Skip to content
Rég nem ültem már semmilyen pályaudvaron. Nincs időm utat keresni sem önmagamhoz, sem másokhoz…
(tovább…)
Nem is olyan rég még nem csak egy elképzelés voltunk. Hanem a valóság. Vagy legalábbis valamiféle fantázia, álomkép, amit mindenen át szerettem volna továbbra is életben tartani.
(tovább…)
Amikor két héttel ezelőtt utoljára beszéltünk láttam a szemedben, hogy elköszöntél, éreztem az öleléseden, hogy búcsúzkodsz.
(tovább…)
Egy vasárnapi nap eljött az, amitől egy jó ideje félek. Csendben, békében, nyugalommal megbeszéltük, hogy ez már nem megy tovább, elmúlt a szikra, nincs érzelem a részedről.
(tovább…)
Amikor a környezetünkben valaki gyászt vagy más nagyobb veszteséget él át (szakítás, abúzus, baleset, csalódás), bizonytalanul toporgunk körülötte, hogy hogyan viselkedjünk vele és mivel tudnánk megvigasztalni.
(tovább…)
„Az a mosoly! Az az átkozott mosoly!” – fakad ki Hannah, a 13 okom volt című sorozat főszereplője egy monológban.
(tovább…)
Hosszú ideje már, hogy a titkod vagyok. A külvilág számára én nem is létezem. Egy bűnöm van. Pont az, amibe beleszerettél, hogy az vagyok, aki.
(tovább…)
Egy ideje gondolkozom azon, hogy mit is írhatnék neked.
(tovább…)
Utálom, ha keresel. Utálom, ahogy rám nézel, ha felém hajolsz…
(tovább…)
Nem haragszom. Megbocsátottam.
(tovább…)
Szeretni valakit… Melegséget, megnyugvást adó érzés, azt mutatja tartozol valakihez.
(tovább…)
Ülök és várok, a fülemben dübörög a vér, koncentrálok a légzésemre és hogy ne pityeregjek.
(tovább…)
Szeretni foglak örökké. Ezeket a szavakat mondtam ki akkor, amikor utoljára találkoztunk.
(tovább…)
Azt az ajtót, amit mindig csak résnyire nyitottál, ma bezártad.
(tovább…)
Benne volt a levegőben. Már a telefonban érezte a férfi hangján, hogy gond van. Ennek ellenére sokkolták a szavak. Ahogy az előre összecsomagolt holmijainak látványa is.
(tovább…)
Amikor utoljára láttalak, még bíztam benned.
(tovább…)
Csak egy órám van, mondja. Kapkodva veszem magamhoz a táskám, órákat utazott ezért az egyért.
(tovább…)
A kedvenc padomon ülök a téren, amit az első találkozásunkkor választottál. Sokkal fiatalabb voltál nálam, de teljesen más, mint a kortársaid, szinte észrevétlenül szerettelek meg.
(tovább…)
Ígéretek. Az elején szépek.
(tovább…)
Bontom a vonalat. Most csak hallgatom a sípolást, és érzem, hogy lassan felemészt valami belső feszültség.
(tovább…)
Ma van hét éve. Hét évvel ezelőtt, ezen a napon lettél az enyém és csak az enyém.
(tovább…)
A minden voltál, és talán még annál is több, még ha te ezt sosem hitted el. Bántottál, nem egyszer, és még csak észre sem vetted. Selejtnek tituláltál és eldobtál, mint egy használt rongyot, ami már nem kell.
(tovább…)
Oly sok mindent szeretnék elmondani neked, amiket sosem tehetek meg, és milliónyi bennem a kérdés, amikre sohasem kaphatok választ.
(tovább…)
Hiszem, hogy az egyik félben hamarabb kialakulhat ez az érzés és azt is, hogy előfordul, hogy jóval hamarabb megkapod fentről az üzenetet, hogy megtaláltad a társad. Ezt igazán elmondani nem lehet, csak érzed: ő neked született.
(tovább…)
Emlékszem arra a napra… minden egyes pillanatára. Emlékszem, előtted térdre estem. Zokogva kértelek, hogy ne menj. Maradj még az életemben.
(tovább…)
Közös életünkben ez a dátum ikonikussá vált. Sok-sok évvel ezelőtt ezen a napon csókoltál meg először. A csókod, amely elvarázsolt, megigézett, függővé tett.
(tovább…)
Évek teltek el az utolsó beszélgetés óta. Csúnya elválás volt. Az első szerelem volt ez. Fiatalok voltunk, befolyásolhatóak. Aztán elhagytalak.
(tovább…)
Hetente pár óra boldogság, ennyi volt a miénk. Egy csendes zug, ahova még nem ette be magát a mindennapok gyötrelme. Egyfajta burok, ahol minden jól működött, ahol minden szép volt, ami megvédett mindentől.
(tovább…)
Köszönöm neked azt az első csókot, ami olyan mindent elsöprő volt, mint a filmekben és megannyi követte. Köszönöm neked a forró éjszakákat, amik oly rövidek voltak, ha együtt voltunk. Köszönöm neked az öleléseket, amikor olyan erősen magadhoz szorítottál, hogy szinte levegőt sem kaptam.
(tovább…)
Mikor két ember először találkozik, akkor még idegenek egymás számára. Semmit nem tudnak a másikról csak a külcsín, mi egymáshoz vonzza őket. Aztán elkezdenek beszélgetni.
(tovább…)
Augusztus 15. A legszebb nap az életemben. 19 évvel ezelőtt ezen az estén a béka brekegéstől és a szúnyog zümmögéstől hangos folyóparton váltunk eggyé testileg és lelkileg.
(tovább…)
Ma 21:40-kor felszálltam a géppel. A géppel, ami hozzád repít, a géppel, amivel visszarepülök a valóságba.
(tovább…)
79 napja van már annak, hogy próbállak elengedni. Komolyan. És nem azért, mert már nem szeretlek. Hanem pont azért. Eddig azt vallottam, hogy ha valakit szeretünk, akkor igenis harcoljunk érte. Mert bár ez a nehezebb út, mégis megéri majd.
(tovább…)
Tudtam, eljön majd ez a nap is egyszer, hiszen csak pár utca választ el minket, de reméltem, hogy nem ilyen hamar, sőt ha a sors elég kegyes, akkor csak egy következő életben.
(tovább…)
Kék-fehér felirat hirdeti a település nevét: Harta… Utal a Duna közelségére, és a valóban csodaszép Duna-partra, nem is messze a nagyközségtől. Valahányszor csak elbiciklizem itt a töltésen, mindig az a koncert jut eszembe róla…
(tovább…)
Beszélgetni kezdtünk, egyre többet és többet, minden nappal egyre jobban közelebb éreztelek magamhoz. Szerettem veled lenni, de közben féltem, hogy elveszítem önmagamat, azt az erős nőt, akivé az évek során váltam.
(tovább…)
Tavaly nyáron merült fel az esküvő gondolata. Nekem persze eszem ágában sem volt menyegzőt tervezni, sem most, sem a jövőben, hiszen egy nehéz váláson voltál épp túl.
(tovább…)
Két ember között a legnagyobb távolság a büszkeség. A büszkeség és az ego.
(tovább…)
Talán a világon a legszebb érzés, mikor rájössz, hogy szerelmes vagy valakibe. Mikor még ismerkedtek, és minden egyes mozdulata, mondata és tette olyan mintha neked teremtették volna őt.
(tovább…)