Mert az élet tényleg egy kavalkád? – interjú Papp Ádámmal

Manapság sokkal nagyobb hangsúlyt kap a lélek és önmagunk felfedezése, megismerése.  Nagyon sok ismert pszichológus, író és költő tesz azért, hogy tudatosan vagy tudattalan, könnyebbséget, lelki megnyugvást hozzon az olvasóknak, nekünk rajongóknak.

Szerintem bátran kijelenthetem, hogy rajongásig képes szeretni lelkünk mások gondolatait. Eggyé válunk vele, magunkra ismerünk. Úgy érezzük, mintha egyszerűen csak más írná meg azt, amit valójában érzünk.

Papp Ádám a XXI. század egyik méltán kiemelkedő írója – költője, aki lelkét versszakokba önti, és gondolatait sorokba gyűjti. Egy rövid beszélgetés során bebizonyította, hogy az angyalok, vagy hogy ne legyek ennyire szentimentális, léleksegítők, olykor szakállat is növesztenek, és Hobot is hallgatnak, elsősorban önmaguk teljességéért.

A versekkel kötött egy életre szóló szerződést, vagy talán frissítette a már életekkel ezelőtt megkötött esküjét, miszerint szívét, lelkét, gondolatainak sokaságát adja másoknak és ezáltal fenntartja a verselés valódiságát.

Musa Dóri: Verseid nagyon mély érzésűek, intenzívek, erőt sugároznak. Mikor kezdődött a verseléshez fűződő szoros viszonyod?

Papp Ádám: Ezt a viszonyt vagy szerelmet 1999-re tolnám vissza. Elég hamar jött a fordulópont. Ehhez annyi kellett, hogy általános iskolás koromban, amikor kis elsős voltam, hirdetett az akkori suli egy vers és prózamondó versenyt, amire hirtelen felindulásból jelentkeztem. Először prózával akartam indulni, aztán előkerült a József Attila Összes, abból pedig a „Tiszta Szívvel” című, egyébként fenomenális alkotás. Kiálltam, elszavaltam, ahogy kell, vagy kellene és megnyertem a versenyt.

MD: Emlékszel még, hogy minek a hatására kezdtél el írni?

PÁ: 2003 nyarán az egyik nap egy kicsit unatkoztam a nagyszüleimnél töltött ráckevei nyaralás alatt, és pont volt ott lent náluk egy nagy spirálfüzet. A kis Ádi pedig elkezdett írni valami versfélét… na így kezdtem én.

MD: Beavatsz minket abba, hogy is néz ki nálad az írás, mint folyamat?

PÁ: Teljesen mindegy hol, milyen helyzetben eszembe jut egy mondat, amiből kiindulva pár perc alatt megszületik egy versem, vagy a versem 90%-a.

MD: Melyik a kedvenc verses köteted?

PÁ: Az Ady Endre Összes.

MD: Melyik a kedvenc versed? Idéznéd belőle a kedvenc sorodat?

PÁ: Kettő van, ha nem baj meg is osztanám a másikat is, ami inkább egy dalszöveg részlet, de életem ezen szakaszában ez most a legkiemelkedőbb.

Ady Endre: A föltámadás Szomorúsága

„Itt tó van a Tátra ölén,
Csillogó, tiszta, vad.
Keresem benne a századokat
Az életemet
A sírtáró dalokat.

Keresem magam közelségét
a szállaló időt
s a tükröt, a varázsosat
a megismertetőt.”

Földes László HOBO: Bolondok hajója

„A sikernek ára van, nem titka
Bohócnak nem jár Aranykalitka.
Ne szidd a sznobokat,
hisz belőlük élsz
az írástudóktól meg jobb ha félsz

Senki ne áldozza magát érted,
ne lásd az Urat, jobb, ha csak érzed.
Ne hagyd, hogy más élje az életetedet,
se szülőd, se testvéred, se szerelmesed.”

MD: A te alkotásaid közül van külön kedvenced?

PÁ: Minden alkotásom szeretem, hiszen belőlem van, de most dolgozom a harmadik kötetemen, amely a Blues az Úton címet viseli. Abban vannak azok a versek, amelyek az előzőeknél is jobban a szívemhez közel vannak, talán pont azért, mert érzem, hogy ezzel a harmadik kötettel nem csak lezáródik valami, hiszen a blues sosem marad abba, de jön valami új, valami még blues-osabb talán. De azt is tudom, hogy ezek a versek olyanok nekem, mint másnak (ahogy nekem is) a tetoválás, hogy egy életre jól láthatóan magam számára velem marad.

MD: Téged is úgy kell elképzelni, mint a filmekben megbúvó írókat, akik mindig egy könyvvel és jegyzetfüzettel a táskájukban mászkálnak, hogy amikor ihletet kapnak, azonnal papírra tudják vetni?

PÁ: Ezt régen is és most is úgy gondolom, hogy én az vagyok, aki egy kocsmában hátul egy asztalnál ül és megissza a korsó sörét, akihez odajöhetsz beszélgetni és nevetni ha kedved tartja. Vannak füzeteim itthon, nem hordok magammal semmi ilyesmit, mert ami nagyon fontos, azt úgy is megjegyzem, de bőven elég csak az az egy szó, mondat, vagy sor és tuti nem felejtem el.

MD: Hogy látod a mai költészetet?

PÁ: Mint bármi más művészeti ágat. Mindenki hirtelen akar naggyá válni. Én 17 éve írok és az utóbbi 10 évben csak azt látom, hogy olyan emberek tartják magukat akár zenésznek, színésznek vagy írónak, akiket a családon kívül senki nem is ismer.

Engem a közösségi médiában és a könyveim eladásai alapján persze sokan olvasnak, bár én sosem tartottam magam költőnek, én csak írok, ahogy szoktam mondani. Versíró-féle vagyok, vagy csak egy olyan manus, aki az írásaival szeret adni valamit az emberek szürkébb, vagy épp színes hétköznapjaiba. Én nem szoktam beadni semmiféle pályázatra semmit, én megelégszem ennyivel.

MD: A kezdetekben féltél vállalni a tehetséged? Féltél vállalni a gondolataidat?

PÁ: Nem igazán emlékszem, hogy féltem volna valaha is ilyesmitől.

MD: Mi számodra a legjobb inspiráció?

: Figyelem, közhely várható: az élet, a pillanatok, a szerelem, a zene, a csend, tehát minden.

MD: Ha azt mondom ez a te életfeladatod, mit érzel?

PÁ: Sokszor ez be is igazolódik.

MD: Az biztos, hogy mások lelkét gyógyítod szavaiddal, de önmagadra is ilyen hatással vagy?

PÁ: Könnyűvé válok, jó érzéssel tölt el. Szeretem ezt.

MD: Dolgoztál már fel traumát verseléssel?

PÁ: Igen, amikor egy jó barátom meghalt, illetve egy régi-régi szakítást is így dolgoztam fel.

MD: Tervezel a közeljövőben új kötetet kiadni?

PÁ: Természetesen. Rengeteg ötletem van, ebből 2 kötet biztos, az egyik lesz a Blues az Úton, a másik pedig a Vörös Lepel címet viselő erotikus kötet, de nem rég kezdtem el dolgozni egy jó kis blues-storyn. A dalszövegek nagyrészt megvannak, már csak zenekar kell és örülnék, ha album is lenne belőle.

MD: Ha újra kezdhetnéd, mindent úgyanígy csinálnál?

PÁ: Naná!

MD: Hogyan bátorítanád az olvasókat, akik félnek elindulni ezen az úton?

PÁ: Az életben annyian halogatnak dolgokat, annyian félnek, nem? Miért pont te lennél a sokadik?

MD: És milyen igaz! Köszönöm az interjút Ádám!

” Tudod én úgy vagyok, ha méreggel tölti meg a szívem is a mocsok, és ha meggyűlölnek az Angyalok én akkor is – egekre nevetve – amit és akit szeretek, ahhoz egy életen át hű vagyok. ” (Papp Ádám)

Musa Dóri

(Minden fotó Papp Ádám sajátja,  csak a vele kapcsolatos írások esetén , forrásmegjelöléssel használhatók fel.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük