Skip to content
Elmentél, vagy ahogy te fogalmazol, csak nem jössz vissza. Úgy érzed, most ott jó neked, most erre van szükséged, most ott van dolgod, és még én sem tudtalak itt tartani.
(tovább…)
Alapvetően humán beállítottságú vagyok, és megszakításokkal ugyan, de jó ideje dolgozom a médiában, ám az élet úgy hozta, hogy sokszor vissza-visszatértem félig-meddig eredeti szakmámba, a vendéglátásba. Jól ismerem ennek a szektornak az életét, az itt dolgozó embereket.
(tovább…)
Érdekes dolog az élet. Ahogy telik az idő. Néha, mikor belenézek a tükörbe, meglepődöm, hogy egy érett, felnőtt nő néz vissza rám. Nem az a kislány, aki bennem él, valahol mélyen.
(tovább…)
Szorgalmas voltam, megbízható, de a telefonom miatt megint bajba kerültem.
(tovább…)
Önző dolog vagy te. Kirekesztesz mindent és nem hagysz bejutni semmit. Kitöltöd a testem minden részét és fájdalmat okozol, ahogy elterjedsz. Mintha millió darabból állnál és szétszóródnál rajtam.
(tovább…)
Hat hónappal ezelőtt valami megváltozott, bennem legalábbis biztosan. Most az egyszer még elmondom neked, hogy mi történt.
(tovább…)
2019 novemberében született meg második gyermekem, és akkor döntöttem úgy, hogy szeretnék a saját lábamra állni, és nem egy irodában ülni 8-16-ig (vagy tovább).
(tovább…)
Ma van a születésnapod! Bár találkozni nem tudtunk, de én már tavaly ilyenkor is, mikor megint meglepetés tortácskával vártál a saját szülinapomon, – és igen gyertya is volt – már akkor azt kívántam, ahogy elfújtam, hogy együtt öregedjünk meg.
(tovább…)
Oly sok mindent szeretnék elmondani neked, amiket sosem tehetek meg, és milliónyi bennem a kérdés, amikre sohasem kaphatok választ.
(tovább…)
Minden ember életében van olyan időszak, sőt olykor nem is egy, amikor úgy érzi, hogy kilátástalan az élete. Reggelente nincs más célja a korai kelésnek, mint hogy időben beérjen a munkába.
(tovább…)
Megedződtem. Már nem vagyok az a naiv kislány, aki sírva fakad, ha valaki megsérti. Eljutottam arra a pontra, hogy mosollyal reagálok a válogatott sértésekre, tartom a szemkontaktust, és meg sem rezzenek.
(tovább…)
A gyermekvállalás a legcsodálatosabb dolog, ami történhet egy nő életében. Legalábbis, aki vágyik rá, biztosan így érzi. Én is ilyen vagyok, minden vágyam az, hogy a leendő gyermekemet a kezemben tarthassam, hogy végig simíthassak az arcán, mikor elaludt.
(tovább…)
Mikor először találkoztunk, eszembe se jutott, hogy ez szerelem lenne első látásra. Egyáltalán nem volt szimpi. Fú… de még mennyire nem! Ráadásul az öcsém erőltette, hogy ismerjem meg.
(tovább…)
Egy ideje emésztem magamat… Emésztem a lelkem, melyet olyan gondosan kemény páncélok mögé rejtve, az apró darabjaiból építek újjá.
(tovább…)
Hiszem, hogy az egyik félben hamarabb kialakulhat ez az érzés és azt is, hogy előfordul, hogy jóval hamarabb megkapod fentről az üzenetet, hogy megtaláltad a társad. Ezt igazán elmondani nem lehet, csak érzed: ő neked született.
(tovább…)
Az ablak előtt állva néztem, ahogy a jégvirágok egymás után rajzolódtak ki az üvegen, koncentráltam, próbáltam a távolba nézni, de a hóvihartól már csak a kémények lassú, álmos füstjét láthattam.
(tovább…)
Különösen hideg téli éjszaka van, kinézek az ablakon, csak néhány házban pislákolnak a lámpák. Az autók szélvédőjén megjelentek az első fagyok. Csend van, nagyon nagy a csend, szinte hallom a gondolataimat, beszélgetnek velem. Látom magam előtt kirajzolódni az elmúlt hónapok történetét.
(tovább…)
Emlékszem arra a napra… minden egyes pillanatára. Emlékszem, előtted térdre estem. Zokogva kértelek, hogy ne menj. Maradj még az életemben.
(tovább…)
Azt mondják a férfiak a korral nemesednek, mint egy jó bor. Nos, ugyanezt rólunk, nőkről nem állítják sosem. Őszintén szólva eléggé kisstílű is lenne magunkat egy üveg borhoz hasonlítani, akkor már inkább egy üveg jó whisky. Erejét, kiszámíthatatlanságát, veszélyességét nem tagadhatja, ahogy mi sem.
(tovább…)
A szerelem, csodás téma, ódákat lehet zengeni róla, tőle, érte, miatta…
(tovább…)
Hadd ne veszítsük el egymást, legalább csak próbáljuk meg! Tudom, hogy mindig én vagyok, aki bonyolítja a dolgokat, de nem szeretnék az örök második lenni, a titokzatos lány, aki mellett kikapcsolsz és felszabadulsz, de mégiscsak ködös jelenség maradok, aki ritka módon elő bukkan az életedben… -írtam, de nem küldtem el soha.
(tovább…)
Közös életünkben ez a dátum ikonikussá vált. Sok-sok évvel ezelőtt ezen a napon csókoltál meg először. A csókod, amely elvarázsolt, megigézett, függővé tett.
(tovább…)
A nő ott áll az elágazások hármas keresztjében. Zavar a köbön, káosz minden emeleten, forgószél hagyta romok közt állva segítségért kiált, de nincs. Három opció létezik, mindegyik helyes lehet a maga kiforgatott igazságában és mindegyik fáj.
(tovább…)
Vannak helyzetek, amikor az embernek nagy levegőt kell(ene) vennie és csak továbbállni. Nehéz.
(tovább…)
Évek teltek el az utolsó beszélgetés óta. Csúnya elválás volt. Az első szerelem volt ez. Fiatalok voltunk, befolyásolhatóak. Aztán elhagytalak.
(tovább…)
A háromszög csúcsának lenni nem kényszer. Egy döntés. Kortól, nemtől, társadalmi rangtól és vallási hovatartozástól függetlenül, egyszerre csak azt veheted észre, hogy az vagy.
(tovább…)
Most azt gondolhatod kedves Olvasóm, hogy ez nyilván egy szimbolikus cím, hogy a létra a lelki vagy szellemi fejlődés, felemelkedés jelképe. Csalódást fogok okozni, mert ez a létra, amiről a történet szól, egy Alkotás utcai lakásból repült ki, méghozzá a csukott duplaablakon keresztül.
(tovább…)
Három éve vagyok egy alakulatnál. Nőként nem könnyű beilleszkedni egy fegyveres testületbe. Persze ott volt ő! „Mindenki csaja”, aki az az ízig-vérig rosszmájú nő.
(tovább…)
Kellemes, langyos levegőt leheltek a tájra a kora őszi nap utolsó sugarai. A padon ültünk, hátam mellkasodnak támasztottam, s így néztük fürkésző tekintettel a közeli dombok lankáit, melyek innen, a kilátó mellől szemlélve egy egészen más világ képét tárták elénk.
(tovább…)
Vártam, hittem és tudtam, hogy egyszer eljön. Ez volt az a nap. Sok fagyott szerelem után, újra melegség öntötte el a szívem. Megállt az idő. Ti is éreztétek már ezt?
(tovább…)
Egyik kedvenc erdei sétámon találtam egy tavat. Ez idáig nem vettem észre, figyelmetlenül, mert nem esett útba, nem is találhattam volna meg, csak így, hogy a nap rásütött, különben elrejtőzött a világ elől.
(tovább…)
Homokot söpör odébb a szél jobbról balra, ha úgy tetszik, mert hogy merre lehet kelet, nyugat, észak vagy dél, arról fogalmam sincs. Sehol semmi eligazodási pont, még egy fa sem, csak a sivatag, körös-körül, mint valami ócska road movie-ban.
(tovább…)
Megint megtörtént… megint találkoztunk, hogy aztán az eszem és a szívem újra vad csatába kezdhessen.
(tovább…)
Tisztán emlékszem arra a napra, mikor szerelmes lettem beléd. Már akkor tudtam, hogy számomra te vagy az igazi, és rajtad kívül nem kell senki más. Számomra az az egy év felért mindennel, de elveszítettelek és teljesen összetörtem.
(tovább…)
Az én kedvesem egy olyan srác, akit farkasok neveltek, és… Ja nem! Az egy másik dal.
(tovább…)
Egyedülállónak lenni sosem nappal nehéz, sosem hétköznapokon…
(tovább…)
Hetente pár óra boldogság, ennyi volt a miénk. Egy csendes zug, ahova még nem ette be magát a mindennapok gyötrelme. Egyfajta burok, ahol minden jól működött, ahol minden szép volt, ami megvédett mindentől.
(tovább…)
“Ajtó résnyire nyitva. Háttal állsz az ajtónak. Terpesz. Kéz a tarkón. Így vársz! Mostantól!”
(tovább…)
Mit teszel, ha végre megvan mindened? Ha végre rátaláltál arra, akire egész életedben vártál? Elszúrod. Vagy mégsem…
(tovább…)
Vajon hány ember szenvedhet, csak mert mások nem látnak be az álarc mögé?! Emlékszem, amikor megismertelek. Te voltál a vagány, engem semmi sem érdekel srác.
(tovább…)