Te nő, te vagy az én lelkem hiányzó darabja!

Nem tudnám pontosan megmondani miként is kezdődött, mikor alakult, fejlődött tovább az, ami kettőnk között elindult. Csak azt vettem észre, hogy szépen lassan átcsapott valami másba.

Hogy véletlen-e vagy sem, de pont egy olyan időszakban találtunk egymásra, mikor az aktuális kapcsolatod elromlani látszik, mikor amúgy is sebezhető vagy. Nem vagyok szakértője ezeknek a véletleneknek, de azt már észrevettem, hogy amikor egy férfi párkapcsolatban él, de valami elromlik, megzuhan és rés esik a pajzson, szinte azonnal megjelenik egy megmentő, egy őrangyal, hirtelen mellettünk terem valaki. Talán megváltozik a kisugárzásunk, nem tudom.

Az én megmentőmre sem kellett sokáig várni,

rögtön egymásra hangolódtunk, villámló gyorsasággal indult el közöttünk egy megmagyarázhatatlan vibrálás. Csak kapkodtam a fejem. A dolog pikantériáját már csak az tudta fokozni, hogy nem is egy átlagos nőről volt szó, hanem egy rendkívül csinos és népszerű lányról, akiről senki sem feltételezte volna, hogy milyen mély érzésű ember, és én sem gondoltam, hogy ilyen könnyedén felfedem előtte lelkem titkait. Azt is hamar megtudtam, hogy ő is párkapcsolatban él.

Az idő haladtával egyre több és mély beszélgetést folytattunk és szinte észrevétlenül csúsztunk bele egy érzelmi spirálba, hirtelen magam sem tudtam ezekkel az érzésekkel mit kezdeni, egyszerre éreztem iránta testi és lelki vonzalmat, furcsa mód sokszor még ez utóbbi látszott győzedelmeskedni is.

Egy idő után tört rám a felismerés, hogy hiányzik,

a pillantása, a mosolya, az érintése. Nem csak én szenvedtem a külön töltött időtől, hanem ő is.

Végül nem bírtuk tovább és elcsattant az első csók, ami leírhatatlan volt, külsőleg talán csak aprócska szikrának tűnhetett, de bennünk egy ősrobbanás ment végbe, soha nem éreztem még ilyet.

Szinte félelmetes volt felismerni a helyzetet,

összetartozunk,

pedig mindketten erős, ugyanakkor magunknak való személyiségek vagyunk. Egyszerre tört fel bennem a mindent akarás és a kínzó bizonytalanság ellentéte, minden pillanatban vívtam a saját csatáimat. Folyamatosan tettem fel magamnak a kérdéseket: kell ez nekem? Pont egy ilyen nehéz időszakban?

Nehéz bevallani, és férfiként még nehezebb, hogy igen, itt van, megvan, megtaláltuk lelkünk hiányzó darabját, aki nélkül nem tudunk tovább élni.

Saját magamnak is meg kellett magyaráznom, hogy mi is ez, ami velem történik, hogy honnan törtek elő ilyen viharos gyorsasággal a mindent elsöprő érzelmek. Új volt nekem az érzés, ez a teljes összhang, rabja lettem, egyszerre volt ijesztő és felszabadító.

És hogy hogyan tovább?

Erre nem tudok válaszolni, nem is gondolok arra, mi lesz. Csak azt tudom, most úgy érzem, mintha kettőnk dolga egy oázis lenne a lelkünk tengerén, amit remélem, hogy mindenféle tájfun és cunami elkerüli.

József

(kezdőkép: unsplash)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük