Neked van időd olvasni?! Interjú Szabados Ágnessel

Szabados Ágit sokan ismerhetik, de leginkább az egyik oldaláról, ami a híradós-riporter.

Viszont kevesen (de most már talán egyre többen) tudják, hogy két évvel ezelőtt megálmodta és megvalósította a Nincs időm olvasni kihívást.

Minket pedig az Ökumenikus Segélyszervezetnél végzett önkéntes munka hozott össze.

Szóval Ági meglehetősen színes egyéniség, akinek az elmúlt hetekben jelent meg első könyve is. Ennek apropóján faggattam őt ki egy jó kis beszélgetés keretében.

 

TB: Te mikor tanultál meg olvasni?

SZÁ: Erről nincs fix emlékem érdekes módon, de tudom, hogy kisgyerekként is imádtam olvasni!

Rengeteg mesekönyvünk volt otthon, az összes Walt Disney megvolt (sőt azóta is otthon, Kiskunhalason a padláson bedobozolva várja az én leendő gyermekeimet) és kezdetben nagymamám és szüleim, később én olvasgattam őket.

 

TB: És mi volt az első könyv, amire emlékszel?

SZÁ: Valószínűleg már kisiskolás lehettem, amikor Erich Kästner: A két Lotti című gyerekregényébe beleszerettem és számtalanszor elolvastam.

Valószínűleg azért is vonzott, mert nekem is iker öcséim vannak, bár ők persze mindig is tudtak egymásról és szerencsére nem keveredtek el egymástól máig sem. Nemrégiben szereztem meg, régóta tervezem újraolvasni, most, hogy emlékeztettél, fel is veszem a decemberi listámra.

 

TB: Csak magyarul olvasol, vagy esetleg más nyelven is?

SZÁ: Próbálkoztam éppen a nyelvtanulás miatt angol regényekkel is, de sajnos sosem élveztem annyira, mint magyarul olvasni. Sosem voltam annyira türelmes magamhoz, hogy ne feszélyezzen az, hogy nem értek minden egyes szót.

A nyelvi akadályok mindig utamban álltak és én mindig szeretek igazán elmerülni egy szövegben, amire csak magyarul vagyok igazán képes. Ezt őszintén sajnálom, és nagy vágyam is, hogy ilyen módon fejlesszem az angolom, de eddig igazán sosem sikerült. Ettől függetlenül mindig, mindenkinek azt ajánlom, ha nyelvet tanul, hogy olvasson eredeti nyelven regényeket, mert ennél tényleg nincs jobb mód a nyelvtanulásra. Kedvenc angoltanárom példája jut eszembe, aki úgy tanult meg folyékonyan beszélni, hogy napi egy regényt elolvasott angolul. Tényleg működik! Az olvasás tényleg mindenre jó!

 

TB: A NIOK kihívásnak mindig van egy havi témája. Ezt te találod ki? Ha igen, honnan jön a téma?

SZÁ: Természetesen mindig én. Ugyan most már néhány hónapja van egy kis kreatív csapatom, akik nagyon sokat segítenek a rendezvényeim szervezésében is, így végre nem vagyok teljesen egyedül ezzel a rengeteg dologgal. Az ő véleményüket is mindig kikérem.

Ha van ötletük, megfogadom, de alapvetően magamra hallgatok leginkább ez ügyben. Bármilyen hétköznapi szituációban is előfordul velem, hogy kipattan az agyamból egy téma. Ezeket felírom, és a hónap vége felé kitalálom, melyik lenne a legalkalmasabb a következő hónapra. Olyat választok, amit én is szívesen teljesítek, így tud hiteles lenni, és természetesen én is csinálom a kihívást. Másképp nem működne!

Már a 24. témánál tartunk, hiszen a 2. évét fejezzük be a kihívásnak, de még rengeteg ötletem van!

 

TB: A havi közös könyv mit jelent pontosan?

SZÁ: Áprilisban döntöttem úgy, hogy a Nincs időm olvasni kihíváson belül elindítom a könyvklubot, amely lényege az, hogy olvassunk közösen, majd beszéljük meg együtt az olvasmányélményeinket. 

Minden hónap első napján ezért a téma mellé egy a témába illő konkrét könyvet is ajánlok, így akinek van kedve, bekapcsolódhat a kihívásnak ezen ágába is.

Ezt a könyvet pedig – hogy ténylegesen könyvklub-hangulata legyen – kihasználva az online tér nyújtotta lehetőségeket, a Nincs időm olvasni kihívás Facebook-csoportjában, élő videóban kibeszéljük.

Azaz, én egy előre megbeszélt időpontban bejelentkezem élőben, és akik olvasták, kommentelhetnek, elmesélhetik élményeiket.

Már a hatodik ilyenen vagyunk túl, és több ezres megtekintése van a videóknak, volt olyan könyv, ami alá 500 komment érkezett, szóval a számokból és visszajelzésekből ítélve szeretik, így decemberben is csináljuk.

Ez még inkább összehozza a közösséget, és

óriási élmény nekem is így beszélgetni a tagokkal.

Ráadásul zseniális olvasmányokat tárgyaltunk ki. Ez biztosan folytatódik 2019-ben is, ahogy a kihívás is!

 

TB: A nemrég megjelent Van időm olvasni – Olvasónaplóban számos érdekes dolog van, de nekem mégis olyannak tűnik, mint egy titkos napló. Ami pont ugyanúgy funkcionál, mint egy személyes napló, csak itt minden az  olvasásról, a könyvekről szól. Volt ilyen célod vele, vagy teljesen más a küldetése?

SZÁ: Nagyon tetszik ez a megfogalmazás!

Szerintem egy könyvről leírni a saját kis élményeid, véleményed lehet nyilvánosan csinálni, ahogy sok könyves blogger, köztük én is teszem ezt a blogomon, de lehet sokkal személyesebb gondolatokat is írni egy könyvről, amelyek inkább neked szólnak egy későbbi önmagadhoz.

Ilyen olvasata is lehet a naplónak.

Ilyen célom is volt, és hogy

a könyvmolyoknak adjak egy olyan kincset, ami eddig még nem volt itthon

és sok olvasónak valódi ajándék.

De az olvasásnépszerűsítés is célja (mint jóformán minden lépésemnek 2 éve), hiszen a naplóban nemcsak adatlapok kaptak helyet, ahol a szempontjaim szerint értékelheted a könyvedet, hanem számos olvasásra motiváló idézet olyan íróktól és ismert emberektől, mint Bödőcs Tibor, Vecsei H. Miklós, Gárdos Péter, Náray Tamás vagy Péterfy-Novák Éva.

De a naplóba került személyes olvasásmérővel is inspirálhatod magad a mindennapos olvasásra, kihívásokat teljesíthetsz, könyves bakancslistákat végezhetsz ki, szóval kreatív-játékos-inspiráló – legalábbis ez volt a célunk vele.

 

TB: Irodalomterapeuta is vagy, és önismereti csoportokat is vezetsz. Hogy kell elképzelni egy ilyen foglalkozást?

SZÁ: Mindig is úgy tartottam, hogy egy jó könyv/jó irodalmi szöveg olyan, mint egy jó pszichológus. 

Mivel hiszem, nincsenek véletlenek, a tavalyi évben megismerkedtem az irodalomterápiával, amely módszer alapja nagyon egyszerűen épp az, hogy a szövegeket az önismeret, a személyiségfejlesztés szolgálatába állítjuk.

Beleszerettem, ezért kitanultam, elmélyültem benne, és mivel teljesen szerelmes lettem a módszerbe és a csoportvezetésbe, ezért el is indítottam novemberben az első csoportjaimat.

Mindig egy irodalmi műből indulunk ki az adott alkalmon, de sosem arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért írta a szerző, amit, hanem sokkal inkább az, hogy milyen érzéseket ébresztett bennünk, hol vagyunk mi a szövegben. Nagyon izgalmas.

 

TB: Már csak az a kérdés merült fel bennem, hogy hogy van mindezekre időd? Tv, riporterkedés, önkénteskedés, NIOK, könyvírás, irodalomterápia, stb. – van valami, amit kihagytam?

SZÁ: Így felsorolva tényleg soknak tűnik, bár az igazsághoz hozzá tartozik, ha őszintén kérdezed, hogy plusz még blogolás, sport, barátok, család…

Megoldom! Mindig azt érzem, majd pihenek, ha kimerülök, de egyelőre 120 százalékon pörgök, és nem fáradok.

Valószínűleg az lehet a titok, hogy szeretem, amit csinálok. Az olvasás és annak népszerűsítése, a csoport, a blogolás, és az irodalomterápia is feltölt, és sosem fáraszt el. Így könnyű!

Szerencsés vagyok, hogy a hivatásom, a híradózás mellett

egy olyan hobbit találtam, ami valódi szenvedély!

 

Én is nagyon szeretek olvasni és igyekszem minden időt kihasználni: ha tömegközlekedek, orvosnál várakozom vagy este, elalvás előtt a telefon helyett inkább pár oldal egy jó könyvből…

Mivel otthon már hegyekben állnak nálam a könyvek és mindig érkeznek újabbak és újabbak, azt hiszem, itt az ideje, hogy én is elkezdjem kitöltögetni a saját Olvasónaplómat… (Aztán jöhet majd egy olvasósarok kialakítása, ha egyszer sok időm lesz…)

Tomkó Bori

Fotók: Köő Adrien

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.