Skip to content
Annyiszor próbáltam leírni a leírhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, körülírni, amit nem lehet, hisz képtelenség szavakba foglalni mindazt, amit irántad érzek.
(tovább…)
A minden voltál, és talán még annál is több, még ha te ezt sosem hitted el. Bántottál, nem egyszer, és még csak észre sem vetted. Selejtnek tituláltál és eldobtál, mint egy használt rongyot, ami már nem kell.
(tovább…)
Fájt bevallani magamnak. Nagyon fájt. Az idő múlása azonban rákényszerített arra, hogy kihúzzam a fejemet a homokból, és magam üssem szét az önsajnálatból támasztott falakat.
(tovább…)
Mindig csak azt mondod: „Majd jövőre!” Vagy feltételeket szabsz: „Majd ha elég félretett pénzünk lesz!” A „Majd” feliratú vörös pecsét már évek óta letörölhetetlenül virít a homlokomon, mert újra és újra fejbe bélyegezel vele. De még meddig?
(tovább…)
Elmentél, vagy ahogy te fogalmazol, csak nem jössz vissza. Úgy érzed, most ott jó neked, most erre van szükséged, most ott van dolgod, és még én sem tudtalak itt tartani.
(tovább…)
Önző dolog vagy te. Kirekesztesz mindent és nem hagysz bejutni semmit. Kitöltöd a testem minden részét és fájdalmat okozol, ahogy elterjedsz. Mintha millió darabból állnál és szétszóródnál rajtam.
(tovább…)
Hat hónappal ezelőtt valami megváltozott, bennem legalábbis biztosan. Most az egyszer még elmondom neked, hogy mi történt.
(tovább…)
Arról álmodsz, miszerint egy szép napon felhagyok vele és soha többé nem csinálom. Ne akard! Mert mikor eljön az a nap, és nem mondom ki, amit érzek, nem „hisztizek”, nem picsogok, az jelenti majd szerelmünk végének kezdetét.
(tovább…)
Ma van a születésnapod! Bár találkozni nem tudtunk, de én már tavaly ilyenkor is, mikor megint meglepetés tortácskával vártál a saját szülinapomon, – és igen gyertya is volt – már akkor azt kívántam, ahogy elfújtam, hogy együtt öregedjünk meg.
(tovább…)
Lelkem minden rezdülésével akartalak téged. Nem számítottak félelmek, józan érvek, sokszor még a szemem előtt zajló jelenetek sem. Nem akartam észrevenni, hogy nem ugyanazt akarjuk.
(tovább…)
Csoki, virág, ruha, ékszer, plüss és megannyi apróság. Ezek sokszor csupán eszközök olyan emberek számára, akik nem tudják kimondani, mit éreznek.
(tovább…)
Mikor először találkoztunk, eszembe se jutott, hogy ez szerelem lenne első látásra. Egyáltalán nem volt szimpi. Fú… de még mennyire nem! Ráadásul az öcsém erőltette, hogy ismerjem meg.
(tovább…)
Egy ideje emésztem magamat… Emésztem a lelkem, melyet olyan gondosan kemény páncélok mögé rejtve, az apró darabjaiból építek újjá.
(tovább…)
Hiszem, hogy az egyik félben hamarabb kialakulhat ez az érzés és azt is, hogy előfordul, hogy jóval hamarabb megkapod fentről az üzenetet, hogy megtaláltad a társad. Ezt igazán elmondani nem lehet, csak érzed: ő neked született.
(tovább…)
Régen ez volt minden vágyam. Változz meg értem. Ha szeretsz, megteszed, így működik ez. Legalább egy kicsit. Legyél egy fokkal romantikusabb, beszédesebb, figyelmesebb. Csak annyit kérek, amennyit magam is megadok neked. Hogyha nem is magadért, változz meg kettőnkért, a kapcsolatért.
(tovább…)
Különösen hideg téli éjszaka van, kinézek az ablakon, csak néhány házban pislákolnak a lámpák. Az autók szélvédőjén megjelentek az első fagyok. Csend van, nagyon nagy a csend, szinte hallom a gondolataimat, beszélgetnek velem. Látom magam előtt kirajzolódni az elmúlt hónapok történetét.
(tovább…)
Emlékszem arra a napra… minden egyes pillanatára. Emlékszem, előtted térdre estem. Zokogva kértelek, hogy ne menj. Maradj még az életemben.
(tovább…)
A szerelem, csodás téma, ódákat lehet zengeni róla, tőle, érte, miatta…
(tovább…)
Hadd ne veszítsük el egymást, legalább csak próbáljuk meg! Tudom, hogy mindig én vagyok, aki bonyolítja a dolgokat, de nem szeretnék az örök második lenni, a titokzatos lány, aki mellett kikapcsolsz és felszabadulsz, de mégiscsak ködös jelenség maradok, aki ritka módon elő bukkan az életedben… -írtam, de nem küldtem el soha.
(tovább…)
Közös életünkben ez a dátum ikonikussá vált. Sok-sok évvel ezelőtt ezen a napon csókoltál meg először. A csókod, amely elvarázsolt, megigézett, függővé tett.
(tovább…)
A nő ott áll az elágazások hármas keresztjében. Zavar a köbön, káosz minden emeleten, forgószél hagyta romok közt állva segítségért kiált, de nincs. Három opció létezik, mindegyik helyes lehet a maga kiforgatott igazságában és mindegyik fáj.
(tovább…)
Vannak helyzetek, amikor az embernek nagy levegőt kell(ene) vennie és csak továbbállni. Nehéz.
(tovább…)
A háromszög csúcsának lenni nem kényszer. Egy döntés. Kortól, nemtől, társadalmi rangtól és vallási hovatartozástól függetlenül, egyszerre csak azt veheted észre, hogy az vagy.
(tovább…)
Most azt gondolhatod kedves Olvasóm, hogy ez nyilván egy szimbolikus cím, hogy a létra a lelki vagy szellemi fejlődés, felemelkedés jelképe. Csalódást fogok okozni, mert ez a létra, amiről a történet szól, egy Alkotás utcai lakásból repült ki, méghozzá a csukott duplaablakon keresztül.
(tovább…)
Kellemes, langyos levegőt leheltek a tájra a kora őszi nap utolsó sugarai. A padon ültünk, hátam mellkasodnak támasztottam, s így néztük fürkésző tekintettel a közeli dombok lankáit, melyek innen, a kilátó mellől szemlélve egy egészen más világ képét tárták elénk.
(tovább…)
Vártam, hittem és tudtam, hogy egyszer eljön. Ez volt az a nap. Sok fagyott szerelem után, újra melegség öntötte el a szívem. Megállt az idő. Ti is éreztétek már ezt?
(tovább…)
Kate Hudson és Matthew McConaughey főszereplésével és ikonikussá vált mondataival imádjuk ezt a szintén nem mai darabot. A 2000-es évek elején bemutatott filmből idézünk most, amelynek címe: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt.
(tovább…)
Megint megtörtént… megint találkoztunk, hogy aztán az eszem és a szívem újra vad csatába kezdhessen.
(tovább…)
Az én kedvesem egy olyan srác, akit farkasok neveltek, és… Ja nem! Az egy másik dal.
(tovább…)
Egyedülállónak lenni sosem nappal nehéz, sosem hétköznapokon…
(tovább…)
Mit teszel, ha végre megvan mindened? Ha végre rátaláltál arra, akire egész életedben vártál? Elszúrod. Vagy mégsem…
(tovább…)
Olyan táncba hívlak téged, amit most még a legvadabb álmaidban sem tudsz elképzelni. Ez a tánc tele van tűzzel, szenvedéllyel, lelki világokat megrengető viharokkal. Érezni annyit jelent: élni.
(tovább…)
Az arcoddal ébredtem megint. Szinte ki sem nyitom a szemem, te már a gondolataimmal játszol. Nem lep meg, hiszen az utóbbi időben ott vagy a fejemben folyamatosan. A fejemben, és már a szívemben is.
(tovább…)
Holnap elköszönök tőled… s veled együtt minden gondolatomtól, ami azt feltételezte, lehet belőlünk mi. Szívem minden dobbanásától, ami érted szólt, testem minden megremegésétől, ahogy végigfutottak rajtam ujjaid.
(tovább…)
Az osztálytalálkozó óta eltelt csaknem két hét, és még mindig nem találom a lelki békém. A munkahelyemen már kezdenek ferde szemmel nézni rám, nem értik mi lehet a bajom. Nem győzök kifogásokat gyártani.
(tovább…)
Mielőtt elváltunk – már a cím is megannyi érzést, hangulatot, emléket hordoz magában. A norvég szerző, Geir Gulliksen egy zátonyra futott házasság krónikájába enged betekintést.
(tovább…)
Mikor két ember először találkozik, akkor még idegenek egymás számára. Semmit nem tudnak a másikról csak a külcsín, mi egymáshoz vonzza őket. Aztán elkezdenek beszélgetni.
(tovább…)
Ha beléd szeretek, reggel kávéval foglak ébreszteni, csókokkal és ölelésekkel fűszerezve azt.
(tovább…)
Tudom, hogy rengeteg véletlen összejátszásának köszönhetem, hogy találkozhattunk.
(tovább…)
„Mindennek megvan a maga szépsége, de nem mindenki látja” (Andy Warhol)
(tovább…)
