta a másikat.

Megpróbálta röviden, jegyzetszerűen papírra vetni gondolatait, de így is rövid idő alatt megtelt egy oldal. Hirtelen azt sem tudta, melyik lenne fontosabb.

Késő délutánra járt már, fizetett és a vasútállomás felé vette az irányt.

A főtéren ismét leült a padra, néhány percig figyelte a házat és a belsőjében dúló érzelmeket.

Egy percig sem kérdés többé, hogy itt dolga van!

Kellemes melegség járta át a testét, arcára a megelégedettség mosolya ült ki.

Hosszasan körülnézett, mélyet szippantott a levegőből, majd felállt és visszaindult a jelenbe.

A jelenbe, hogy majd kutatva az ősök múltját, megtalálja a jövőjét.

Nagy feladat lesz, de készen áll rá!

Tanulni, átszervezni, befogadni és elengedni… kicsiny, óvatos léptekkel elindulni az új felé.

Hazafelé a vonaton a lenyugvó nap fényében, mintha egy színes képeslapot nézne, egy kép jelent meg. Középen a sugárzó Nap, körülötte a ház és a kert és lakóinak az alakja.

Világossá vált, hogy elindult az úton, melynek végén megleli a Napos oldalt.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük