„Sokat kaptam az élettől, jót és rosszat egyaránt. Mindegyik hajt előre.” – interjú Balatoni Józseffel, Jocó bácsival

Balatoni Józseffel legújabb könyve, az Önharckép kapcsán beszélgettünk. Jocó bácsi, a népszerű tanár a sorozat harmadik részét írta, melyben Dr. Horolovszky Tamás, aki az első kötetben megtalálja kamaszkori naplóját, azzal szembesül, hogy munkájába belefásult, és elfelejtette gyerekkori álmait, elárulta kamaszkori, őszinte énjét. Az új kötetben Haitire utazik, egy árvaházba segítőnek, hogy visszatérjen lelki gyökereihez.

Finy Petra: Miért pont Haiti? Ennyire távol kell utaznia a főszereplőnek ahhoz, hogy közel kerüljön önmagához?

Balatoni József: Amikor a Kamaszharc című könyvemet írtam, akkor írás közben jelent meg Haiti. Nem tudom megmondani, miért pont ezt a helyet hívta be az írás, de így alakult. Én azt gondolom, az embernek néha el kell távolodnia a mindennapoktól ahhoz, hogy igazán tisztán lásson. Ez lehet fizikai, de akár lelki eltávolodás is. Horinak fizikailag is el kellett mennie ahhoz, hogy közel kerüljön önmagához.

FP: Tanárként, pedagógiai cikkek szerzőjeként és tanítással kapcsolatos előadásokkal is teszel a gyerekekért. Miért akarsz ennyire segíteni a gyerekeken, mint a könyved főhőse, Hori?

BJ: Hiszek abban, hogy mindenki életének van valami küldetése. Nagyon korán rájöttem arra, hogy az enyém a tanítás, a gyerekekkel való foglalkozás, a nekik és rajtuk való segítés.

Követem a kijelölt utat, teszem a dolgomat úgy, ahogyan csak tudom.

Hogy miért? Ez egy jó kérdés. Rengeteget ad ez a szakma nekem emberileg, szakmailag.

FP: Neked volt olyan tanár vagy felnőtt, aki sokat segített, akire a mai napig fel tudsz nézni?

BJ: Nagyon sok olyan tanárom volt, akire mind a mai napig felnézek, akik egyengették az utamat, hogy ma az lehessek, aki. Mind általános iskolában, mind gimnáziumban, mind egyetemen voltak ilyen meghatározó szereplők, akik a tanításukkal, a gondoskodásukkal, személyiségükkel formálták a személyiségemet, a mai tanári énemet. Pont ezért nem szeretnék nevesíteni senkit, véletlenül sem szeretném, ha valaki kimaradna.

FP: „Sokat kaptam az élettől, jót és rosszat egyarát. Mindegyik hajt előre.” – mondja Tim az új könyved egyik szereplője. Veled is hasonló a helyzet?

BJ: Velem pontosan ez a helyzet. Rengeteg jót, és sok rosszat is kaptam az élettől, ami szerintem természetes. Nem lehet valaki élete csak jó, vagy csak rossz. A lényeg az, hogy ki mit lát meg benne, mit helyez fókuszba az életében.

Én a jó dolgokra figyelek, a rosszakból pedig levonom a következtetéseket

és felhasználom azt, amit ezek a negatívumok tanítanak számomra.

FP: Ahol akkora a mélyszegénység, mint Haitin, hogyan lehet használni az élménypedagógia módszereit, melyekkel itthon dolgozol?

BJ: Nem jártam Haitin. Rengeteget olvastam róla, beszélgettem olyan személyekkel, akik jártak már ott, vagy hasonló helyeken. Hiszek abban, hogy az élménypedagógia univerzális, sok helyzetben, mindenféle társaságban bevethető és hasznos. De mindenképpen adaptálni kell az adott csoporthoz, helyhez, így tapasztalat nélkül konkrétumokat nem tudnék mondani.

FP: Hori, aki kiégett, és az ügyvédi pálya helyett az önkénteskedést választja Haitin, mintha az apaságra készülne fel lélekben. Te már készülsz erre? Vagy ennyi éves tanárkodás után felesleges készülni?

BJ: Az apaság gondolata sokat foglalkoztatott régebben. Szerintem az ember bármennyire is szeretne, erre nem lehet felkészülni, akkor sem, ha addig akár több ezer diák megfordult a kezei között. Mert a saját gyermek mindig teljesen más.

Jelenleg azt gondolom, hogy az apaságnak még nincs itt az ideje az életemben.

FP: Hogy néz ki egy napod? Rengeteg felé jársz az országban, könyvet írsz, tanítasz, cikkeket publikálsz? Mi a titkod, hogy ennyi dolog belefér az életedbe?

BJ: A titok egyszerű: jól alkalmazott időmenedzsment. Mindig felhasználom a holtidőket arra, hogy alkossak. Zuhanyzás, mindennapi utazás közben például cikket, bejegyzést írok fejben, hogy később már csak le kelljen írni. A napom reggel egy kiadós sétával indul Marcival, a kutyánkkal. (Már amikor én viszem le, és nem a feleségem.) Beszélgetünk a feleségemmel, készülődünk. Elindulok a napi teendőim intézésére. Közben szervezek, telefonálok, ügyeket intézek, e-mailt írok. A délutáni séta után még dolgozom otthon, ha van munkám. Játszom, a feleségemmel megvacsorázunk.

Minden este szakítunk időt a beszélgetésre.

Régebben elég volt maximum 3-4 óra alvás, most már 30 felett úgy érzem, szükségem van a 6 órára, különben nem működöm jól.

FP: Sok könyvet írsz, gondolom, olvasni is nagyon szeretsz. Melyik két könyv fogott meg az utóbbi időben?

BJ: Sajnos nincs annyi időm olvasni, mint amennyit szeretnék. Stószokban állnak a könyvek, amiket el szeretnék olvasni. Általában mindig az a könyv fog meg leginkább, amit éppen olvasok. Szerencsére most már csak olyan könyveket veszek a kezembe, amik tényleg érdekelnek, amiket igazán szeretnék olvasni. Most éppen D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak c. könyvét olvasom. Igazán mély, tele elgondolkodtató mondanivalóval. Az örök kedvenc pedig Szerb Antal: Utas és Holdvilág című regénye, időnként előveszem és elolvasom. Mindig ad valamit, amit addig nem.

FP: Hogy telik a nyarad? Tanárként ilyenkor több hét pihenőt tartasz?

BJ: Mindig eldöntöm, hogy a 6 hét szabadságomat tényleg pihenéssel töltöm. Aztán végül 15 éve mindig dolgozom egész nyáron. Idén odafigyeltem arra, hogy tényleg pihenjek, így nem vállaltam előadásokat a nyárra, hogy tudjak pihenni. Egy hetet voltam az osztályommal Horvátországban, aztán segédkeztem egy röplabdatáborban. Jött több felkérés szuper projektekben, úgyhogy azokon ügyködöm, néhány cikket is megírok. Augusztus elején pedig a feleségemmel elutazunk egy kicsit, végre megkezdjük a közel egy éve esedékes nászutunkat.

FP: Sok olvasónk gyermeke készül iskolába ősszel, és talán izgulnak is, mi vár rájuk. Te mit javasolnál nekik, hogyan készüljenek rá a szülők? És a gyerekek?

BJ: Azt gondolom, hogy aki most kezdi az iskolát, annak nem kell készülnie. Az óvoda végig az iskolára készít, nincs szükség tudatos készülésre. Hagyjuk meg a gyerekek utolsó iskolamentes nyarát önfeledtnek. Majd szeptembertől úgyis elkezdődik. Egyet ne tegyünk:

ne mondogassuk, hogy bezzeg majd az iskolában, meg egy nagy iskolás ilyet már nem csinál kezdetű mondatokat…

Csak rontunk a helyzeten, és elvesszük előre a gyerek kedvét a sulitól.

FP: Mi volt a legmeghatóbb iskolai élményed gyerekként? És most tanárként?

BJ: Mindegyikből nagyon sok volt gyerekként, és tanárként egyaránt. Nem tudnék kiemelni egyet sem.

FP: Az érettségiző diákoknak milyen gondolatot szoktál ajándékba adni? Mi a legfontosabb dolog szerinted az életben?

BJ: Nem vagyok bölcs, így nem is szoktam nagy életbölcsességeket adni nekik. Általában hozzám közel álló, meghatározó dalszövegű dalokkal szoktam elköszönni a diákjaimtól. És azt szoktam kérni tőlük, hogy maradjanak meg belül kíváncsi, nyitott, elfogadó gyerekként. És hogy a humor az egyik legfontosabb dolog az életben.

Finy Petra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük