Útikönyv utazóknak és kanapén utazóknak

 

“Nevezhetném ezt a könyvet egyszerűen csak útikönyvnek, hiszen elég információt rejt többévnyi nyaraláshoz a németországi Bodeni-tó körül, de nem a lexikális adatokon van a hangsúly, hanem sokkal inkább egy csodás táj hangulatának és lehetőségeinek bemutatásán, ezért több mint útikönyv.”

Bagó Tündével, a Bagó Tünde és Szalai Krisztián: Bodeni-tó – Több mint útikönyv c. könyv szerzőjével beszélgettem. 

 

Manapság egyre kevesebben olvasnak, könyv alapon még ritkábban. Mit gondolsz, van létjogosultsága a mai világban egy könyvnek, pláne útikönyvnek?

Valóban van egy-két korosztály, akik ma már csak a telefonjaikon folytatott „beszélgetéseket” és a közösségi oldalakat olvassák. Ugyanakkor szerintem van egy jó széles réteg, akik egyre több könyv megvásárlását engedhetik meg maguknak, s van egy másik széles réteg, akik már nem nőnek ki a könyvpártiságból. Míg az előbbiek sokszor vesznek elektronikus könyvet a papíralapúak mellé, az utóbbiak csak papíralapút vásárolnak. A könyv szerintem örök divat. Az útikönyvek fogyasztási statisztikáit, s létjogosultságát nem ismerem, de én nem is csupán útikönyvet írtam.

A Bodeni-tó több mint útikönyv, élménybeszámolók gyűjteménye, amely akár útikönyvként is használható. Utazási bloggerként pontosan tudom, hogy az olvasóim jelentős hányada nem azért olvas, mert tanácsokat vár arra vonatkozóan, hogy hol és mit nézzen meg, hanem mert általam eljuthatnak azokra a helyekre, amelyekről írok, s ezt a férjem még fotókkal is segíti.

A könyvben több helyen átváltok szépirodalmi stílusra, még olyan is van benne, ahol valós helyzetet apró novellaként folytatok. Ezért semmiképpen sem nevezném csupán útikönyvnek a könyvemet, pontosabban könyvünket. Emellett persze hasznos információkat és tippeket is kap az olvasó, ha személyesen látogat el a Bodeni-tóhoz. A Bodeni-tó három országot kapcsol össze, s ugyan sok jó weboldal van, de igen alapos kutakodásra van szükség, ha valaki körbe szeretné járni a tavat, a könyvemben viszont minden egy helyen van.

 

Adódik is a kérdés: A könyv közös munka a férjeddel. Eleve így terveztétek?

Igazából nem emlékszem, hogy így terveztük-e, valahogy egyértelmű volt, hogy ő készíti a fotókat, hiszen a blogom fotósa is ő. Az élményeket meg egyébként is együtt éltük át, együtt ismertük meg a Bodeni-tavat.

 

 

Miért éppen a Bodeni-tó? Honnan jött a témaválasztás?

Különös kötődésem van a tóhoz. Gyermekkoromban, 14 évesen valami véletlen folytán úttörőként elhoztak ide egy csapatnyi úttörővel együtt. Hogy miért az NSZK-ba és nem az NDK-ba, azt ne kérdezd, akkor sem értettük. Frankfurtban laktunk 17 napig, de elhoztak a Fekete-erdőbe és a Bodeni-tóhoz is bennünket. Voltam Mainaun, a virágszigeten. Majd öt évvel ezelőtt, azaz csaknem 25 évvel az úttörős kirándulás után úgy alakult, hogy a férjem kapott egy állásajánlatot Singen városában, amelyről kiderült a Bodeni-tó mellett fekszik. Hihetetlen volt, teljesen lázba jöttem, s minden erőmmel azon voltam, hogy ideköltözzünk.

Ideköltöztünk, s ma is itt élünk. Imádunk utazni, így minden lehetőséget kihasználtunk a környék megismerésére. Nem győztünk csodálkozni a sok szépség láttán, elhívtunk pár barátot Magyarországról, hogy nézzék meg ők is. Ők is elcsodálkoztak, s visszajöttek többször is. Láttuk azt is, hogy milyen nyugalom van itt, mennyi lehetőség van a turistáknak, nincsenek elszállva az árak, s hogy éppen olyan az időjárás, mint Magyarországon. Tökéletes úti célnak éreztük, amelyről még kevesen tudtak, így elhatároztuk könyvben mutatjuk meg a vidéket.

 

Kiknek szól a könyv?

Utazóknak és kanapén utazóknak. Az utóbbit nem negatív fogalomként értem. Említettem az előbb, hogy sok ilyen olvasóm is van a blogon. Az utazók alatt pedig azokat értem, akik szeretnek új vidékeket felfedezni, de szívesebben maradnak Európán belül. Azért használom az utazók fogalmat, mert a Bodeni-tó nem specializálódik egy-két fajta turistára. Itt sokféle érdeklődési körű ember is kielégítheti utazási vágyait. Aktív túrázók, kerékpárosok, a víz szerelmesei, a kultúra rajongói, a történelmi gyökereket kutatók, a városi séták kedvelői, a gasztronómia iránt érdeklődők egyaránt találnak kedvükre való célpontokat. Elérhető távolságban van Magyarországtól és az árak is elérhetőek, a német és az osztrák részek alig drágábbak, mint a Balaton, a svájci részt pedig ügyesen be lehet úgy járni, hogy közben a másik két ország valamelyikében lakunk. Mindenhol jó minőséget kapunk a pénzünkért és a közbiztonság is páratlanul jó.
Őszintén szólva potenciális vásárlóként számítok még a Németországban élő magyarokra is. Nagyon sokan vagyunk, ez jól látszik a facebook csoportokban. Nekik külön lehetőséget is biztosítottunk a könyv németországi átvételére.

 

Napoleon Museum

 

Hol kapható a könyv?

A könyv szerzői kiadás formájában került a közönség elé, annak minden nehézségével és szabadságával együtt. Sikerült azonban annyira felkelteni két nagy könyvesbolt figyelmét, hogy már forgalmazzák. A Libri és a Líra üzleteiben kapható, vidéken is, s online is. Ezen kívül a kiadóm, a Publio Kiadó áruházában a publioboox.com oldalon is megrendelhető, s a Németországban élők közvetlenül tőlem, az Élet sója blog (www.eletsoja.hu) oldalon is kérhetik. S természetesen készült elektronikus változat is a könyvből azoknak, akik már nemcsak a papíralapú könyveket szeretik.

 

Melyik a te kedvenc részed?

Most azt kellene mondanom, hogy az egész könyv a kedvencem. Valójában azonban nekem vannak kedvenc látnivalóim a tó körül. Imádom a családi történeteket, s a kastélyokat, éppen ezért az egyik kedvenc részletem, a kedvenc kis kastélyomhoz kötődik: Napóleon Múzeum – Salenstein, Arenenberg

„A rövid pihenő után átsétálunk a piacon, ahol én a sajtok helyett a régi, kicsit ide-oda dülöngélő épületeket nézegetem, majd rabul ejt egy utcai kút. Szomjamat oltani éppen jól jön, mert újra nyeregbe ülünk és továbblovagolunk drótszamarainkon.

Salenstein előtt kétségbeesek! A távolban látom a salesteini várat, de olyan meredek az út, amely felé vezet, hogy megijedek. Ráadásul már felbukkan tőle északkeletre egy másik kastély, az arenenbergi. Dönteni kell, mert mindkettőre nem marad erőnk. S mivel tudom, hogy jobban vonz a XIX. századi arisztokrácia élete, ezért az arenenbergit választom. Mire föltekerünk, bizony megizzadunk, s rögtön le is kell ülnünk a hatalmas faóriások árnyékában. Közben a jegyhez vásárolt újságot böngészem. Raktározni kezdem az információt, és közben már látom is magam előtt a belle dame-ot.  

Barátságtalan novemberi ködben, az utcai olajlámpákban alig pislákoló fény mellett sorra gördülnek be a császári udvar hintói a konstanzi Zum Goldenen Adler – Arany Sashoz – fogadó elé. 1815 novemberét írjuk. A középső hintóból aprócska fekete cipők orra bújik elő, csipke kíséretében. Határozottan lép le a kocsiról egy bundájába burkolódzó, elegáns mozdulatú francia hölgy, rögtön utána hét év körüli, fürtös hajú, kalapos fiúcska, majd egy nagyobbacska gyermek. A sötétben is jól érzékelhető a többi hintóból kilépő hölgyekben, szolgákban megbújó szomorúság, félelem és bizonytalanság. A kecses bundás hölgy az egyetlen, aki magabiztosan lépked, szorítva fiai kezét. Határozottságát és nemes tartását édesanyjától, Joséphine-től örökölte. Hortense de Beauharnais, Napóleon császár fogadott leánya a legszebb női korban van, amikor menekülnie kell a császárság bukása miatt Párizsból. Édesanyja, Napóleon császár felesége, aki maga is művelt és határozott nő volt, lányát is hasonlókra tanította. Művészet, politika, irodalom s a férfiakkal való bánásmód mind ott voltak a Konstanzba érkező, harmincas éveiben járó Hortense bőröndjeiben. Ekkorra már tönkremegy házassága férjével, aki szintén a Bonaparte család tagja, s egyben holland király. Külön élnek. Hortense körül mindig sok férfi legyeskedik, talán egyik leggyümölcsözőbb kapcsolata I. Sándor orosz cárral volt, a rossz nyelvek szerint szerelmi kapcsolatot folytattak, de ez persze nem nyert bizonyítást. Egy biztos, hogy a cár többször járt közben a Bourbonoknál és a badeni nagyhercegnél is Hortense érdekében. A Boden-tóhoz azonban Hortense egyedül, férfi nélkül érkezik. Rosszul érzi magát a hűvös, ködös városban, ahol a fogadó szobái kényelmetlenek, füstöl a kályha, s a tetejébe még elképesztően drága. A badeni nagyherceg segítségét kéri, aki politikai okokból nem szívesen segít a bukott császár családjának. Hortense Konstanz egyik városrészébe költözik a kellemetlen fogadóból, de a nagyherceg megtiltja, hogy tulajdont szerezzen a hercegség területén. Hamarosan beleszeret azonban egy kis kastélyba, amely a svájci Thurgau kantonban egy aprócska domb tetején áll, innen kémleli a Boden-tavat és a svájci Alpokat. Édesanyja és testvére vagyona biztos megélhetést biztosít számára, így megvásárolja az arenenbergi kastélyt.

Hortense úgy érzi, hogy itt, az Arenenbergben teremthet egy aprócska francia birodalmat önmagának és gyermekeinek. Konstanzi mesterek építik át az I. Napóleon által létrehozott empire stílusban az épületet. Felbukkan helyenként az egyiptomi, a görög és a római művészet öröksége, kerülik a hajlott vonalakat, de gazdagon díszítik a belső tereket. Szinte minden, a bútorok, a tapéták, a figurák, mind-mind Napóleon császárra emlékeztetnek. A kastélyba lépve a látogatót először az impozáns, gótikus stílusú csigalépcső ragadja meg. Majd a télikerten át egy sátort idéző tapétával burkolt szalonban érezhetővé válik Hortense kifinomult ízlése. A következő helyiségben, a függönyök ellenére a tekintetet a tó ragadja magához, amely a szoba kék falán s kék foteljeiben szinte betör a kastélyba.”


A szerző a könyvvel

Köszönöm a riportot Tündének, akitől remek írásokat olvashattok még, ha rákerestek az –  Élet sója – blogjára, de vigyázzatok, a stílusa olyan jó, hogy olvasása függőséget okoz!

A könyvbe pedig belepillanthattok ITT!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük