Vegyél egy nagy levegőt, ha nem akarsz elsüllyedni! – interjú Jakupcsek Gabriellával

Jakupcsek Gabriellát kevés ember van ma Magyarországon, aki nem ismeri. Leginkább a tévé képernyőjéről köszön be legtöbbünk otthonába, évtizedek óta, különböző műsorokkal.

Ami viszont mindegyikben közös, az a beszélgetés. De Gabi nem csak élőszóban, műsoraival, hanem most már 3. , a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent könyvével is kommunikál velünk. Erről (is) beszélgettünk vele.


Tomkó Bori:
Hogy indul manapság egy hétköznap reggeled, mint például a mai?

Jakupcsek Gabriella: A mai egy nagyon egyszerű reggel, mert ma kivételesen nincs forgatás, csak értekezletek. Úgyhogy 5:50 vekker, minden nap, 30 éve! Uzsonnakészítés, zuhanyozás, kávéivás, így indul a reggel.

Aztán attól függ, hogy hova megyek: ha forgatni, akkor nagyon egyszerű, mert a zuhanyból nagyjából vizesen, farmerban el lehet indulni, mert ott majd széppé varázsolnak. A probléma akkor van, ha nem forgatunk! Mert akkor ki kell találni, hogy egyébként, mivel estig különböző helyeken ülök, előadok, értekezleten vagyok, tárgyalok, stb., mi az a kényelmes dolog, amiben el tudok indulni. A lényeg a lényeg, hogy én általában elindulok, amikor a gyereket leteszem az iskolában és onnantól kezdve estig autóban ülök, jövök-megyek.

TB: Egy pillanatig sem unatkozol! Írtad is a könyvedben, hogy valamikor te vezetsz, de ha hosszabb útra mész, akkor visznek, mert addig is hasznosan töltöd az idődet az autóban.

JG: Általában, ha este vidékre megyek, ami egy héten egyszer-kétszer bizony előfordul, és mondjuk egy óránál hosszabb az út, akkor igyekszem megkérni valakit, hogy vigyen el. Akkor tudok dolgozni oda- és visszafelé is. Ez nekem nagyon fontos. Mert nem csak, hogy kipihenem magam, hanem például át tudok olvasni mindent, ami aznap kell. Míg itthon nem ülök le, csak késő este. Katonásan élek!

TB: Ezt tapasztaltam már egy korábbi beszélgetésünkkor is, az előző könyved kapcsán, amikor ugyanez volt a helyzet!

JG: Igen, mert én mindig napi műsort készítek. Pedig mindig elhatározom, hogy soha többet! Aztán mégis ez talál meg… Ilyen értelemben viszont már nagyon rutinos vagyok ebben, be tudom osztani az energiámat. De ha jön mondjuk egy karácsonyi időszak, amikor az összes tréning, céges rendezvény, könyves promóció van, akkor nem nagyon van időm pihenni. Most is például megiszom a kávém, és amikor letesszük a telefont, már indulok is. De azért az egy csodás reggel, amikor tudok egy kávét inni így, a fotelban!

TB: Az új könyved címe: Nagy levegő –aki megáll, elsüllyed. Az biztos, hogy téged nem nagyon látunk megállni. Mégis milyen gyakran veszel nagy levegőt?

JG: Képzeld el, sokszor! Nagyon sokáig hajtok dolgokat, csinálom, kipróbálom jobbról-balról-alulról-felülről. Az az ember vagyok, aki nem eldobja a dolgait, kapcsolatait, hanem a végsőkig próbálkozik.

De sokszor veszek nagy levegőt, és azt mondom, hogy lehet, hogy ennek ennyi volt az ideje. Vagy lehet, hogy most kell nagyon változtatni rajta. Sok ilyen van ám az ember életében. És azt látom, hogy az embereknek nagyon kell az impulzus, hogy érezzék, hogy nincsenek maguk a döntéseikben. Borzasztóan bele vannak keseredve az emberek az életükbe! Én ezt szomorúan látom. Nem mernek dönteni, mert azt gondolják, hogy ennél úgysem lesz jobb! És én attól rosszul vagyok, amikor valakitől ezt hallom.

TB: Téged nagyon sok történet megtalál. Ez is egy fejezet címe a könyvedben. Megérintő, megható, olyankor nagyon fájdalmas és igen nehéz történetek. Ezek nyilván téged is megérintenek lelkileg. Mégis, hogyan tudod magad visszatölteni?

JG: Megérintenek, de hallatlan erőt adnak. Mert én azt látom ezekben a történetekben, amikor elmesélik nekem az életük nagy mélységeit, hogy aki igazán bátor -vagy azért, mert már tényleg nem volt más döntése, mert letaszította az élet a mélypontra, vagy azért, mert vett egy nagy levegőt és változtatott- azok majdnem mindig sikeresen kerülnek ki a konfliktusukból. Csak azok az emberek süllyednek el, akik sodródnak.

Ezek a történetek akármennyire megviselnek, mindig arra gondolok, amikor hazajövök, hogy a Jóisten hogy tud próbára tenni embereket. És hogy Úristen, hát nekünk semmi bajunk nincs… És ez hallatlan erőt ad ám.

Viszont ezen el is kell gondolkozni. Hiszen amikor a másik történetét hallja az ember, akkor óhatatlanul magához, a saját életéhez viszonyít. Ezért mondom, hogy nagyon fontos a másokra való figyelés! Mert abban a pillanatban be tudod magad tájolni. Kell egy fix pont, és ahhoz képest tudod magad mérni. Ha valaki csak a köldökét nézi, és azt találja fix pontnak, akkor nem tudja magát mihez mérni és azt gondolja, hogy kívül van a mézes bödön, ő pedig belül és nem tud kitörni. Az emberek többségénél azt látom, hogy így él.

TB: A beszélgetés a könyvednek a fő vonulata, hiszen ezzel foglalkozol most már nagyon régóta. De vannak olyan pillanatok, amikor elfogynak a szavak, nem akarsz beszélgetni, még akár a telefonodat is kikapcsolod?

JG: Van. Tegnap például egy ilyen napom volt. Nagyon sok mindent kellett megírnom, előkészítenem. És hallatlanul kipihentem magam, hogy nem kellett annyit beszélnem! De van olyan, amikor délután egy fél–egy órára kikapcsolom a telefonom és csak csendben ülök. Nekem az egyetlen töltekezési forrás, ha egyedül, csendben tudok létezni.

TB: Azt is írod a könyvedben, hogy a magyar ember azt tanulta, hogy akkor beszéljen, ha kérdezik. Szerinted azért ez változott már a mai fiataloknál?

JG: Nagyon sok minden múlik a szocializáción. Ha egy olyan családban nő fel, ahol tulajdonképpen mindenhova viszik, de soha nem beszélgetnek vele, akkor ő egy befogadó ember lesz, de nem fog tudni egy interakcióban jól működni. Nagyon sok múlik a családi kommunikáción. Erről nem az iskola tehet. Ott le lehet nyesni, el lehet rontani meg ki lehet nyitni a gyereket, de alapvetően otthonról indul az első 6 évben.

Ha én ahhoz szoktatok egy gyereket, hogy mindig kíváncsi vagyok rá és mindig kifejtendő kérdésem van, akkor ki fogja fejteni. A lényegtelen kérdésekkel pedig nem kell foglalkozni, például hogy mi volt az ebéd?, mi volt ma veled?, stb. Ha elkezdek az élet dolgairól beszélni vele, amik történnek velünk, amiket látunk, ha jövünk-megyünk, akkor el fogja mondani azt is, ami vele történik napközben. Hiszen ő csak abból tud példát mondani. Ha nem beszélgetnek vele, akkor viszont példát sem tud felhozni. Hallatlan közönnyel élnek emberek egymás mellett és sokszor nem is tudják egyébként. Mindig az időre fogunk mindent…

TB: A másik téma a könyvedben, aminek egy egész fejezetet szenteltél, az a barátság. Mit jelent ez számodra?

JG: Ahogy írom, nekem a barátság jelen idő. Nem hiszek azokban a barátságokban, amik voltak. Barátom volt… ilyen nincs, mert ha volt, akkor már nincs. Az arról szól, ami van, ami most velem történik, és ahogy ő van most. Ha volt, az pedig azt jelenti, hogy volt egy életszakasz, amiben valaki benne volt.

A barátságokat viszont ápolni kell. Rá kell telefonálni, meg kell kérdezni, el kell panaszkodni neki a bajunkat. Mert mindenki a másik életét is éli egy kicsit, a gondjait és örömeit. De ez jó! Mert inkább a barátaim életét élem kicsit, mint egy szappanoperában fikciót! Egyébként akiknek nincsenek barátai, azok vesznek maguknak. Mert az embernek a szocializációs igényéhez ez hozzátartozik. És akkor jönnek a sorozatok, akkor elkezdem élni más életét.

Visszatérve a kérdésedre, vannak barátaim, több is. Keveset tudok velük személyesen találkozni, de folyamatosan tartom velük a kapcsolatot. Vannak időszakok egy évben kétszer-háromszor, amikor együtt töltünk egy napot vagy egy hétvégét. De tudunk egymásról mindig, mert beszélünk rendszeresen. A felnőttkorban leginkább időnk nincs, de attól még figyelmünk lehet!

TB: Te most egy elég érdekes élethelyzetben vagy: egyszerre vagy egy kiskamasz anyukája és nagymama is!

JG: Igen, nagyon érdekes dolog! De össze is folyik ugyanakkor a kettő. Mert 9 év van az unokám és a kislányom között, ami egy átlagos testvéri viszonynak mondható ma már. Úgyhogy ők így is viszonyulnak egymáshoz. Hallatlan kötődés van a két kislány között! És hetente igyekszünk is úgy csinálni, hogy együtt aludjanak vagy legyen egy este, amikor az én lányom megy át a fiamékhoz, ott alszik és besegít –ő a nörsz-, vagy az unokám jön hozzánk. Érdekes, mert tulajdonképpen nem kell semmit újra venni, hanem csak be kell nyúlni a fiókba és elővenni.

TB: Akkor végül is Emma kapott egy kistestvért!

JG: Tulajdonképpen igen. Többet szeretne vele lenni, de nagyjából igen, mintha lenne egy kistestvére.

TB: Nagyon jelentős szerepet játszanak az életedben az illatok is, erről szintén írsz a könyvben. Olyannyira fontosak, hogy még a könyved is illatos!

JG: Igen, egy borzasztó nyári napon, amikor azok a 40 fokok voltak és itthon bezárkózva a könyvemet írtam egy légkondis szobában, azon gondolkoztam, hogy Úristen, de megszenvedem én ezt az együttlétet. Amúgy is nagyon befolyásolnak az illatok: a szerelmeim, a család, a karácsony, a húsvét, egy nyaralás illata, mindenhez egy illat kapcsolódik nálam.

És ugyanígy a beszélgetéseimnek is vannak illatai. Mert az emberek egyszer csak beérkeznek –és van olyan nap, amikor 26 emberrel beszélgetek-, mindenki a saját illatával, ami lehet jó vagy rossz. Függ az ember aktuális lelki állapotától is, mert minden érzelemnek is van illata. Az emberek pedig kezet fognak, megölelnek vagy csak egyszerűen nagyon közel ülnek hozzám és engem nagyon érzékenyen érintenek az illataik.

Én olyan dózisban kapom a szagokat, hogy amikor hazaérek, ezeket le is kell tudni pakolnom. Viszont olyan érdekesek ezek az illatok, hogy ettől talán jobban vissza is tudok emlékezni történetekre, mert ezek megmaradnak. Így én is figyelek a magaméra, hogy az adott napon, ha elmegyek, milyen a hangulatom, mennyire vagyok fáradt, hova megyek, milyen ruhát veszek fel, áradok vagy éppen passzív akarok lenni.

TB: Különböző illatokat is használsz ezek szerint?

JG: Az nem kifejezés! Beteges gyűjtő vagyok, kimondom kerek perec. Hangulatokat, illatokat gyűjtök be. Nagyon komoly szekrénnyi illat van, amit reggel választok ki. Illat után veszek például mindent. Illatok és színek, ezek nagyon fontosak számomra.

TB: Ma például milyen illatot viselsz?

JG: Most még semmilyet, mert még azon gondolkozom, milyen ruhát vegyek fel, hova megyek. A szín már megvan, sötétkék. Szóval ma valami nagyon szolid, tiszta illat lesz. Amilyen a könyvemnek is az illata. Oda abszolút semleges, tiszta illatot akartam, hogy ne voksoltassa az olvasókat. Olyat akartam, ami nem tolakodó, hanem amibe bármelyik fejezet előtt bele lehet szippantani, könnyed, tiszta levegő illat.

TB: Ezzel akkor egy nagy, tiszta levegőt is szerettél volna adni az olvasóknak?

JG: Igen, bátorságot akarok önteni az emberekbe olyan történetekkel, amiket ha végiggondolnak, akkor ő maguknak is kell voksolniuk az életükre vonatkozóan.

 

Hosszú percekig szagoltam Gabi könyvét az olvasása közben és valóban úgy éreztem,

mintha minden szippantással egy tiszta, nagy levegőt vennék!

És vele együtt egy új lendületet is.

Tomkó Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük