You are currently viewing Női főnök: jobb, vagy rosszabb? – egy férfi szerint

Női főnök: jobb, vagy rosszabb? – egy férfi szerint

Viszonylag sok munkahelyen megfordultam az élet több területén: az oktatási- pedagógiai intézményektől kezdve a média világán át a turizmus-vendéglátásig, sőt, egy darabig még egy kikötőben is dolgoztam, de ez egy másik történet.

Mivel nagyjából másfél évtizede vagyok munkavállaló, legalább 6-7 főnököt megéltem. Annál is inkább, mivel sokszor volt, hogy 2-3 helyen dolgoztam párhuzamosan. Olyan helyzet is adódott, hogy két felettesem volt: egy férfi és egy nő, akik a cég különböző területeinek irányítását látták el (gazdasági és szakmai vezető).

Bár persze nincs nálam a Szent Grál, és nem tudnék általános igazságot mondani, bevallhatom: én személy szerint jobban kedvelem a női menedzsereket. (Nem azért, amiért sok tulajdonos, akinek dolgoztam…)

Miért jobb egy női főnök?

1.Általában szigorúbb

Sok esetben egy női vezető sokkal szigorúbb, mint egy férfi, mivel egyszerűen hátrányból indul, és muszáj kivívnia a tiszteletet. Én úgy gondolom – és ez nem álszentség – egy szigorú főnök jobb, mint egy engedékeny. Az engedékeny főnöknél egyszerűen nincs rend, mindenki azt csinál, amit akar, és ez összességében inkább válik a csapat hátrányára, mint előnyére. Valahol meg kell húzni a határt.

2.Bár szigorú, megértőbb is

Ez ellentmondásnak tűnhet, de egy női vezető sokkal érzékenyebb az alkalmazottai lelki életére, sokkal jobban ráérez, ha valamilyen külső probléma miatt alulteljesít egy dolgozó, és megpróbál vele beszélni, hatni rá, esetleg még segíteni is. Egy férfi vezető sokszor csak a teljesítmény romlását látja, és egyből támadásba lendül.

3.Türelmesebb az üzletfelekkel

Hosszabb távon fontos az, hogy az üzleti partnerekkel is megtaláljuk a hangot. Sok esetben egy hölgy jobban le tudja kommunikálni a felmerülő problémákat. Számos eset volt, amikor én keresetlen szavakkal fordultam volna egy-egy partner felé, de a vezetőnk lenyugtatott, hogy majd ő elsimítja; és sikerült.

Vannak azért hátrányok is.

Mi szólhat a női főnök ellen?

1.Érzékenyebb

A női főnök hajlamos kissé túl közel engedni magához egyes dolgozókat, főként a nőtársait. Emiatt ők úgy érzik, kivételes helyzetben vannak, és gyakran feszegetik a határaikat, ami feszültséget szülhet.

2.Hektikus

Lássuk be, a női szeszélyt nem lehet feltétlenül levetkőzni. Volt dolgom olyannal, aki saját bevallása szerint is hangulatember, ami mindenképpen hátrány egy komoly menedzser-szerepben.

3.Nehezebb kivívnia a tiszteletet

Az előnyöknél említett szigor általában nem ok nélküli: tapasztalataim szerint sok férfi egyszerűen nem ismeri el a női vezetőt. Bár elvégzi a feladatait, a lelke mélyén igazán sosem fogadja el, és minden alkalommal próbálgatja, meddig mehet el az engedetlenségben.

Ezek természetesen csak az én meglátásaim, lehet, hogy tévedek. Ti hogy látjátok?

Csetnegi László

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?