,,Ez a könyv új megvilágításba helyezi a traumát.” – Interjú Sárvári Töttős Györgyivel, a Szuperhős szakszerviz írójával

Vannak emberek, akiket azonnal mindenki megszeret.

Valahogy olyan szeretni való a kisugárzásuk, a beszédük, a mozgásuk, az életben való közlekedésük.

Ehhez hozzáadódik, hogy az arcuk is mintha eleve mosolyra lenne gyúrva. A hangjuk pedig simogatásra és nevetésre kitalálva. Pedig biztosan tudnak ők is sírni és szomorkodni, csak bármilyen fájdalommal találkoznak az életben, abból mindig valami jó dolgot akarnak kihozni.

A balesetire került gyerekek ijesztő és megrendítő történeteiből például

egy olyan segítő mesekönyvet, mely segít leküzdeni a gyerekek és a szüleik félelmét,

az orvosok és az ápolók pedig hálásan adogatják kézről-kézre.

Ilyen könyv a Szuperhős szakszerviz.

 

Sárvári Töttős Györgyi három fiút nevel, és három izgő-mozgó szuperhős anyukájaként bizony ő is ijedt már meg attól, hogy balesetet szenved valamelyikük.

Ráadásul heteket töltött a traumatológián, ahol

testközelből élhette át, min mennek át olyankor a családok,

amikor a gyermekük a kórházba kerül egy sérüléssel.

Pszichológus végzettsége is nyilván segített abban, hogy ez a mesekönyv annyira sok családnak segített már a testi és lelki gyógyulásban. De a legfőbb ok talán mégiscsak az, amiért ennyire szép és hasznos könyvet tudott adni a kórházi olvasóknak, hogy ő maga is pont olyan kedves koboldtündér, mint amilyen kedvenc szereplője a kötetből, Neón.

 

Petra: Mi volt  a legnehezebb a történetek megalkotásakor: a kórházi terepmunka vagy az azonosulás a balesettől megriadt gyerekekkel és szülőkkel?

Györgyi: A terepmunka idején épp nyolc hónapos terhes voltam a harmadik fiammal.  A ,,nagyok” akkor kettő és négy évesek voltak.

Lelkesen meséltem az osztályon, hogy ma kaptunk a nagyitól egy trambulint.

,,Pszt! Ezt itt ne is mondd!

Rengeteg trambulinos balesetesünk volt már!”

És igen, a gyerektraumatológus szemszögéből nézve, egészen máshogy néz ki a világ. Egy motoros tinédzser, egy lovagló kislány, néhány erdei biciklis… Mi, szülők büszkén mutogatjuk a gyerek extrém sport, vagy bármilyen aktivitásának a videóját, ezeknek a hihetetlen szakembereknek a hivatása pedig a szerencsétlenül járt gyerekek megmentése, gyógyítása.

Visszatérve a trambulinhoz, maradt és szeretjük, de a használatának a szabályait nagyon komolyan vesszük. A kérdésedre válaszolva, a történet megírásakor erősen interferált a fejemben az anya és a krízis pszichológus.

Ez előbbi évek óta elsírja magát a sokadjára látott mese végén, 

az utóbbi meg tudja, hogy bajban egy másik üzemmód segít,

és annak bár része az együttérzés, messze többet kell, hogy adjon a krízisben levőnek. Meseíróként ez a két belső hang jobban megfért egymással. Az írás engem is old.

Petra: Hogyan lehet otthonosabbá tenni a kórház tereit egy rémült gyerek számára lelkileg és fizikailag?

Györgyi: Érdemes megnézni akár a Péterfy Kórház Gyerektraumatológiai osztályát! Példaértékű. Rengeteg játék, a falon felfestett társasjátékok, színes falak, mesefigurák mindenütt. És mosoly az arcokon. A Szuperhős Szakszervíz nem a fantázia szüleménye! Dr. Kassai Tamás osztálya tényleg így működik.

A szülő bent aludhat a gyerekkel, a gyógyítás során partnerséget várnak el tőle és akként is kezelik. Az osztály pszichológusa, Gorove Erzsébet pedig olyan, mint Neón, a könyv koboldtündére. Nem véletlen a hasonlóság, Dixi – ahogy az osztályon mindenki hívja őt – csodálatos, elhivatott és magas szakmai szinten dolgozó gyógyító. Ő volt a szakmai lektorom. Nem tudok elég hálás lenni érte!

Petra: Honnan jött a színes karakterek ötlete és beszédes, kifejező nevük? 

Györgyi:

A gyerekek mind valódiak! Azaz ezek a tipikus ,,karakterei” az osztálynak.

A kutya fogát megmosó kislány is valóban megjárta a kórházat.

Neón, aki a kórházi neon világításról kapta a nevét, egy profi pszichológus és egy sérült gyógyító egyszemélyben. Novi nővér életem egyik legmeghatározóbb embere volt amúgy, hisz amikor gyerekként a bonyhádi kórház szolgálati lakásában éltünk az orvos anyukám munkájának köszönhetően, ő volt a dadusunk az öcsémmel. Elhivatott, csupaizom, szikár, vékony és nagyhangú nő volt, akinek jó volt a társaságában lenni. Imádták a betegek. Harsány volt, jó humorú és elhivatott.

A könyv Novi nővére jóval szelídebb, halkszavúbb, de szerettem volna egy igazi nővér nevének mesehőssé avatásával is tisztelegni az ápolónők előtt,

akik a szememben egytől-egyig hősök.

Ezt Dr. Kassai Tamás is így gondolta, mert már az első találkozásunkkor elmondta, az osztályos munka nagy része a nővérkék vállán van. Míg ő akár tíz műtétet is elvégez egy sűrű napon, ezek a fantasztikus kollégái vannak folyamatos kapcsolatban a szülőkkel, gyerekekkel.

A szuperhős nomenklatura, a Bátrak, Gongok, Őrzők, Kristályok, Védők nevei három végtelen energiájú kisfiú anyukájaként pedig adta magát. A végső formába öntésük pedig Vereckei Andrea segítségével történt, aki a Kolibri Kiadó szerkesztője, és akivel nagyon szeretek együtt dolgozni. Rengeteget tanulok tőle.

Petra: Melyik a kedvenc szereplőd?

Györgyi: Egyértelműen Neón, a 406-os kórterem koboldtündére. A már említett motoros fiú, aki a terepmunka idején az osztályon volt, nagyon megérintett. Az életét igen, de az egyik lábát nem tudták megmenteni.

Vannak olyan traumák, amik után már nem lesz, nem lehet ugyanolyan az életünk.

Egy ilyen baleset is ide tartozik.

Neón hasonlóan az egyik szárnyát vesztette el egy balesetben, azért fel kellett adnia addigi életformáját. A lénye azt üzeni, ha nem is ugyanúgy, de nagyon is tartalmasan lehet folytatni.

Ő a gyógyítást választotta, és vallja, nem cserélne senkivel. Aki megismeri Neónt, biztos vagyok benne, hogy ezt el is hiszi neki. Ezért is vagyok nagyon hálás Lukovicki Rékának, akit robotlány néven ismert az internet népe, hogy ő a könyv ajánlója a borítón.

,,Ez a könyv új megvilágításba helyezi a traumát.” Ezzel a mondattal ajánlja a könyvet, és ezt a mondatot tőle nagyon nagy szakmai sikernek könyvelem el.

Réka, aki az egyik lábát vesztette el egy balesetben, ma sokak példaképe.

Mi egy konferencián találkoztunk egyszer. Akkor még nem tudtam, hogy ilyen kapcsolat lesz közte és a könyv között. Ez külön nagy öröm számomra.

Petra: Melyik a gyerekeid kedvenc szereplője?

Györgyi: Mázli, a Kristály kislány kutyája, aki nem akarta, hogy megmossák a fogát.

Petra: Mit szeretsz az illusztrációkban?

Györgyi: Szalma Edit nem csupán illusztrál, újraalkotja a történetet. A színei, a szereplők arckifejezései magával ragadóak. Én például annyira szeretem a rajzait, hogy sokszor őt, Szalma Editet keressük a könyvesboltban, bármi is legyen, amit illusztrált. A három nyúl messze a kedvencünk a srácokkal.

Petra: Miért pont segítő-gyógyító mesekönyveket írsz? Köze lehet ahhoz, hogy anyukád szintén gyógyító, egy orvos, akinek ezt a mesekönyvet is ajánlottad?

Györgyi: Magyart és pszichológiát végeztem, nagyon sokféle módszerrel, iskolával találkoztam, és sok nagyon megfogott, de egyiket sem éreztem igazán magaménak. Ez a vonal pedig megtalált. A segítő mesekönyvek az én világom.

A Szuperhős Szakszerviz esetében két évvel ezelőtt Győri Ildikó volt az ötletadó.

Most épp egy képeskönyv sorozaton dolgozom, ami pedig egy affektív apnoes kisfiú anyukájának az ötlete. Ő keresett meg, hogy lenne-e kedvem a kisfiának mesét írni. Nagyon megérintett a velük való találkozás. Hogyan lehetne segíteni egy ilyen kihívásokkal élő kisfiúnak és a családjának? Anyukám gyógyító hivatása pedig valami olyan, amitől nem tudom, akarom függetleníteni magam. Kibogozhatatlan ügy ez, és minden mindennel összefügg talán.

Petra: Máshogy írsz, amikor az ovis-kisiskolás korosztályt szólítod meg, mint amikor a kamaszokat? Mi a legfontosabb elv, amit követsz ilyenkor?

Györgyi: Nagyon élvezem azt a fejlődést, amit a meseíróként járok. Nem vagyok grafomán, megvagyok néha hónapokig is írás nélkül. Sőt, hivatásszerűen nem is tudnám az írást ,,csinálni”, ez is bebizonyosodott számomra. A blogomon is csak néha jelentkezem be. Csak, ha van valami, amit el szeretnék mondani, amúgy nem.

Ha írhatok, az olyan nekem, mint egy nyaralás, utazás, olyan, mintha egy kis titkos kincsekkel teli barlangba nyernék bebocsátást.

Azt is tudom már, hogy csak arról tudok írni, ami nagyon erős érzelmeket ébreszt bennem. Tehát az, hogy ez ovisoknak vagy kamaszoknak szól, csak azután dől el, hogy rádobban-e a szívem. A kamaszoknak szóló történetem még nem bújt könybőrbe, és vagy komoly átírás vár rá, vagy csak türelmesnek kell lennem, vagy elfogadnom, ez a történet marad a neten.

Petra: Három fiút nevelsz, tehát gyakorló anyukaként Neked is lehet tapasztalatod kisebb-nagyobb balesetek terén. Téged melyik baleset riasztott meg a legjobban a családodban, és mi segített legyőzni a félelmed?

Györgyi:

Amikor a fiam Szekszárd forgalom elől elzárt sétáló utcájában, városközpontjában – máig alig értem, hogyan – egy amúgy engedéllyel behajtó autó alá került háromévesen, az nagyon nehéz volt.

Egy pillanat alatt történt és a semmiből jött.

Nem is ott és akkor volt nehéz.

Szerencsére csak fellökte őt az amúgy nagyon lassan jövő postás autó, aki szabályosan hajtott be amúgy, és aminek a sofőrje azonnal mentőt, rendőrt hívott és talán mindenkinél jobban megijedt. Apuka volt ő is. Amikor az autó alól kihúztam a fiam, láttam, hogy nincs baj.

A mentők azonban öt percen belül megjöttek és megvizsgálták őt. A mentő orvosát Dr. Merész Mártonnak hívták.

Elfelejthetetlen név ez nekem. Nem csak azért mert, egy kritikus pillanatban ő jött, hanem mert ahogyan kezelte ő és a teljes csapata a helyzetet, az példaértékű.

A két fiamat beültették a mentőautóba, mindent megmutattak nekik, amit lehetett kipróbálhattak. Ugyanígy jártak el a rendőrök is, akik még a kék lámpát is engedték bekapcsolni a srácoknak.

Én hetekig küzdöttem a ,,mi lett volna, ha” rémmel, ellenben ők a mai napig bátran és jó élménnyel mesélik, mi is történt akkor. És ez a lényeg, hogy a fiúkat nem érte lelki trauma sem.

Ez Merész doktor érdeme. Mesehős név, ugye?

Petra: Mik a visszajelzések a történetekkel kapcsolatban az orvosoktól és az olvasóktól? Használják a kórházak baleseti osztályán?

Györgyi: Dr. Kassai Tamástól tudom, hogy a mesekönyv első este, mikor megérkezett az osztályra, éjfélig közkézen forgott. Volt szülő, aki azt mondta, te jó ég, hiszen ez én vagyok! Volt, akit nem fogott meg, és volt, aki le sem tudta rakni.

Különbözőek vagyunk: mások az olvasási szokásaink, másként kérünk segítséget, eltérő mértékben vagyunk nyitottak az újdonságra, és még ezerféleképpen különbözünk.

Ha bárki van, akinek segít ez a könyv, akkor

van helye a világban.

Azonban, mivel minden negyedik gyerek megjárja a traumatológiát, hiszem, hogy sokaknak fog segíteni.

Finy Petra

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.