Elvesztem az igazi nőben, félelmetes volt

Az én történetem lehetne talán egy love story is, velőig ható nagy találkozásról, boldog pillanatokról, ráeszmélésről, hogy megtaláltam a nagybetűs őt. Azonban sokkal inkább szól félelmekről és azok okozta sebekről.

Az ember életében legtöbbször egyszer jelenik meg az a személy, akiért érdemes bármit feladni, aki mellett nem szenved hiányt semmiben, mert ő mindent megad neki, benne minden ott van, amire a szíve vágyik.

A történet úgy kezdődik, hogy épp életem egyik legrosszabb időszakában voltam, mégis ráírtam. Hogy miért? Ezt én is sokszor megkérdem magamtól. De a válasz sosem jut eszembe, vagy talán nincs is, egyszerűen így kellett lennie!

Az első találkozás sok-sok év után, amikor már a kislányból igazi nő lett valami megfoghatatlan érzést hozott magával. Valami olyat, amiről fogalmam sem volt. Nem tudtam vele mihez kezdeni, nem éreztem és nem éreztek irántam ennyire őszintén sosem.
Ezek az erős és intenzív érzelmek teljesen összetörték a macsó én képem.

Elvesztem… Elvesztem a nőben.

Az érzéseiben, az érzéseimben. Abban, ami mi voltunk. Félelmetes volt mégis annyira csodás.

A félelmek győztek,

amik hirtelen rám törtek. Taszítani kezdtem, ellökni magamtól, hogy ne ő legyen az, aki majd ellök magától. Mégis ott volt mellettem, keresett minden egyes nap 4 hónapon keresztül. Bármennyire is fájt, bármennyire is félt ő maga is ott volt. Példát mutatott, hogyan kell szeretni valakit aki nem szereti magát sem.

Felálltam, megerősödtem, vágytam hozzá újra a karjaim közt akartam tartani nap mint nap.

Döntöttem. Vele élem le az életem és ő pedig velem.

Az összeköltözés előtt mégis valami megváltozott, ezúttal ő lökött magától engem.
Hirtelen megannyi kérdés záporozott felé: Vajon miért? Féltél? Túl sokat bántottalak?

De valódi választ nem kaptam, nem mondta meg az igazat. Telnek a napok, egyedül vagyok. Igyekszem nem rá gondolni. Túl leszek rajta. Vagy még sem?

Inkább ezt üzenem:

Nem is akarok túl lenni rajtad! Meghódítalak újra! Remélem…

Remélem sikerül mielőtt más teszi meg…

Bánóczki Norbert

(kezdőkép: pexels)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük