Arról álmodsz, miszerint egy szép napon felhagyok vele és soha többé nem csinálom. Ne akard! Mert mikor eljön az a nap, és nem mondom ki, amit érzek, nem „hisztizek”, nem picsogok, az jelenti majd szerelmünk végének kezdetét.
Lassan nyitom ki a szemeimet… előttem állsz. A parkban vagyunk, a mi parkunkban. Úgy fogsz kézen, mintha természetes lenne, mintha a kezemnek mindig is a kezedben lett volna a helye.
Késő éjjel van, megint álmatlanul forgolódom. Hallgatom az eső halk, monoton kopogását. Mióta elmentél, hogy külföldön találd meg a számításod, nem vagyok önmagam. Csak lézengek kedvetlenül, szomorúan.
Vajon mik lehettünk mi egymásnak? Csak találgatok, keresem a sablonos címkéket. De egyik sem passzol ide. Csupa kérdőjeles buborék ugrál a fejem körül.
Elindultam a fejemet kiszellőztetni. Gondolatban épp egy fullasztó se veled se nélküled kapcsolat útvesztőjében bolyongtam a kiutat keresve, amikor berobbantál az életembe.