You are currently viewing ,,Egy nyitott, könnyű, derűs, laza nő az sokkal vonzóbb, mint ennek az ellentettje” – interjú Soma Mamagésával

,,Egy nyitott, könnyű, derűs, laza nő az sokkal vonzóbb, mint ennek az ellentettje” – interjú Soma Mamagésával

Fantasztikus, vibráló nő, akivel a saját előadásaimon is szoktam példálózni.

Merthogy a ,,jónőség”, a boldogság, az nem kor és nem súlyfüggő.

Sokkal inkább más tényezőkből tevődik össze. De erről meséljen maga Soma Mamagésa, vagyis Spitzer Gyöngyi, akivel új könyve kapcsán beszélgettem.

Tomkó Bori Mit gondolsz, miért van ennyi egyedülálló nő?

Soma Mamagésa: Ez teljesen egyértelmű következménye annak, hogy a patriarchális időszak véget ért.

Kiléptünk abból az eddigi társadalmi szerepjátékból, színházból és elvárásból,

hogy ha 22-23-24 éves korodra nem vagy Lajosné, akkor

a család és a társadalom szégyene vagy.

Az előző generáció – az én anyám például, aki a bébibumm idején volt fiatal – még abban élt, hogy szűzen, húszas éveik elejéig minél gyorsabban és akár gondolkodás nélkül férjhez kell menni. Az egy szuperegós kor volt, amiből mostanra elbillentünk egy egós individualizáltba, ahol

már nem kell szégyellnie magát egy mai fiatal nőnek,

hogy ő nem feleség, illetve, hogy akár egyedül neveli a gyerekét. 

Ők már elindultak az önismereti úton, ezáltal megnőttek az igényeik, hogy én ki vagyok, mit akarok és nekem mi a jó. És ez bizonyos szempontból megbonyolította az életet. Mert egyből nagyobb lett a választási lehetőség, a megfelelni akarás pedig kevés kivételtől eltekintve kikerült a képből. És még valami. Az egóban nem jó megrekedni, és nem is az innen való létezés az emberi lét csúcsa, de meg kell tanulnunk használni.

TB: Milyen tanácsokat tudnál adni a nőknek?

Soma: Az önismeret a legfontosabb. Körülbelül 2500 nővel dolgoztam az elmúlt 10 évben, akik megnyíltak nekem. És a dobogós helyen a „van pasim-nincs pasim” probléma áll, illetve mostanában egyre többször a ki vagyok, mi a feladatom kérdése. Azt tapasztalom, hogy bármennyire közhelyesnek is tűnhet, de amíg valaki görcsösen, nagyon akarja, hogy megtalálja a párját, az nagyon blokkoló.

Ha eljut valaki oda, hogy még társ nélkül is jól tudja magát érezni,

tehát tudja élvezni a saját életét úgy is, hogy éppen nincs párkapcsolata,

azzal ad egy nagy esélyt annak, hogy bevonzza a társát.

A másik, hogy kell ehhez nyitottság is. Mindaddig tehát, amíg görcsös akarás van bennem, másrészt stressz a férfiakon, addig ezek mind nehezítik ezt. Ami a legtöbbet segít, az pedig a megnyílni az életörömre. Akár férfival, akár férfi nélkül megpróbálni élvezni azt, ami van, amiben vagyok, a saját életemet, a hétköznapok csodáit. Mert egy nyitott, könnyű, derűs, laza nő az sokkal vonzóbb, mint ennek az ellentettje.

Aztán pedig, ugye, a 21. század korzója az internet. Jó pár ismerősöm van, akik így találtak társat.

Minél kevesebb az emberben a negatív érzés és az illúzió, annál nagyobb az esélye, hogy a saját szűrője szemetét kitisztítva olyan férfit rakjon maga elé, akivel jó lehet.

TB: Azt is említed a könyvben, hogy ÚJ NŐ van születőben. Erről van szó?

Soma: Ez tulajdonképpen már az előző könyvem témája volt, a Félelem nélkül – Az új nő születése. De a mostani könyvben is van egy fejezetem a női szerepekről, illetve a férfi és a nő kommunikációjáról, ezért én állandóan visszatérek ahhoz a témához, hogy igen, ahhoz, hogy jelenleg jobban egyensúlyban legyünk, mindannyiunknak egyaránt el kell kezdenünk sokkal inkább komolyan venni, fejleszteni az említett jobb agyféltekei minőségeket. Itt van az érzelmekért felelős agyi terület -ugye a nőknél mindkét féltekében, a férfiakéban csak a jobban-, a kreativitás, intuíció, elfogadás-befogadás, egység-élmény, holisztikus gondolkodás, a transzcendentálishoz való kapcsolódás, a saját lelkemmel való kapcsolódás. De ezek közül most a kreativitást emelném ki. Ennek nagyon fontos a megélése, fejlesztése, mert

azt látom, hogy nagyon sok emberre

rá van égve a felnőtt szerep-jelmez.

És amíg nem tudunk kapcsolódni a belső, örök gyerekhez, aki kreatív, aki játszik, aki mer még teremteni, alkotni szabadon, addig nem fogunk sem harmonikusak, sem felnőttek lenni, sem az igazi célunkat nem érjük el.

TB: Szokott lenni rossz napod is? És akkor mit csinálsz?

Soma: Utoljára rossz napom úgy volt, hogy önmagamat zsigereltem és fárasztottam ki annyira, hogy az életkedv kiment belőlem hetekre. Ez öt éve volt. Tehát akkor volt utoljára rossz napom…

Akkor először lementem a Balaton-felvidéki házunkba, egyedül lenni. Ott még mélyebbre mentem.

Akkor azt éreztem, hogy jó Gyöngyike, akkor most veszünk egy nagy levegőt

és akkor kérdezd meg magad, hogy mire vágysz.

A válasz az volt, hogy messzire kell mennem, legalább egy hónapra. Thaiföldön szeretnék lenni, egy kis szigeten. Egy olyanon, ahol balra kel fel a nap és jobbra nyugszik és egész nap a vízen csillogó fényt nézem és magammal vagyok, visszatöltöm magam.

Amikor ez lejött, kiürítettem egy hónapom, vettem egy repülőjegyet és akkor azt mondtam, na hajrá!

Teljesen visszatöltődtem akkor és szerencsére azóta ilyen durva egyensúlytalanságom nem is volt. De ezt is meg kellett tapasztalnom.

Minden reggelt azzal kezdek, hogy öt tibeti jógagyakorlat, a végén akupresszúrás kínai gyakorlatok, meridián torna, aztán ashtanga jóga, és aztán kundalinivel fejezem be.

Mindennap legalább egy órát

magammal vagyok.

Ja, és mező mellett lakunk, van egy újfundlandi kutyám, akivel pluszban hetente 4-5-ször sétálunk, kocogunk, lazulok, földelek. Szóval, jól vagyok!

TB: Pár nap múlva mutatjátok be 11. új „könyvgyermeked”, A harmónia mint döntés címmel. Mi az üzenete ennek az írásodnak?

Soma: A cím némi ellentmondást tartalmaz, mert a döntés azért mindig jár egy belső feszültséggel. Valamire igent mondok és valamire nemet, mert minden döntés egyben igen és nem. És hogy lesz ebből mégis harmónia? Úgy, hogy én ezt hosszútávon értelmezem.

A saját lelki békém mellett dönteni, az egy elkötelezett önismereti munka, ami azt jelenti, hogy egyrészt folyamatos pucolása az önismereti vakfoltjaimnak, másrészt felismerni a saját „árnyék-énem”, amit lenyomok, lefojtok, amit szégyellek, ami miatt bűntudatom van.

No és az elengedhetetlen lélek kapcsolódás, ami nélkül nem is lehet senki sem önálló felnőtt ember, nemhogy harmonikus. 

TB: A könyv borítója is különleges. Elmondanád, mit ábrázol pontosan?

Soma: Alapvetően egy férfit és nőt látunk, egy fával. Az első asszociáció az emberben az Ádám-Éva, de én azt mondom, ennél menjünk messzebbre. Lehet az anima-animus vagy a yin-yang, ami azt jelenti, hogy az egész létünk feloszlik vagy yin vagy yang minőségre. Ez azt üzeni, hogy akár a fizikai, akár az érzelmi, akár a szellemi szinten minden vagy yin vagy yang, vagyis férfi vagy női minőségű. Jelenleg a világban egy olyan fordulóponthoz érkeztünk, ami egyfajta kiegyenlítődés, ahhoz, hogy újra egyensúly legyen akár globálisan és az egyén életében is. Át kell mindannyiunknak a yin-es, jobb agyféltekés minőség felé mennünk. Mindamellett a legfelemelőbb, ha túl tudunk lépni – legalább időnként – a dualitáson.

TB: Állandóan pörögsz, előadsz, műköteted az Új Egyensúly oldalad, könyvet írsz, koncertezel. Honnan van erre energiád?

Soma: Egyrészt az egyensúly az életem központi témája, nyilván nem véletlen, hogy a nagy munkám és kedvenc gyermekem, a most 2 éves Új Egyensúly oldal.

Levegő jegyként pedig állandóan pakolgatom a naptáram, méricskélek,

pakolok ide-oda félóránként.

De ugyanígy megvannak a szünnapok is, amikor nincs naptár, nincs telefon,

nincs idő és nincs kötelezettség.

Ahhoz, hogy nekem megmaradjon az egyensúlyom, emiatt nagyon szigorúan tudok nemet mondani. Mindig rámeditálok, hogy mi kell az egyensúlyomhoz. Jelenleg a spirituális könyvek helyett a szépirodalomra és a zenére vagyok kiéhezve, leállok egy időre a könyvírással. Most az kell a saját egyensúlyomhoz, hogy a művésznőnek adjak többet.

TB: Köszönöm a beszélgetést!

Tomkó Bori

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Ehhez a bejegyzéshez 4 hozzászólás található.

  1. Bodnár Csilla

    Helló!

    Abban a szerencsés – és tényleg így gondolom – helyzetben vagyok, hogy eljutottam arra a pontra, hogy párkapcsolat nélkül , jól, igazán jól éreztem magam. Ehhez kellett sok idő, kellett, hogy rájöjjek , hogy a korábbi kapcsolatok, nem csak a másik fél miatt nem sikerültek, és kellett , nagyon-nagyon kellett, hogy ne érezzek bűntudatot, és , hogy megbékéljek magammal.
    Sokáig azt hittem, hogy velem valami nagy-nagy baj van, hiszen nem éreztem magamban azt az igazi családalapítós nőt, aki nagyon vágyik gyerekre, de nem is gondoltam, hogy ezzel ellentétben óriási karriert futok be. Egész egyszerűen nem éreztem magamban az „anyát”- úgy gondolom, hogy erre is meg kell érni, – vagy talán születni.
    Sokszor megkaptam másoktól, hogy nekem nem rossz, hogy egyedül vagyok??? – mire én- Nem!- tök jó! Mondtam mindezt úgy , hogy már én sem éreztem szégyennek, hogy 28 évesen , tök egyedül egy albérletben , eltartom magam, nincs mellettem senki, és mégis jól érzem magam.
    Az egyedül létben sosem a magányt láttam. De erre is csak akkor jöttem rá igazán, amikor néha-néha megtapasztaltam a „magányt”. Számomra ez valamilyen , szavakkal jól ki sem fejezhető üresség. Éreztem, és tudtam hogy ebből kovácsolnom kell valamit, amit felhasználok, hogy jobban legyek.
    Sikerült. Amikor végre büszkén és könnyeden kimondtam, hogy így milyen jól vagyok, betért az életembe az az ember, egy olyan ember, akire mindig is vágytam. És nagyon nem a külsőről beszélek 🙂
    Amikor valaki úgy ért meg, amire vágyok.. persze ez most nagy nagy vetítésnek tűnik, és nem arról van szó , hogy 15 – ször elmondom, hogy mi kell a boltból és nem jegyzi meg… – mert nem jegyzi meg. Sörhasa van és akkorákat horkol, hogy csodálom, hogy alszik az ország, amikor én nem tudok mellette.
    Arról van szó egész egyszerűen, hogy mint ember, mint férfi, mint lelki társ, mint barát, megadja azt amire szükségem van.
    Azt gondolom, manapság , még mindig nagy erő kell ahhoz, hogy egy nő merjen egyedül lenni, és hogy ne élete nagy bukásának élje meg , hogy nincs kapcsolata. Sokaknak fel kell ezt még ismerni. Férfinak és nőnek egyaránt.
    Üdv.

  2. Kedves Komlódi Gabriella! Mindenki eldöntheti azt, hogy miért szégyelli magát, de amit leírtam, azt úgy is gondolom: már nem kell szégyellnie magát egy mai fiatal nőnek,
    hogy ő nem feleség, illetve, hogy akár egyedül neveli a gyerekét.

    Másrészt: honnan tudod, hogy milyen poklokból jöttem ki, mi mindenen mentem keresztül, mennyi fájdalmat, sérülést gyógyítottam meg magamból/ban. (Erről szól többek között az Öngyógyító könyvem, pontosabban ez ihlette, ennek köszönhettem, hogy ennyi öngyógyító módszert megismertem). Ha ez nem lett volna, nem tudnék ennyi nőtársamnak hitelesen és hatékonyan segíteni. http://www.somamamagesa.hu/eletrajz Kívánok Neked minden jót, sok-sok erőt, öngyógyító képességeidbe vetett hited növekedését! Soma

    1. Komlódi Gabriella

      Kedves Soma!
      Köszönöm a választ, amit nem is reméltem, hogy lesz egy kritikus hozzászólás esetében. ..szóval én azóta sem néztem be ide, de most megtörtént.
      Amit eddig írtam, még mindig áll, nem gondolom másként. Számomra az a hiteles, ha valaki arról ad tanácsot, amit megtapasztalt már, ezért az egyedülálló anyuka kérdéskörét el is engedhetjük.

      Abban igazad van, hogy nem ismerem a démonaidat, amikkel meg kellet küzdened. Nem is ezt írtam, hanem azt, hogy a megoldási javaslataid a félelmek, poklok leküzdésére ebben a cikkben felszínesek és igen szűk réteg számára használhatók.
      Jó szándékú kritikának szántam a magazin felé, mert a könyveladást ennél szélesebb körnek is lehetne promotálni mindössze azzal, ha az olvasók találnak kapcsokat a téma és a saját életük között…de ez meg az én szakmám 🙂

      Köszönöm a jókívánságokat is. Az öngyógyítás mindenkinél mást jelent. A hit meg vagy van, vagy nincs. Talán ezért nem is mennyiségben mérjük…

      Sok sikert kívánok a gondolati különbözőségeink ellenére is.

      Üdvözlettel:
      Gabriella

  3. Komlódi Gabriella

    Jajjjj! Boldogságkeresőként vagyok jelen, azaz törekszem az illúzió nélküli harmóniára DE óriási ellentmondásokat vélek felfedezni a cikk üzene és aközött, amit Soma magáról, a megoldásairól ír.
    Azt, hogy nem kell szégyellenie magát egy nőnek egyedülálló anyaként, akkor írnám le ilyen bátran, ha ezt meg is tapasztalnám. 3 év ilyen időszak után elmondhatom, hogy nyilvánosan nem szégyenítenek meg ugyan, de ha társaságba mégy a párok nőtagjainak jórésze féltékeny lesz, a pasik meg titokban ajánlatot tesznek. Nem tartozhatsz közéjük, mert vagy a félelmeik vagy a vágyaik (de persze az is félve, titokban) tárgya vagy. Ennyit erről a részről.
    A derűs, laza nő tényleg vonzóbb. Jobb napokon vagy felszínes kapcsolatokban bármikor megy 🙂
    A megoldásom ennek fenntartására sajnos nem az „1 hónap kiveszem magam a forgalomból” élethelyzet megteremtése. Gyerekek mellett ez ugye érthető, ha nem a pénzre fókuszálunk csak. Erre szoktam mondani, hogy a Liget (Szegeden) az én El Caminom.
    A sok énidő engem is feltölt(ene), de nincs sok. Talán mert a többséghez tartozva dolgozom, épp kreatív a szakmám, tehát kiélem a gyermeki énem, és háztartást vezetek meg ugye a gyerekek. Nem szeretek velük takarózni, de vannak és így értük teszem a legtöbb dolgot, mert az ösztöneim ezt diktálják. Nem egy pasi és nem a társadalom miatt szeretném boldog felnőttre nevelni őket.
    Azt hiszem, pont illúziókra nincs időm.
    Azt gondolom, hogy Soma mátrixa nem jellemző sokunkra. Olyan életvezetési tanácsokat kellene adni, amelyekben már otthonosan mozgunk. Szóval ha thaiföldi utazás vagy gasztroélményem van, akkor azt írom meg és nem feltöltődésként ajánlom, egy önmagunkhoz közelítő utvanalként…mert tanácsokat az adhat, aki lekövethető, példamutató.
    Ha meg mindez imidzsépítés, akkor visszatetsző.
    Nekem személy szerint egy ilyen könyv promótálása a használhatóság érzetét kellene, hogy keltse, de a cikk egy felszínes, igazán nagy problémáktól(persze ez jó, és ne is legyen) mentes nő szavait küldi felém…szóval hiteltelen a témában.
    Köszönöm azért 🙂

Vélemény, hozzászólás?