Skip to content
Késő éjjel van, megint álmatlanul forgolódom. Hallgatom az eső halk, monoton kopogását.
(tovább…)
Lassan hozzászokunk ahhoz, hogy az életben meg kell lennie a balansznak.
(tovább…)
Azt hiszem, ez a legszörnyebb, mellkast szorongató érzés.
(tovább…)
Vajon te is gondolsz rám…?
(tovább…)
Veled lenne jó minden. Hiányzol.
(tovább…)
Felrakom az arcomra utolsó mozdulatokkal azt a vörös rúzst, amit tudom, hogy annyira túlzónak találsz és húzod vele az agyam, pedig tudom, hogy imádod!
(tovább…)
Minden Rád emlékeztet és én nem akarok emlékezni soha többet. (tovább…)