Az élet miattad csoda

-Antikolt nyárfa, Bourbon mogyoró, Lajta hársfa… -bármilyen kedves az ügyintéző nő hangja, utálom a vele való beszélgetést.

Az ismerős érzés elindul a mellkasomból és kiszárad a szám.

A vonal másik végén tapintatos sürgetés érkezik én pedig nagyot sóhajtok.

-Apa, milyen az élet? -majdnem kicsúszik a számon az indulat válasza, de inkább csak annyit morgok, hogy: Iszonyú nehéz.

Az ügyintéző hölgy javaslatára áttesszük a beszélgetést másnapra én pedig  fáradtan megdörzsölöm a szememet.

Túl nagy a csend, szokatlanul. Hirtelen felocsúdok és rájövök, hogy nem vagyok egyedül a  szobában.

A hat éves cirmos szemek megütközve és végtelen szomorúsággal merednek rám.

Ellenőrzöm, hogy véletlenül nem ültem-e rá valamelyik plüssére és azért a könnyes tekintet, de ártatlan vagyok.

Nem kell kérdeznem, magától mondja:

-Azt szoktad mondani, hogy én vagyok az életed.

Mint, akit gyomorszájon rúgtak, úgy érzem magam és a szívem is jelez, hogy megint kezd elege lenni belőlem.

Nézem a csöppnyi kis ártatlanságot és filmszerűen peregnek le előttem az emlékek.

Látom a fürtös kis fejecskét, amikor hajnalban kiosontam a házból és elmentem, hogy friss kakaós csigát vegyek neki, ő pedig ébredés után elmozdíthatatlan volt az ablakból és csak várt. És nem is érdekelte a finomság csak az, hogy apa visszajött és nem ül megint repülőre és “többet nem hagysz el, ugye?”

Felidézem a megkönnyebbült mosolyát, amikor megnyugtattam, hogy felvázoltam az “úszós tanár néninek” a jövőképét, ha még egyszer lenyomja őt a víz alá.

Hallom a hangját, amikor a telefonba azt mondja, hogy férjhez ment, de “téged sokkal jobban szeretlek ám apa!”

Érzem a puha és gyengéd érintését, amikor szombaton belopódzik a hálószobába

és mellém teszi a szivárványos unikornist, hogy azzal aludjak.

Újra átélem a pillanatot, amikor altatásból felébredve, suttogva azt mondta: “Ne hozz többet ide apa!”

A képek megállíthatatlanul forognak előttem és miközben leguggolok, erőt kell vennem magamon, hogy ne fakadjak ki.

-Nagyon nagy butaságot mondtam kislányom. -ismerem be végül ő pedig még mindig szuggerálva figyel.

-Az élet nem iszonyúan nehéz. Sőt! Az élet gyönyörű és boldogság. Az élet maga a Csoda!

Mintha varázsütés érné, úgy vidul fel az arca és már hív is játszani. Pár perc egyedüllétre van szükségem, ezért megkérem, hogy menjen előre.

Tekintetem ismét a monitorra esik és bezárom a fényesre lakkozott koporsóktól hemzsegő oldalt. A feszítő érzés bennem megenyhül és a szám is mosolyra húzódik.

-Az élet csoda. -mormolom magam elé és kicsit se bánom, hogy tíz perccel később már sellőnek vagyok kifestve.

Hegyi László
Férfi titkok

(kezdőkép: Pixabay)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük